Soyun: Cry

Az ember azt gondolná, hogy amikor minden kezd jó lenni, akkor semmi rossz nem lehet tovább... hát téved.
Pont mire kezdtem helyre jönni Jongin után most itt van full részeg, és lehányt.
Pont ajtót nyitottam amikor hirtelen rám dőlt épp, hogy megfogtam amikor egyszercsak rajtam landolt az a sok alkohol amit elfogyasztott. Nem vagyok finnyás, szóval meg se kottyant, mert ugye régebben gyerekekkel foglalkoztam és volt ám aki megajándékozott néha egy egy folttal. Csak meglepődtem.
-Remek! - tolom picit el, hogy rendesen megfogjam, és be tudjam zárni az ajtót, és támogassam a fürdőbe. Szegény Jun kicsit elsápadt amikor látta az új mintát rajtam ezért inkább visszavonult aludni. Namjoon pedig dolgozik, vagy lehet TJ-vel van. Nem mondta, de nem jött haza kilenc után. Akkor gondolom ott lehet.
Jég hideg víz megtette a hatást, Jongin fehér haja teljesen lelapult, smink ami rajta volt lefolyt az arcán de kicsit tisztább tekintettel nézett már rám, állítottam a vízen, hogy melegebb legyen és levettem a pólót meg a nadrágot és kicsit lemosva magam a mosdónál megtöröltem magam, majd felvettem egy másik pizsit. Jongin végig figyelt, de nem szólt. Kimentem a szobámba és szedtem elő a ruháiból amik itt vannak még mindig és visszamentem, akkora már meztelenül állt a víz alatt. Jó gyors.
Leraktam a ruhát, és kiindultam.
-Ne menj ki! - szólalt meg, Én pedig visszafordulva rá néztem -Kérlek - mondja, Én pedig bólintok és megvárom a mosdónak dőlve.
Miután végzet, nagy nehezen kijött a zuhany alól, segítettem neki megtörölközni. Felvett egy boxert, azt is kicsit imbolyogva, majd elém állt, Én pedig a vizes fejére raktam a kendőt, hogy lassan megtörölgessem a haját.
-Miért ide jöttél? - kérdem.
-Nem tudom. Nem emlékszem hogy kerültem ide, csak akkor tisztult ki minden amikor rám engedted a vizet. - mondja. Vállára rakom a kendőt, és az arcára nézek.
-Lefogytál. - igen, téma váltásban jó vagyok.
-Nem sokat ettem mostanában. - láttam rajta, hogy hozzám akar érni, de nem tette.
-Gyere, feküdj le aludni. - intek a szobám felé. -Elég ramaty a fejed. - mondom, elindultam Őt kikerülve, a szobámba. Követett, persze boxerban mert nem vette fel a pólót és nadrágot amit oda készítettem.
Befeküdtem a paplan alá, és megvártam amíg Ő is lefekszik. Úgy tettem mint aki nagyon próbál aludni, de nem ment. Itt volt mellettem, Én pedig szívesen hozzá bújtam volna.
-Sajnálom... - suttogta.
-Mit? - kérdem, kicsit hangosabban.
-Mindent. - megéreztem a derekamon a kezét. -Hülye voltam, de megtanultam... hiába viszem ágyba azokat a lányokat... Te vagy az egyetlen aki támogat - szipogott. -Vagyis csak voltál...
-Te most komolyan sírsz? - nyitom ki a szemem, de az övé csukva volt, és folyt belőle a könny. -Jongin! - másztam hozzá közelebb, Ő pedig úgy bújt hozzám akár egy kiscica amit bántottak és most egy védelmező kéz vette fel. Zokogott, válla rázkódott, és görcsösen kapaszkodott a pólómba. Éreztem a meleg sós cseppeket a nyakamon. -Jongin, nyugodj meg. Itt vagyok. - simogatom a hátát, hogy lassan megnyugodjon. Soha nem láttam sírni. De Én nem tudtam vele együtt érezni, túlságosan fájt amit tett.
Fél óra múlva már csak szipogott. És mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon.
-Tudod... - szólal meg -Rádöbbentem, hogy azok akik eddig velem voltak mind Kai-nak hívtak, csak Te hívsz Jonginnak. - mondja.
-Mert Én csak akkor látom Kai-t ha táncolsz. - sóhajtottam. Tiszta víz vagyok a hajától és a könnyeitől. Viszont lusta vagyok átöltözni megint.
-Miért csak akkor? - húzódik el.
-Mert most Jongin vagy. Amikor pedig táncolsz akkor pedig Kai. Aki teljesen más. Erős, karizmatikus, szexi, és mindenkit elvarázsol. Most pedig csak egy esetlen kölyök vagy. Két külön személy Jongin és Kai, egy emberben. Más a Kai éned szereti, de Én a Jongin éned, mert az szeretni valóbb. - mondtam, nem tudom mennyire értette.
-Én is szeretlek Yun. Csak hülye voltam. De már tudom mit rontottam el, és bánom is hidd el, mert egyedül maradtam. Erre pedig most jöttem rá. - sóhajtott.
-És, hogyan? - kíváncsi voltam miért itta le magát, és gondolom emiatt a rájövetel miatt.
-Felhívtam Sky-t. Az a csaj akivel rajta kaptál... és kértem, hogy találkozzunk, mert szükségem van valakire. Azt mondta; Bocs Kai, a karrierem most fontosabb, mint a Te nyavalygásod arról a csajról amiért elhagyott.
-Ez még nekem is fájt. - fintorgok.
-Itt kicsit kiakadtam, mert előtte Ő hisztizett, hogy velem akar lenni. Hát ez lett a vége. Egyedül maradtam, a fiúk meg a lányok is haragszanak, Te lefeküdtél Kris-szel, és már mással vagy. Ezért fogtam magam vettem egy rakás piát és a parton leittam magam.  - sóhajt.
-Ezt mind magadnak köszönheted Jongin.
-Igen, sajnos. - fejét a mellkasomhoz nyomta. -Lesz esély arra, hogy velem légy újra? - motyogta.
-Talán majd idővel. - túrtam a hajába.
-Rendben. - motyogta.
-Most aludj, reggel nagyon másnapos leszel. - simogatom a hátát. Hamar elaludt. Én pedig nem tudtam, mert túl sok dolog kavargott bennem. Szeretem Jongint, tiszta szívből, de fáj amiket csinált, hiába van most itt, nem tudok máshogy nézni rá, csak mint egy elesett kölyökre.
Homlokára adtam egy puszit, és betakartam a hátát, mire mocorogni kezdett, és megéreztem a nyakamon az ajkát. Nem csinált semmit de éreztem, hogy fent van, légzése más lett. Max egy órát aludhatott. Nagyon jól ismerem már, szóval tuti épp gondolkodik valamin. Kicsit lentebb raktam a fejem így éreztem rendesen az illatát, amit annyira imádok.
Nem moccant, gondolom azt hiszi, hogy azt hiszem alszik, de nem.
-Szeretlek Te majom. - motyogtam, és becsuktam a szemeim. Annyira elfáradtam a rengeteg gondolkodásban, hogy pillanatok alatt elaludtam.
Reggel a telefonom rezgésére keltem, nagy nehezen kikecmeregtem Jongin mellől és elvettem a telefont.
-Halo? - szóltam bele.
-Jó reggelt így kora este. - kuncog Hoon.
-Szia. Hány óra? - ülök fel álmosan.
-Délután fél három. - mondja -Már hívtalak párszor, jól vagy? - kérdi aggódva. Oldalra néztem Jonginra, aki még aludt.
-Igen. Csak kicsit nehezen ment az alvás az éjjel. - álltam fel és mentem ki.
-Baj van? - kérdi.
-Nincs. - mondom. -Hmm helyre jött most minden. Mármint nálam lelkileg. De nincs kedved eljönni hozzám? Filmeznénk egyet. - megyek a konyhába.
-De persze. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Na akkor várlak. - kuncogtam. Elmondtam a címet, de persze tudta, így kimentem a nappaliba, kicsit rendbe szedtem magam, meg a nappalit, ekkor vettem észre Namot a konyhában.
-Szia. - mentem be hozzá.
-Szia szépség. Hát fel keltél? Jongin hogy van? - néz rám
-Elég ramatyul, főleg lelkileg. - ültem le az egyik székre.
-Csináltam kaját vigyél be neki, meg fájdalom csillapítót. - veszi elő a tálcát.
-Te ezt honnan? - állok fel.
-Beraktam a gépbe a ruhákat, tömör alkohol szaga van, és voltam bent, rajtad pedig ruha volt szóval Kai részegen jött ide és hányt le. - von vállat.
-Ja. - fintorogtam -Mindjárt jön Donghoon, enged be, jó? - veszem el a tálcát. Bólint, és homlokon puszilt, Én pedig rámosolyogtam, és elindultam be a szobámba. Leraktam az éjjelire a tálcát, és felmásztam az ágyra, Jongint felkelteni.
-Kis majom! - piszkáltam -Fel kelni, elvitték a csigaházad! - kuncogok.
-A majmok mióta élnek csigaházban? - motyogja.
-Mától! Hoztam enni Te alkoholista, és gyógyszert a fejedre. - fordultam meg, de megfogott és magához húzott.
-Köszönöm, hogy nem zavartál el. - mondta a nyakamba.
-Attól, hogy nem vagyunk már együtt, Én bármikor itt leszek neked, és támogatlak Jongin. - mondom lágy hangon.
-Köszönöm. - mormolta a nyakamba, amitől felsóhajtottam, és megborzongtam. Kezét bevezette a pólóm alá, és megcirógatta a hasam, nyakam pedig elkezdte apró csókokkal beborítani, pólóm alatti kezét pedig bedugta a nadrágomba, Én pedig megremegtem. Ekkor szólalt meg a csengő, amitől azonnal felébredtem a pillanatnyi mámorból, és kipattantam Jongin mellől.
-Ilyet többet ne! Oké? - nézek rá mérgesen, ő pedig mosolyogva bólint. -Jó étvágyat, Én most megyek, mert itt a barátom, szeretném ha miután végeztél elmennél. - elkomorodott, de nem érdekel. Sarkon fordultam és otthagytam. Kint kicsit megigazítottam magam, meg a parókámat is, és mosolyogva mentem a nappaliba, ahol Donghoon azonnal felpattant karjaiba zárt és megcsókolt.
-Szia. - vigyorgott.
-Szia. - bújtam a nyakába nevetve.
-Mekkora mázlista vagy, mindig összekaparsz valami szexi pasit. - szólt be Nam. Elnevettem magam.
-Ilyen gyönyörű lánynál ez nem lehet meglepő dolog. - bókol Hoon, Én pedig elengedtem és adtam neki egy puszit az arcára.
-Milyen filmet nézzük? - tolom a kanapéhoz, és leülők mellé.
-Soyun? - hallottam Jongin hangját.
-Tessék? - nézek rá. Még mindig boxer volt rajta. Itt kapok agybajt! Hoon meg is fogta a kezem, és közelebb ült.
-Véletlen leöntöttem az ágyat, de letakarítottam, tiszta ágyneműt is raktam fel. - mondja.
-Semmi baj. Jobban vagy? Gyógyszert bevetted? - kérdem hidegen.
-Igen. - bólint.
-Van még ruhád a szekrényben Minseok cuccai közt, öltöz fel, gondolom már várnak. - vettem el a távirányítót. Nem néztem Jonginra, gondolom visszament, és felöltözött, mert utána elég hangosan becsapta a bejárati ajtóm. Nam és Hoon túl csendes volt, Én pedig filmet kerestem.
-Amúgy, mit terveztek Öcsivel a születésnapomra? - nézek Namra. Felnézett a telefonjából.
-Ezt honnan veszed? - lett zavart.
-Jun ilyen, három nappal a születésnapom előtt már szervezkedik, tavaly Luhant is bele vonták a fiúk, szegény úgy meglepődött, hogy elsírta magát. - kuncogtam.
-Ah, csak egy kisebb bulit szervez nektek, de ez nem tőlem tudod! - fenyeget meg az ujjával.
-Oké. - nevetek. -Seok is segít neki?
-Seok, Kris és asszem Suho. - kezd újra írni a mobilján.
-Mikor lesz a születésnapod? - kérdi Hoon.
-Huszadikán. - mosolyogtam rá.
Megszólalt a mobilom, Én pedig felvettem. -Igen? - szólok bele.
-Mei kórházban van. - hallottam Minseok hangját.
-Jézusom! De jól van? - pattanok fel.
-Elvesztette a babát. - sóhajtott.
-Bemegyek és beszélek vele. - mondom. Egy okéval elköszön és megyek gyorsan felöltözök.

Mei- Mi történik velem?

Kora reggel egy Unikornist találtam a kanapén, szét volt terülve. Bár nagyon mérges voltam rá, mégis odamentem és betakartam Őt egy pléddel, nehogy aztán miattam fázzon meg. TJ-nek hagytam egy üzenetet, Tokiyának meg lefőztem a reggeli kávét, hogy mire haza jön legyen neki friss. A cipőmet húztam éppen mikor egy éles fájdalom nyilallt a hasamba, de nem nagyon törődtem vele. 

Mielőtt munkába mentem elmentem a tánc termembe, hogy az őrrel egyeztessem az időpontokat, illetve, hogy So-t beengedjék ha gyakorolni van kedve. A munkahelyem még csöndes volt. Mindenki kortyolgatta a reggeli energia bombáját, vagy reggeliztek, esetleg a délelőtti ülésekre készültek. Az asztalomhoz ülve én is beizzítottam a kis masinám, hogy megnézzem milyen időpontjai vannak főnökömnek. Nem éppen halk cipőkopogása kissé megrémített. 

-Lea! Az asztalomra kérem az összes mai fotózás helyszínét, időpontját, fotósokkal és modellekkel! - parancsolta.  

-Igen Asszonyom! Máris viszem! - egy újabb nyilallás, de ez most rosszabb volt, mint az előző. 

-Jól van? - kérdezte. 

-Persze. Csak tudja, hogy mivel jár egy baba. - nevettem, közben hasam simogattam. 

-Igen... - a hangja valamiért furcsán csengett, mintha valamit el titkolna előlem. Próbáltam a munkámra koncentrálni, de valaki mindig megzavart, hogy gratuláljon nekem. Úgy látszik, hogy Krisnek eljárt a szája, a menedzserük még virágot is küldött, bár tudom, hogy nem örül a hírnek. Testvérem, szinte minden órában megejtett egy gyors hívást, hogy minden rendben van e, jól vagyok e. Furcsa volt, hogy ennyire aggódik, mikor semmi bajom nincs.  

Gyorsan telt el a délelőtt, szinte egy szempillantás alatt dél lett. A vonalas telefon hangosan csörögni kezdett: 

-Vouge, tessék! - szóltam bele hivatalosan. 

-Lea, kérem hozza be az ebédjét, valamit meg kell beszéljünk a következő címlappal kapcsolatban. 

-Igen Asszonyom! - letettem a kagylót, magamhoz vettem, a reggel vett kis sushi tálam és már nyomás is a Boszorka barlangja. Jó ideje ehettünk, mikor egy újabb, intenzívebb fájásom lett. Ösztönösen a hasamhoz nyúltam, aztán elveszthettem az egyensúlyom és leestem a székről. Ekkor vettem észre, hogy a széken valami piros folyadék van, majd főnököm fehér szőnyegét is átfestette. 

-Mi történik velem? - könnyeim potyogni kezdtek. A fájások pedig csak erősödtek. 

-Nyugalom, nincs semmi baj. Vegyen mély levegőt. - nyugtatott, eddig nem látott arcát mutatta meg nekem főnököm. Mellém térdelt, fejem az ölébe húzta és izzadt tincseim folyamatosan söpörte ki az arcomból. 

-Mi ez? Még nem....Korán van még! Picuri nem jöhetsz ki! Maradj Anya hasában még egy pár hónapot! Korán van még. - zokogtam, majd a hirtelen jött sokktól elájulhattam.  

Ismerős környezetben ébredtem. A falak hófehérek, a kezemben infúziós tű díszeleg,  és a megszokott se színű hálóing. Doki, kedvenc sürgősségi orvosom fel-alá járkált az ágyam előtt. Nem tudtam megszólalni, a torkom teljesen kiszáradt. 

-Végre magadhoz tértél. - vett észre - Hogy érzed magad? Nem fáj semmid? Mei, hogy lehettél ilyen felelőtlen.... 

-Állj! Doki, mi van? Hogy van a baba? - nyöszörögtem. 

-Miért kellett neked ilyen feszített tempójú időbeosztás?! Olvastam, hogy szakítottál a barátoddal...Mei miért gyötröd magad? 

-Doki...Válaszolj kérlek! Mi van a babámmal? - választ újra nem kaptam csak dobált a millió kérdéssel - MI VAN A GYEREKEMMEL? - kiabáltam. Doki arca eltorzult, a kezem kereste, majd szorosan megfogta, mintha csak Én lennék a kapaszkodója. Leült mellém, nagyot sóhajtott és elkezdte mondani.... 

-A kis babád, a babád....Sajnálom Mei, hogy ezt kell mondjam....elvetéltél. - nyögte ki végül. Görcsös síró roham jött rám, és nem akartam elhinni amit mond.  

-A baba miattam ment el, Én vagyok a hibás, hogy ilyen rossz Anya voltam. - vádoltam magam. 

-Nem Mei, ez nem igaz! Ne vádold magad, Te egy remek Anyuka leszel majd, hidd el nekem. - vigasztalt.  

-Kérlek, most menj ki.... - suttogtam. Doki azonnal felállt és kilépett, megkértem, hogy zárja be az ajtót, ám előtte megígértette velem, hogy semmi kárt nem teszek magamban.  

Amint meghallottam a zár kattanását, mérgemben a falhoz vágtam a telefonom, ami apró darabokban hullott a földre.  

Jócskán este lehetett mikor valaki őrült módjára kezdte rángatni a kilincset. 

-Itt nincs senki....Nem hiába van bezárva. - "Tao?" - gondoltam magamban 

-Rúgd be Panda! - "ez csak Yemin lehet!" 

-Fiúk megtaláltátok? 

-Nem.... - "Baekhyun" - Kris nem hívott még titeket? 

-Sajnos nem. - Tao hangja szomorú volt.  

-Keressük tovább... - "Lay" - a hangja szinte kettéhasította  a dobhártyám, szomorú volt és megtört - Haza nem ment, Min anyukája pedig azt mondta, hogy behozták ide. Valaki keresse meg Dokit. 

-Luhan már elment érte.  

Ott beszélgettek az ajtóm előtt, és mit sem sejtettek, hogy mindent hallok.  

-Srácok! Mit kerestek itt? - jött meg kedvenc orvosom. 

-Meit! Doki, mondja meg, hogy melyik kórteremben van. Kérem, látnom kell Őt. Látnom kell, hogy jól van! - Lay hangja megcsuklott. 

-Állj fel! Nem mondhatok semmit, köt az orvosi titok tartás. Mei megkért, hogy ne áruljam el a kilétét. Jól van, már amennyire ebben az állapotban jól lehet az ember, ne aggódjatok érte. 

-Ebben az állapotban?! - "Tényleg Yemin még nem is tudta, hogy babát várok..."  

-Mei kisbabát várt....- mondta Lay. 

-Igen, de sajnos elvetélt, több ok miatt. Kérlek titeket, egy ideig ne keressétek... Nagy lelki megterhelés most ez neki. 

-Mi? Mi az, hogy ne keressük?! A testvére halálra aggódja magát, sőt mindenki halálra aggódja magát. Doki, mondja el hol van. - nem is hallottam még Taot kiabálni. 

-Kérlek srácok, csak egy kis időt kérek.... - suttogtam. 

Soyun: #^_^#

Mosolyogva szálltam ki a kocsiból, és indultam be Donghoonhoz. Ott állt már, és látszott rajta, hogy ideges.
-Szia. - köszöntem rá, mire megugrott, és megfogta a mellkasát.
-Megijedtem. - nézett rám.
-Ne paráz, ez nem randi, csak egy mozi. - veregettem vállon.
-Pedig annak szántam - motyogta, de úgy tettem mint aki meg se hallotta.
-Na, milyen filmet nézünk? - karoltam belé.
-Hát elég sok van, de válasz Te. - mutat a listára. Én pedig gyorsan végig szaladok a listán és megakad a szemem az Én, a Frankeinstein című filmen.
-Azt! Kérlek! - kapaszkodok belé, mint egy kisgyerek az anyukájának a karjába. 
Elnevette magát.
-Azt hittem valami csajos filmet választasz. - mosolygott.
-Nem vagyok csajos csaj! - kacsintok rá, mire elpirul.
-Azt észre vettem. - mutatott a convers cipőmre. -Más csaj még nem randira is magas sarkút vesz fel. - mosolygott.
-Csak nagyobb alkalmakra veszek magas sarkút. - vonok vállat.
-Gyere, menjünk, vegyük meg a jegyet. - nyújtja a kezét, Én pedig el is fogadom. Kézen fogva megyünk jegyet venni, és akkor veszem észre, Jongint az egyik sarokban, ahogy áll, sapkát a fejére húzva, a telefonját nyomkodva álcázni próbálta magát. El is nevettem magam. Most komolyan követ? És azt hiszi nem ismerem fel? Bárhol felismerem! De ez már nagyon gyerekes tőle.
-Mi az? - karolja át a derekam Hoon.
-Semmi semmi. - rázom a fejem mosolyogva. -Nasit is vegyünk. - mutatok a popcornra és a többi finomságra.
-Rendben. - megy oda, engem maga után húzva.
Chipset is vettünk, popcornt meg még gumi cukrot. Pislogott is, hogy ezt mind megeszem e. Naná!
-Most mit vagy úgy oda? - nevetek mire közel hajol és rám mosolyog.
-Nem tudom. - vigyorog.
-Észre vetted, hogy nem vagy már olyan felénk? - kuncogtam. Zavarba jött.
-Hát... - vakarta a tarkóját.
-Ezért kapsz egy puszit. - nyomtam volna az arcára egy puszit, de az ajkaira ment, mert hirtelen rám nézett a kijelentésem miatt, és olyan vörös lett a feje, hogy azt hittem mindjárt kibukik. -Jól vagy? - fogom meg az arcát. Istenem de megnézném Jongin fejét most. De nem akarok lebukni azzal, hogy felismertem.
-Azt hiszem sokkot kaptam. - suttogta. Felnevettem, és közelebb léptem hozzá.
-Akkor többet nem kapsz puszit.  - mondom, mire rám néz, és most Ő hajolt hozzám. Kicsit gyors ez most, de ha nem lett volna a közelben Jongin akkor tuti nem csókolok vissza Hoonnak. 
Mozi nagyon jó volt. Imádom az ilyen filmeket. Sokszor ölelt magához Hoon, olyankor mindig adott egy egy puszit, hol az arcomra, hol a nyakamra. Aranyos volt. Sokkal érettebb gondolkodásu mint Jongin, pedig fiatalabb azt hiszem.
-Hány éves is vagy? - szólalok meg. Egy étteremben vagyunk. Mert film után megéheztem.
-19. - mondta, közben pedig rám nézett.
-Én kicsit idősebbnek néztelek. - kuncogtam. Megszólalt a mobilom. -Egy pillanat. - veszem elő a mobilom. -Mondjad drágám! - veszem fel.
-Nincs csoki! - hisztizik Nam.
-Szekrény legfelső polc barna doboz. - sóhajtok. -És ha lehet, ne az egészet zabáld fel, mert nem fogok melletted éjszakázni egy vödör társaságában! - szidom is le egyszerre. Persze úgy is tudom, hogy nem hallgat rám.
-Jó jó! - már hallom ahogy nyamnyog.
-Namjoon komolyan beszélek! - kicsit elő veszem anyuci hangnemet.
-Jó anyuci, csak két tábla csokit vettem el. Így jó? - mondja.
-Tedd vissza a másik kettőt! Úgy is tudom mennyi van, szóval nem csapsz be! Kettő tábla csoki, nem több! Tudod a doki mit mondott a múltkor is. - mondom. -Gonosz bestia. - puffog.
-Én is téged szívem. - rakom le. -Bocsi, csak... Namjoonnal voltam egy szobában, amikor beteg voltam, aztán hozzánk költözött, mert nem volt kihez, meg hová, a meg dokija rám bízta, de nem tud a seggén megülni amióta mindent ehet. - rakom el a mobilom.
-Értem. Akkor Namjoon....  - mosolygott.
Gondolom Yemin mondta neki mi a helyzet velem, azért nem kérdezte milyen beteg voltam. De így legalább jó.
-Tele vagyok. Amúgy, Nam meleg, szóval nem a pasim vagy ilyesmi. - rázom a fejem és hátra dőlök, hasam fogva.
-Ezt jó tudni, amúgy csodálkozom, hogy még fért beléd még kaja annyi nasi után. - csúszott közel hozzám, és Ő is hátra dőlt.
-Nem hízok könnyen, szóval lehet. - simizem a hasam.
-Úgy nézel ki mint aki négy hónapos terhes! - nevetve rakja rám a kezét, és közel hajol.
-És tényleg. - kuncogtam.
-Szereted a gyerekeket? - kérdezte.
-Óvodában dolgoztam. - nézek rá. -Most akarok újra gyerekekkel foglalkozni. - mosolyogtam -Lassan indulnom kell mert holnap elég sok dolgom lesz. - sóhajtok az órára nézve. 
-Rendben. - bólint, de nem hajolt el, és lassan de közelebb hajolt, ajkát az enyémre nyomva csukta be a szemeit, Én pedig egyik kezem a nyakára raktam, úgy húztam közelebb. Jól esett a csókja, mert sehol se láttam Jongint, így nyugodtan tudtam visszacsókolni, és el is mélyítettem. Pihegve, váltam el tőle, levegő hiány miatt, és néztem rá.
-Haza vigyelek? - néztem rá.
-Haza megyek. - bólint. Elnevettem magam, mert nem ezt a választ vártam -Vagyis haza sétálok, nem lakik messze Yemin. - mondja vörös fejjel. Újra elnevettem magam.
-Ne legyél már zavarban. - állok fel. Fizetni akartam, de nem hagyta.
-Melletted mindig abban leszek. - mondja.
-Pedig nem kell. - rázom a fejem. -Na gyere. - fogom meg a kezét és kiindulunk a plázából.
Kocsimnál még kérdeztem, hogy biztos ne vigyem haza, aztán kaptam egy puszit, és már ment is. Tényleg aranyos fiú.
Otthon a kanapén találtam Namot, két csoki papír társaságában nagyban aludt. Betakartam, és elmentem zuhanyozni meg aludni.
Másnap reggel mentem az SM-hez, Hyoyeonnal beszélni és SM bácsival, hogy segítsen. Ő is jól jár, Én is, meg a gyerekek is.
Hyoyeon azonnal belement a dologba, viszont SM bácsi, kicsit túl nagy falat volt. De Hyoval bevetettük a boci szemeket és nagyon nehezen de csatlakozott. Iszonyatosan hálás voltam neki.
Aztán benéztem a fiúkhoz.
-Sziasztok! - intek.
-Szia Yun! - jön a köszönés.
-Szia. - pattan elém Seok.
-Szia Manó - öleltem meg.
-Mizu? - enged el.
-Nos, még pár simitás és a születés napom...
-Napunk! - szól közbe Luhan
-Bocsánat! - vigyorgok rá. -Szóval születésnapunk után minden el lesz intézve és... megnyithatom az alapítványt. - mosolyogtam.
-Gratulálok! - tapad rám Baekhyun.
-Sonka szelet megfojtasz a szereteteddel! - nyögtem.
-Ja, bocsi. - engedett el. -De akkor is. - újra rám tapadt, jó szorosan megszorongatott és eltűnt.
-Ah, Baekhyun néha fájdalmas. - fogom a karom
-Tényleg gratulálunk, mindenki nevében, és természetesen segítünk is mindenben. - mondja Suho.
-Köszönöm, Én pedig irtó hálás vagyok nektek. - nézek rá. 
-Nem kell, ez természetes. - ölel meg.
-De ugye fel fogtok lépni Ti is? - nézek a két leaderre.
-Persze. Csak megbeszéljük a menedzserrel. - mondja Kris.
-Jó. - bólintok. Fél szemmel Jongint néztem de a tükör előtt ült sapka a fején és füles a fülében a telefonját nyomkodta.
-Három napja senkihez se szól. Tiszta letargikus. - mondja Chen a vállamra rakva a fejét és kaptam egy arc puszit.
-Hát sajnálom, hadd szenvedjen Ő is. De most mennem kell. - mondom.
Elköszöntem és haza mentem. Kicsit később Mei toppant be, nagyon jó volt vele beszélni, úgy mint rég, Joon meg úgy látszik bepasizot aminek pedig nagyon örülök, mert nincs egyedül. Megbeszéltük Mei-el milyen koreo legyen, hol fogunk próbálni, aztán elmondta, hogy terhes. Le voltam döbbenve teljesen, de örültem neki. Miután jól kitracsoltuk magunkat, Mei haza ment, Én pedig fürödni mentem, aztán ágyba.
Hajnalban pedig arra keltem, hogy valaki veri az ajtót. Nem volt épp jó érzés erre kelni.

Mei- Mert mi is tudunk veszekedni....

Csodásnak éppen nem nevezhető kis ébresztőm után, mindenki a szobámba kitört csatában harcolt bátor szívvel, mikor valaki jól eltrafálta B lábát, aki visszavonulót kiáltott, majd azonnali hatállyal kérte, hogy vigyük kórházba. Mivel nekem is volt egy időpontom, el mentem velük. Jong Suk nagy mosollyal az arcán ült a volán mögé, de tudtam, hogy barátosném keveseknek engedi meg vezetni a kocsiját. Habár szerintem kényelmesebb lett volna az Exo mobilom, B nem akart azzal menni.
A kórházba érve aláírtam B minden papírját helyette, mert szegénynek már annyira fájt a lába, hogy csillagokat látott.
-Minden rendben van? - kérdeztem tőle.
-Persze, menj csak. Majd Jong Suk figyel rám. - az ablakon kifelé bámuló fiút figyelte, aki mintha meg se hallott volna minket.
-Olyan 20 perc és itt vagyok! A  kabátom itt hagyom. Ha csörögne a telefonom nyugodtan vegyétek fel. - mosolyogtam, majd elindultam orvosomhoz.
A váróban ülve idegesen gyűrögettem egy szórólapot, ami nem mellesleg a helyes fogamzásgátlásról szólt...micsoda véletlen. Én és a helyes fogamzásgátlás. Egy alacsony nővérke, hatalmas mosollyal az arcán üdvözölt és bekísért.
-Á, Wu kisasszony, örülök, hogy látom! - az orvosom, egy idősebb férfi volt, bár eleinte nagyon féltem tőle, mára már teljesen megszoktam, hogy jobban ismer odalent, mint bárki más.
-Üdvözlöm Doktor Úr! - hajoltam meg.
-A telefonban úgy hallottam, hogy kis kegyed nagyon aggódik valami miatt. De úgy látom, hogy talán igaza lehet.
-Ezt miből gondolja?!
-Jöjjön velem! - a fülke felé vezetett, ahol a ruháim kellett hagyni. Egy hatalmas tükör elé állított és felhúzta a pólóm. A hasam alja kerekedni kezdett - Így is megtudom állapítani, hogy kb. a 3 hónapban lehet. Eddig nem vette észre, hogy a testében változások vannak?!
-Azt hittem csak a stressz miatt nem jön meg, mert abból most kapok eleget, aztán arra gondoltam, hogy híztam, és a hasam azért kezd gömbölyödni. Aztán az utóbbi pár hétben elkezdődtek a rosszul létek, a hangulat ingadozás és minden egyéb.
-Kedvesem, Ön 100% biztosan gyermeket hord a szíve alatt. Szeretné megnézni? - nem tudtam, hogy akarom e igazán, hogy gyerekem legyen. Fiatal vagyok Én még egy picurka pocak lakóhoz. Nem válaszoltam, csak bólintottam, mire orvosom szélesen vigyorogni kezdett. Felfeküdtem a vizsgáló ágyra, a zselé csikizte a hasam, majd a képernyőn megjelent, egy nem is olyan aprócska folt.
-Ő lenne? - kérdeztem, a könnyeimmel küszködve - Tényleg Ő az?
-Bizony...Gratulálok, Ön hivatalosan is kismama! - nevetett. Kaptam egy képet. Miután megkaptam minden fontos időpontot, vitamint és megannyi könyv címét elindultam megmutatni B-nek a kisbabám.
A kórteremből kijövet egy aggódó szempár figyelt engem. Először nem tudtam, hogy mit tegyek, a kép a kezemben, az arcom maszatos a könnyeimtől. Odajött és szorosan magához húzott.

Ez kellett nekem, hogy erős karok között legyek. Könnyeim újra potyogni kezdtek, arcom Woo Bin mellkasába fúrtam. Csendben várta míg kicsit lenyugszom.
-Kérsz egy kávét? - suttogta.
-Csak ásványvizet. - szipogtam. Kézfejemmel letöröltem könnyeim és B szobája előtt leültünk. Binnie a képet figyelte, Én pedig Őt. Az arca teljesen megváltozott, szomorúnak tűnt. Vajon miért? Talán az a baja, hogy nem Ő az apa? Fejem a vállára hajtva figyeltem Én is a képet. Binnie hangosan szipogott.Ujjaim összefontam, ujjaival - Ha akkor nem mész el! Talán most a Te gyereked lenne itt. - kezét a hasamra tettem.
-Tudom...- mély hangja szinte tőr ként szúrta át a szívem - Nem akarlak elveszíteni MeiMei.
-Nem fogsz.
-Kérhetek valamit? - hangja remegett.
-Hm?
-Megtudnál úgy csókolni, ahogy Layt szoktad? - nem nézett rám, csak a képet figyelte. Kivettem a kezéből és ölébe csúsztam. Kezeim csodás keretet alkottak vékony arcán. Szemei vörösek voltak. Apró puszit nyomtam orra hegyére, mitől végre elmosolyodott. Rossz volt Őt így látni, ilyen gyengének. Ajkaim, ajkait kutatta, majd a világ megszűnt létezni és csak Ő volt a számomra. Hosszú percek teltek el. Woo Bin egyik keze a derekamra fonódott, másik a hasam simogatta. Kiváltam a csókból, néztem Őt. Egyik bátor kis könnycseppem, szinte az övével egy időben gurult végig az arcomon-
Még soha....Soha nem csókoltál meg így.
-De igen, csak soha nem vetted észre. - felálltam, kezét nehezen, de végül elengedtem - Mennem kell! - el kellett tűnnöm a közeléből, ha nem teszem, tudom, hogy nem bírtam volna neki ellen állni. A folyosó végén összefutottam Jong Sukkal, aki két vizet tartott a kezében.
-Sajnálom. - mondta, mintha ez az egész az Ő hibája lenne. Megöleltem Őt és a fülébe suttogtam, hogy "Nem a Te hibád!" majd mosolyogva a kijárat felé vettem az irányt.
Úgy gondoltam a kórházban történteket után igazán kiérdemlek egy kis pihenőt. Az ágyamon feküdtem, mikor a telefonom visítani kezdett, jelezvén, hogy sms-em jött.
"Minden rendben?" - fura volt,semmi szeretlek, semmi puszi. Lay nem ilyen.
"Persze! Miért? Történt valami?" - válaszoltam, mert fogalmam sem volt, hogy miért kérdezhette, hisz az állapotomról nem tudott. Válasz nem jött, ezért aggódni kezdtem és felhívtam Chen-t, aki biztos párom közelében volt.
-Chen Chen! Itt Mei. Lay a közeledben van?
-Öhm...szerintem most nem akar veled beszélni...- a hangja megijesztett. Mi az, hogy nem akar velem beszélni?!
-Add Őt kérlek!
-Mei...
-Chen, a telefont! Add át neki!
-Lay... - egy pár másodperc néma csend következett, aztán egy ideges sóhaj. Megőrjített, hogy nem tudtam miért mérges.
-Halló?! - a hangja kimért volt, mintha egy géppel beszéltem volna.
-Mire véljem az üzeneted?
-Még Te kérdezed? Istenem Mei...és Én vakon mentem utánad, mint valami pincsi kutya. El sem hiszem, hogy valaha is szerelmes voltam beléd. 
-Ez durva... - hallottam Chen hangját.
-Te ebbe most ne szólj bele kérlek.
-Lay, állítsd le magad és mond el mit követtem el. Nem értem, hogy mi folyik itt. -  könnyek szurkálták a szemem, Lay, sőt még senki nem beszélt így velem.
-Woo Bin. Érted, Mei Woo Bin az Én bajom. Nem rég jött ki egy hír, hogy titokban találkozgattok. 
-Hol olvastad?
-Az mindegy, a lényeg, hogy a kép magáért beszél. Vége! Érted Mei?! Köztünk mindennek vége.... - a hívás megszakadt. A gépem magam elé kapva kutattam a pletyka kiindulásától. Hát persze egy, hogy közösségi oldalról indult az egész, és egy fan tette ki. Nem érdekelt, hogy Lay mit gondolt, csak fortyogtam a méregtől, közben a tükör előtt állva méregettem magam.
A hasam láthatóan változásnak indult így a harmadik hónap elején. Vajon nagy baba lesz? Kire fog hasonlítani? Örökölni fogja Lay sármját, vagy olyan kis nyomi lesz, mint Én. Először csak nevettem kis fantáziálásomon, majd könnyeim utat törve maguknak potyogni kezdtek. Valaki halkan kopogott, éreztem, hogy ajtóm előtt testvérem várakozik.

A képet Kris csinálta, mert Ő akart egy
ilyen képet. xD

-Bocsi, hogy csak most jöttem. Yeminnel voltam.
-Kris....mondanom kell valamit. - nyeltem egy nagyot és kerültem a szemkontaktust. Lefeküdt az ágyamra és várta, hogy beszéljek, hozzá bújtam - Nagybácsi leszel.
Hangos nevetésben tört ki, szinte a könnyei is kicsordultak, ám mikor kezét kemény, már gömbölyödő hasamra tettem elállt a szava. Nem tudom, hogy a meghatódottságtól vagy a méregtől, de sírni kezdett. Aztán a reakcióból ítélve öröm könnyei a pulcsimat áztatták.
-Annyira boldog vagyok! Annyira örülök, hogy.....
-Ez nem jó hír Kris. Laynek és nekem házasság előtt születik gyerekünk, ráadásul Lay egy idol, a karrierjébe kerülhet. - sírni kezdtem. Kris újra magához húzott.
-Hidd el húgi, hogy mindenki támogatni fog téged. A barátaid, a családod, mindenki, élen velem. Anyuék tudják már? Lay tudja már?
-Lay szakított velem...
-Tessék?!
-Egy fan kirakott egy képet, ahogy Woo Bin ölében ülök és azt hiszi, hogy megcsaltam, de nem, csak...
-Csak mi? Mei, ne legyél már ennyire kis buta. Tudod, hogy bárhol lehetnek fanok, akik vagy téged, vagy Woo Bint követik. Nem szabad ennyire nyilvános helyen ilyen dolgokat csinálni.
-Tudom...- Kris nem maradhatott sokáig, mert már így is szinte az egész napot legjobb barátjával töltötte, és comeback előtt egy kicsit húzós, ha az ember nem megy be próbára. Mivel unatkoztam bevittem Őt, közbe elmentem az Én dilinyós barátomért is, aki az egész napot új ismerősével töltötte.
Soyun ajtaja előtt ácsorogtam, mikor kopogni akartam, Jun nyitotta ki az ajtót. Hatalmas mosoly terült szét az arcán, majd a nyakamba ugrott. So épp vacsit készített, habár még kicsit fájt, amit Krissel tettek, nem tudtam rá sokáig haragudni. Elmeséltem neki, hogy mi történt Lay és köztem, hát szegénykém köpni-nyelni nem tudott, egyrészt, mert megtudta, hogy babám lesz, másrészt, mert nem nézte ki belőlünk, hogy mi veszekedni is tudunk. Aztán Nam és TJ végre előkerültek, furcsán tekingettek egymásra. Csak nem Nam is meleg?! Na majd leülök az Én BostonBoyal egy kicsit beszélgetni. Haza érve megmutattam neki a képet, hát úgy konkrétan körbe szaladt a házba örömébe.  Bárcsak Én örülnék ennyire a hírnek.
-Lejössz velem a medencéhez? - kérdeztem az örömködő fiút.
-Inkább alszom egyet. Kicsit hosszú volt az éjszaka. - fültől-fülig vörösödött.
-Csak nem...Nam és Te?! TJ! - nevettem a pironkodó fiún. Felkísértem a szobájába, majd benéztem mindenhova, de D épp lányát ment meglátogatni, Tokiya pedig dolgozott.

Magamra kaptam a fürdőruhám, aztán irány a medence. Finoman csikizte bőröm a klóros víz. A lépcsőre ülve figyeltem kivilágított kertünket. A vállam kezek érintették, amitől akkorát ugrottam, hogy lecsúsztam, a kezem automatikusan hasamra tapasztottam, de szerencsére, sikerült fenékre érkeznem. Megfordultam, de amint megpillantottam Lay-t visszafordultam. Át úsztam a mednce túlsórészére. Lay utánam, ruhástól....Ha nem lettem volna rá annyira mérges még nevettem is volna, sőt segítettem volna vetkőzni neki. Megakart ölelni, de elhúzódtam.
-Mit keresel itt? - hangom annyira remegett, hogy bántotta a fülem.
-Kris beszélt velem. Illetve leüvöltötte a fejem.
-Nem Én kértem rá.
-Tudom, és szeretnék bocsánatot kérni. Amikor megláttam a képet, azt hittem, hogy az ablakon ugrok ki....
-Nem érdekel a magyarázatod Lay. - szakítottam félbe - Nem bíztál bennem, hol ott nagyon jól tudod, hogy csak is téged szerettelek. Ő itt a Te gyereked. - mutattam hasamra - Nem másé, de tudod mit....nem érdekel. Te magad mondtad köztünk vége mindennek., hát tartsd is magad ehhez. Majd a többiek segítenek felnevelni. - zártam le a vitát és ott hagytam....

Danbi: Peacefulness.

A megnyitó utáni este nem sikerült túl sokat aludnom, így önszántamból, ami tőlem nagy szó hiszen utálom a kórházakat úgy döntöttem csak visszafekszem, ezért már korán reggel felvertem az egész házat, hogy ha én szenvedek szenvedjenek ők is. Kezdtem a kanapémon szunyókáló Jongsukkal, akit jól seggbe rúgtam jó lábammal, és ennek következtében elveszettem az egyensúlyomat és szépen ráestem. Jót nevetettünk egymáson feküdve, majd félretéve jókedvünket megindultunk a többiek fele. Következő áldozatom Tokiya volt, akit csak egy jéghideg pohár vízzel üdvözöltünk. Ezután amilyen gyorsan csak el tudtunk tűnni, mielőtt még meghaltunk volna, átmentünk d szobájába, akinek a pizsamájába jégkockákat tettünk. Már éppen csuktuk be az ajtót mikor sikítva rohant utánunk, de mielőtt beérhetett volna minket már Mei ágyánál feküdtünk és füléhez téve a telefont üvöltetni kezdtünk egy rock számot.  Miután Mei is sikeresen ébresztve lett valaki hátulról támadva letepert, majd miután mankóim a földön hangos koppanással végezték, fejemben pedig egy párna landolt, a reggeli kedves gesztusunkból kisebb háború tört ki. Mindenki püfölt a végén már mindenkit. Persze ez alól a terhes Mei és a hadirokkantként  elkönyvelt B se volt kivétel. De minden jónak egyszer vége szakad és ennek a jókedvenek akkor lett vége, mikor valaki a lábamra tehénkedett ezzel óriási fájdalmat okozva nekem. A felhőtlen nevetés egy pillanat alatt abbamaradt és förtelmes ordibálásba csapott át.

- Azt hiszem itt az ideje indulni a kórházba. – vetett véget a harcnak Jongsuk és ölbe kapva intett Meinek, hogy hozza a mankóimat. Gyorsan felöltöztettek, majd irány  a kocsi.

- Mei eszedbe ne jusson az exo mobillal menni. - mondtam az ajtóban immár mankóim segítségével bicegve.  Barátnőm teljesítve kérésem, leakasztotta slusszkulcsom és irány az udvar. Már majdnem odaértem mikro láttam, hogy Jongsuk hova készül beszállni.- Héé..héé..héé. Meg se forduljon a fejedbe, hogy valaha is vezetheted az én kocsimat.  – próbáltam meg kirángatni a volán mögül drága exem, de ügyeskedésemnek egy szép hátas lett a vége. – Oké, minden rendben.- ültem fel fájdalomtól torzított arccal. Jongsuk kiszállt a kocsiból beült velem hátra, míg Mei elfoglalta a vezető pozíciót és irány a kórház.  Kevesebb, mint fél óra alatt, már a régi kórtermemben ücsörögtem az orvost várva. Barátnőm táskáját lepakolta és elindult a saját dolgát intézni, csak Jongsuk maradt velem, de nem sokáig voltunk kettesben, hiszen Binbin is látogatást tett. Gondolom akkor neki írt Jongsuk a kocsiban még én a tájat próbáltam élvezni, bár nem tudom mennyire lehet az épülettömböktől ezt megtenni, mégis jó figyelemelterelés volt, hogy ne gondoljak a lábamban lüktető fájdalomra, ami egyre csak erősödött a kórházhoz való közeledés során.

- Sziaasztok. jött be hatalmas mosollyal az arcán.

- Szióka. Mit keresel itt?- kérdeztem valamiféle mosolynak nevezett valamivel az arcomon.

- Csak látogatóba jöttem.

- Ohh.. Binbin tényleg ennyire hülyének nézel? Látogatóba?...Hozzám? Nem most jöttem le a falvédőről.

- Igazából Mei-t keresem.

- Ohh vagy úgy. Tudtam, hogy erről lesz szó. Nőgyógyász.

- Mi?!

- A nőgyógyászához ment, de most ha nem haragszol elrabolnám a barátod, hogy kísérjen ki a mosdóba, mert egyedül nem megy. – léptem le gyorsan, mert amint kimondtam hol van Mei rájöttem, hogy hülyeséget csináltam.

- B..tényleg ki kell menned?

- Dehogy… csak.. szóval tudod, hogy nem tudom befogni a számat és lehet nem kellett volna elmondanom.  Nem az én gyerekemről és életemről van szó..érted mit akarok ezzel mondani, ugye?

Jongsukkal felmentünk a  tetőtérre. Egy darabig beszélgettünk, majd időközben küldtem Chanyeolnak egy sms-t, hogy ha tud jöjjön be, mert beszélni szeretnék vele és ha lehet hozza magával Lulu-t is, mert hiányzik a cuki pofája.  Egy rövid választ kaptam, de már ez is mosolyt csalt az arcomra.

„ Ebédszünetben beugrunk, majd hívlak.”

- Na mi van, bejön a herceged?

-  Seggfej. – bokszoltam bele vállába, majd a sértődöttel játszva elindultam visszafele, de bénaságom a mai nap folyamán sokadjára megtanult és nem én lettem volna ha nem bukok orrom a küszöbben.  Könnyeimet visszatartva próbáltam meg feltornázni magam.

- Annyira béna vagy. – nyúlt alám és egy laza mozdulattal fellapátolt a földről. Mellkasába bújva utat engedtem könnyeimnek és vártam, hogy végre vízszintesbe kerüljön a testem, de ez nem történhetett meg anélkül, hogy a drága barátom ne akkor érkezzen meg.

- Még, hogy nincs köztetek semmi. - köszöntött minket ezzel a mondattal az a tipikus Chanyeolos gunyoros hangján.

szegényke, mindig megfeledkezek a cuki fejéről :/ ♥

- Mert nincs köztünk semmi.- tett le Jongsuk az ágyra, adott egy puszit homlokomra, majd elindult kifelé. – Ha lehet többször ne ess orra. – köszönt el ezzel a jó tanáccsal, majd behúzta az ajtót maga után.

- Mi volt ez? – állt meg ágyam mellett Yeol. Tekintetem a másik irányba fordítottam és próbáltam elrejteni könnytől áztatott arcom. – B…válaszolj. – kezdett kijönni a sodrából,pedig tehetség kell ahhoz, hogy valaki Chanyeolt felidegesítse, ennek ellenére nekem baromi könnyen ment.

- Chanyeol…várj.- hallottam meg Lulu hangját, de még erre se fordultam meg. – Beszéljétek meg…. ha lehet rendesen, normál emberi hangon.- ültette le mellém legjobb barátom a fiút.

- Hallgatlak. – mondta valamivel kedvesebben. Feléjük fordultam és láttam, ahogy Lulu bokán rúgja a makacs öszvért.

- Mit szeretnél tudni? Hogy kit szeretek? Ha ismernél akkor tudnád, hogy Jongsuk csak egy barát. Igen évekkel ezelőtt talán egymás ágyában feküdtünk, de nem az érzelmeink miatt.  Csak szükségünk volt egy ölelő karra.

- Választ nem kaptam.

- Ha idehajolsz megkapod. – vártam még lassan feláll és fejem fölé hajol. Arcát kezeim közé vettem és gyengéden magamhoz húzva ajkait összeérintettem sajátommal. – Ez a válaszom…

A fiúk nem sokáig maradtak, hiszen az ebédszünet nem tart húúú,de sokáig így hamar menekülőre fogták, de mielőtt elmentek volna, hívtak egy orvost, hogy adjanak valami fájdalom csillapítót. Chanyeol megígérte, hogy próba után benéz hozzám. Egész délután egyedül unatkoztam a szobában. Igen valójában ez az egyik nyomós ok amiért utálom a kórházakat, de este kárpótoltak ezért, hiszen az egész bagázs bejött és tiszteletét tette, még kaját is hoztak nekem és együtt vacsiztunk meg.

- És mondd csak B, hogy sikerült ilyen szépen elrendezned magad?- kérdezte teli szájjal Jongin.

- Veszélyes sportot űzök… ahogy te is.

- Uhh.. azt hiszem most valakit nagyon kioltottak. – veregette hátba ChenChen a mellette ülőt.

- Most mit vagy úgy meglepődve? Tudod vannak belső informátoraim. – kacsintottam rá.

- És mikor jöhetsz ki? .érdeklődött Lulu.

- Fogalmam sincs. De örülnék ha minél előbb, különben. – átadtam Yeolnak a kajás tálamat, lehúztam a takaróm és kockáimat nézegettem. – eltűnnek a szerelmeim. – biggyesztettem le ajkam.

- Segítek én a fitten tartásban. – kaptam egy puszit az arcomra Yeoltól, miközben a többiek nevetését és füttyögését hallgattam.

- Perverzek. - dobtam be a tömegbe a párnám. Még beszélgettünk egy picit, aztán a fiúk leléptek egy picit, már csak Chanyeol maradt bent. Éppen egy puszit hintett homlokomra mikro megszólaltam.

- Nem maradnál itt?-  kérdeztem alig hallhatóan.  Chanyeol arcára egy halvány mosoly húzódott majd halkan fülembe suttogta:

- Azt hittem nem kérdezed meg…