Mei- ~BOOM~

A közös kirándulásom a Zhang családdal nem végződhetett volna izgalmasabban. Sosem ültem még helikopteren, de élveztem, Layel ellentétben, akinek majdnem ujjait törtem. Az ok egyszerű, tériszonyom van. Amint leszálltunk hasba is vágtam a bátyám emiatt, hisz nagyon jól tudja, hogy ugyanúgy félek a magasban, mint ahogyan a sötétben. De mindennek nézzük a jó oldalát megmenekültünk. Megbeszéltük, hogy mielőtt útnak indulunk Hong Kongba a MAMA-ra, Én még megvendégelem a szülőket...de ez sajnos nem jött össze, mint ahogy az se, hogy el menjek Hong Kongba.
Mindenki tudja, hogy az exoticok mellett -akik kreálják a sok MEy sztorikat- vannak anti fanok. Nekem sikerült bele futnom, egy nem éppen kedves társaságba.

Haza felé tartottam a bevásárlásból, mikor a telefonom csörögni kezdett, kezem tele, autóm szervizbe ezért gyalogolnom kellett. Ismeretlen szám volt, tudtam jól, hogy csak Woo Bin lehet az....én naiv. Felvettem, de nem ő volt. Egy halk lány mondogatott monoton valamit, többször újrakérdeztem, azt hittem valaki öngyilkos akar lenni és engem talált meg, hogy közölje velem. Aztán kiértettem Lay nevét, azonnal pánikba estem, mert mi jut ilyenkor legelőször az ember eszébe, hogy biztosan ő van bajba. Hagytam, had beszéljen a hívóm és egy új hívásba kezdtem. Azonnal Lay-t hívtam, aki lihegve szólt bele a telefonba. Szerencsémre egy próba közepén zavartam meg. Nyugtáztam, hogy jól van, természetesen ő is aggódott, hogy miért hívom, de füllentettem; csak annyit mondtam, hogy hallani szerettem volna a hangját. Vissza kapcsoltam az ismeretlenhez, aki még mindig halkan motyorgott. Leültem a háztömböm előtti padra és figyelni kezdtem, dalszövegek, a fiúk számainak dalszövegeit mormolta a hívóm. Közben egy újabb hívást jelzett a mobilom. Chanyeol volt.
-Szia! - hangom remegett, féltem, sejtettem, hogy valami nincs rendben.
-Mei? Jól vagy? Furcsa a hangod...
-Ide tudnál jönni?
-Épp a közelben vagyok, pont azért hívlak, hogy meglátogathatlak e, mert hiányzik B!?
-Siess.... - egy apró könnycsepp gördült végig az arcomon, féltem vissza kapcsolni, a szívem kalapált. Talán a sors egyik kegyes fintora, hogy Yeolly épp, abban az időben arra járt. Megnyomtam a kis gombot, ami vissza irányított az ismeretlenhez. Sistergő hangot hallottam, mint amikor a TV-ben már nincs adás. Úgy éreztem hirtelen egy pszicho-thrillerbe csöppentem volna. Chanyoelt pillantottam meg felém futni vigyorogva. Ám amint meglátta könny áztatta, fal fehér arcom megtorpant, és mosolya eltűnt. Mutattam, hogy maradjon csendbe, a füléhez emeltem a mobilom. De bár ne tettem volna, valami éles tárgy fúródott a vállamba. Egy csepp hang nem jött ki a torkomon, könnycseppek gördültek végig az arcomon, és némán szólongattam Chanyeolt, aki azt se tudta mit tegyen.

-Örülj, hogy nem a nyomorék pasiddal tettük meg...ribanc! - hallottam a vonal túlsó végén, aztán a hívás megszakadt.
-Mei, csak ne ájulj el! Kérlek Mei, nyisd ki a szemed! Hallod, a franc essen belé! Ki volt az? Legalább akkor dugjátok elő a mocskos pofátokat, szemetek! Velem kezdjetek ki....Könnyű egy védtelen lányt bántani?! - kiabált Yeolly a sötétbe.
-Mentő, Yeolly. Hívd a mentőket. - motyogtam, aztán a hirtelen jött sokktól elájultam. Hallottam és észleltem a körülöttem lévő világot, de nem tudtam kinyitni a szemem, vagy megszólalni. Csak feküdtem élettelenül megmentőm remegő karjaiba. Aztán az ismerős fülsiketítő mentő sziréna. Végül az ismerős, mindennél szebben csengő hang....Lay halkan zokogott és a kezemet szorongatta. A nevem mantrázta, gondolom azt hitte, ha ő mondja felébredek. De még Ő sem tudott visszahozni a sötétségből. Aztán egy másik ismerős hang, Kris. Másik kezem is hatalmas mancsokba pihent, bár azt nem nagyon éreztem. Krokodil könnyek csorogtak végig a nyakamon.
-Mei, drága Mei! Nem hallhatsz meg, érted. A bátyádnak, nem, nem, a másik felednek hatalmas szüksége van rád. Hallod?! Ez így nem fer, gyere vissza, Mei. - zokogta Kris.
-Itt vagyok Kris. Hallom, amit mondasz! Nem haltam meg, itt vagyok. Kérlek, kérlek légy erős. Vigyázz rám, vigyázz a húgodra. - a gondolatban válaszoltam könyörgésére.
-Érzem, hogy velem vagy... - suttogta. Iker hatás, kis korunkba is éreztük a másikat, ezért sokszor csodabogárnak hittek minket.

Hirtelen elengedték a kezem...és elmerültem a sötétség ölelő karjaiba. Nem tudom mikor ébredhettem, illetve az agyam mikor ébredhetett, de csak a csönd vett körül, amelyet néha egy-egy hangos csippanás zavart meg. A szívem, a szív dobogásom nyugodt volt. Majd mikor a testem sajogni kezdett a kis gép gyorsabb tempóra váltott.
-Mi ez doktor úr? - kérdezte Lay.
-Az agya valószínű éber állapotba kapcsolt és érzékeli a fájdalmat. - az orvosomról azt hittem, hogy fiatal, 30-as éveiben lévő magas, sármos...a hangja alapján. Valaki fogta a kezem, de nem férfi kéz volt, talán Kim, Byeol vagy Yemin...ez mái napig homály fedi. A másik oldalamon egyértelmű, hogy Lay apró ujja fonódnak össze ujjaimmal. "Fel kell kelnem!...FEL KELL KELNEM! LEA MEI WU, HA MOST AZONNAL NEM TÉRSZ MAGADHOZ NEM TUDOM MIT TESZEK VELED!!!" - harcoltam lelkiismeretemmel.
-Mikor fog felébredni? - "Baek?" - gondoltam magamban - "Ő is itt van?" 
-Fiúk, kicsit sokan vagyunk idebenn, hagyjuk pihenni szegényt. - szólalt meg az orvosom. "Sokan? Ezek szerint mindenki itt van? Látnom kell, igen, látnom kell őket. Nem. LÁTNI AKAROM ŐKET!" - győztem. Legyőztem a sötétséget és aprókat pislogva kinyitottam a szeme, és nem engedtem el szerelmem kezét.
-Lay... - suttogtam. Torkom szinte porzott a szárasságtól.
-Mei! - szipogott az én túl érzékeny unikornisom - Kris, Mei fel ébredt! - kiabálta, mert a kezét nem engedtem el. Testvérem hatalmas karikákkal a szeme alatt, csörtetett az ágyam mellé. Majdnem átesett a küszöbön, annyira rohant.
-Fáj...- mutattam bal vállam felé. Teljesen bekötöztek, az egész bal karom és mellkasom egy fásli kupac volt.
-Ez még egy pár napig fájni is fog. - lépett be orvosom, hát majdnem eltaláltam, annyi volt a különbség, hogy nem volt se magas, se sármos. Csak egy átlag doki - Örülök, hogy vissza tért közénk! - mosolygott kedvesen - Doktor Lee vagyok, Én végeztem kis kegyeden a műtétet, amit boldogon nyugtázok, hogy sikeres volt. Illetve a rehabilitációját is én végzem.
-Rehabilitáció? - a két fiú hangja túl harsogta az enyémet.
-A lövedék szerencsére nem talált el fontos izmokat, akár az egész karját elveszthette volna. Rehabra azért lesz szükség, hogy normálisan tudja majd használni a kezét, hisz még most mozgatni sem tudja. De most uraim, kérem távozzanak, a betegnek pihenésre van szüksége. Az orvos végig se mondta, de Én már aludtam.
Tehát az ok, amiért nem mehettem a díjátadóra, egy pisztoly lövés.

Danbi: News from California...

Bármennyire is szerettem volna ott lenni a díjátadón az egészségem ebben meggátolt.  Sose volt rossz kapcsolatom a szüleimmel, de jónak se mondanám. Azok a tipikus gazdag szülők voltak, akik csak akkor foglalkoztak a gyerekükkel mikor a média  belekontárkodott a magánéletükbe, vagy jó színben akartak feltűnni mások előtt.  Ezért is van az, hogy bár még mindig támogatnak( amit hozzá kell tennem csak az anyagiakban nyilvánul meg) semmit nem tudok róluk.  Nem tudom éppen hol vannak, mit csinálnak, de még azt se , hogy együtt vannak. Egyetlen egy dologgal vagyok tisztában… amitől a legjobban féltem , az egyetlen dolog amiben nem akartam anyámra hasonlítani bekövetkezett.

- Jó napot! Hogy érzi magát Moon kisasszony?

- Rosszul. – válaszoltam.

- Fáj valamije?

- A szívem…-  a doktor értetlenül nézett rám. – Fáj, hogy így hívott. Ha lehet csak szólítson B-nek, vagy Danbinak, de a Moon-t meg a kisasszonyt felejtsük el.  Egyébként mi bajom van? Ugye nem fogok meghalni két héten belül?- kezdtem el poénkodni a végére.

- Nem. - nevetett velem az orvos. – Van a családjában beteg?

- Tudtommal nincs. Mindenki makk egészséges, de nem tartom velük a kapcsolatot… várjon. Anyámnak van valami gubanc valamelyik belső szervével. – hát igen biológiából sose voltam az élen járó.

- Valamelyik belső szervével. –nézett rám furcsán. – Esetleg a jobb oldali felső hasi oldalon? – idő kellett még megértettem a kicsit bonyolultan megfogalmazott angol mondatot.

- Itt. – mutattam oda, amit az orvos mondott. Bólintott egyet és várta, hogy folytatom-e. – Igen. De nekem sose fájt… egészen tegnapig.

- Elvégzünk még egy vizsgálatot és utána visszajövök. – hagyott magamra kétségek között.

- Szia B, hogy vagy? – jött be percekkel később Sunhee.

- Tökéletesen…lennék, ha már mehetnénk.  – zsörtölődtem a klórtól bűzlő teremben.  – Beszéltél Chanyeollal?

- Nem… nem tudtam mit csináljak mikor felhívtak a kórházból.  De ha gondolod most beszélhetsz vele.

- Nem. Nem akarom megijeszteni, de azért egy sms-t küldök neki. – nyúltam az asztalra a telefonomért és bepötyögtem egy rövid üzenetet.

„  Lálihóó dinosaur. :3 Sajnálom, hogy csak most szólok, de nem tudok elmenni veletek. Közbe jött valami. Majd beszélünk. Puszilok mindenkit. Hwaiting. Szeretlek. B „

Miután elküldtem a pár sort fáradtan dőltem vissza és vártam, hogy jöjjön egy fehérköpenyes és elvigyen a vizsgálóba. Pontosabban mutassa az utat a vizsgáló felé.

- Komolyan mondom az orvosok tudják, hogy rabolják az ember idejét. Már rég a parton lehetnénk. – akadtam mikor még délután 4-kor is a fehér steril szobában feküdtem.

- Nyugi. –próbált barátnőm nyugtatni, de csak még idegesebb lettem.

- Végre.  – mondtam mikor az ajtó kinyílt és egy fehérköpenyes orvos lépet be.

- Ön Moo…

- Danbi. – javítottam ki.- Igen én vagyok. Mehetünk?- pattantam ki az ágyból és követtem az orvost, aki elvitt egy terembe ahol különböző vizsgálatokat végeztek el , majd szűk egy óra múlva már újra a kórteremben voltam és vártam az eredményekre, amit egész hamar megkaptunk. Mindössze röpke két órát vártunk rá.

- Szóval…- kezdett bele a legelső orvos. – Az anyjának az epéjével van problémája.

- Honnan tudja?

- Számítógép és kapcsolatok.

- Maga turkál mások személyes…

 - A kórháztól kértem el a kórlapjainak másolatát, ahol kezelték.  Egyébként magának semmi baja nincs… egyenlőre. De figyeljen oda mit eszik, mert az epéje nincs 100%-os állapotban. – mondta el nagyon hétköznapi nyelven a jelentést, majd távozhatunk. Visszamentünk a szállásunkra, ahol a többiek már körmüket lerágva vártak rám. Megnyugtattuk őket, hogy semmi bajom és két nap múlva mehetünk Los Angelesbe, hogy folytassuk a vérkívánó edzéstervet. Este felhívtam páromat, aki lusta volt felvenni, így az üzenetére, amiből azt vettem ki, hogy „halálra” aggódja magát válaszoltam, hogy csak szimplán lekéstem a gépet utána meg, nem volt olyan járat amivel odaérhettem volna időben, így nem mentem. Miután megnyugtattam a lelkem, hogy ez a kis füllentés nem nagy dolog és nem fog semmi kiderülni elmentem aludni, hogy másnap újult erővel álljak a futóedzés borzalmai elé. A mai utolsó napunk San fransiscobacsodátas telt. Edzés, edzés hátán, semmi pihenés még csak egy rövidke pisi szünet se volt, amire mondjuk nem volt szükségünk, mert a napon minden bennünk lévő folyadékot kiizzadtunk. Este fáradtan estünk be a hotelba és annyira nem volt erőnk, hogy elvánszorogjunk a fürdőig.

- Legalább zuhanyozni kéne.- nyögtem fáradtan a földön fekve.

- Nem ártana, de mozdulni se tudok.

- Én se, de undorom a szagomtól.

- Nem vagy egyedül…tényleg.

- Hm?

- Hogy sikerült a fiúknak a díjátadó.

- Nem beszéltem velük. Chanyeol nem vette fel a telefont, azóta meg ki vagyok kapcsolva és a neten se néztem meg.  Nem akarom fájdítani a szívem, hogy nem voltam ott.

- Majd holnap útközben megnézzük.

- Rendben. –fejeztük be a kommunikációt, majd egymást segítve vánszorogtunk el a fürdőig, hogy ellazítsuk izmainkat és mély álomba merüljünk.

- Mindenki itt van?

- Most már igen. – értünk oda csomagjainkkal együttlihegve a többiekhez. Az edző azért tartott egy létszám ellenőrzést és mikor meggyőződött arról, hogy mindenki ott van irány a buszpályaudvar. Külön bérelt buszunkat megpakoltunk és felszállás után egyből indultunk is, hogy minél hamarabb a célállomáson legyünk.  Az úton Sunhee elővette laptopomat és bekapcsolta. Megkereste a díjátadó egész műsorát és pár percet várva, hogy töltsön egy kicsit nézni kezdtük. A végén már csak az ablakon bámultam kifele. Rosszul éreztem magam, hogy az  ígéretemet, ami fél éven belül az egyetlen, amit tettem, képtelen voltam teljesíteni  és csalódást okoztam.

- Biztos megérti.

- Nem fogja. Hazudtam neki.

- Nem mondtad el, hogy kórházban voltál.- inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek.

- Nem. Azt mondtam, hogy lekéstem a gépet és azért nem voltam.

- Az igazat kellett volna mondanod.

- Miért, hogy aggódjon? Ismerem már annyira, hogy ha a kórház szó képbe kerül velem kapcsolatosan ő átvált aggódó szülőbe, sőt még annál is rosszabb. – emlékeztem vissza arra, mikor egy egyszerű lázzal feküdtem bent.  Szomorúan sétáltam le a busz lépcsőjén és senkihez nem szólva foglaltam el újabb hotelszobánkat, majd ledőlve az ágyra nézegettem a telefonom.

- Hogy az a… - kerestem a megfelelő névjegyet és tárcsáztam.

- Szia B. –szólt bele Min.

- Szia Min. Hogy vagy?

- Jól. Voltál a díjátadón.

- Californiában vagyok.

- Ohh.

- Majd elmesélem. Megtennél nekem valamit?

- Persze.

- Tudom, hogy úgy is mész a napokban Sehunhoz,  kérd már meg Channiet, hogy a laptopomról másolja át pendrivera a beadandót és vidd már be lécci, mert egy darabig még nem megyek haza.

- Rendben.

- Jövök neked eggyel. - beszéltünk még egy picit, majd elköszöntünk egymástól.   A táskáimból kipakoltam és újfent telefonom társaságát élveztem.  Megnéztem mikor lesz a Mama díjátadó, mert erre ígéretek nélkül is el akartam menni. 

- 10 nap.

- Mi 10 nap?- jött mellém Sunhee.

- A Mama díjátadó.

- Mész?

- Ha közben leszakad az ég, vagy kitörik a harmadik világháború, de ezen ott leszek. De most nem szólok nekik.

Minden nap ugyanúgy telt. Reggel korán kelés, edzés, pár óra pihenés, déli edzés, ebéd, pihenés, esti edzés, vacsora, de cska azoknak akiknek még volt erejük lemenni a tusolás után az étterembe.  Unalmas, monoton módon telt minden nap és egyre közeledett a díjátadó napja.  Az utolsó napokban beszéltem Mei-el, hogy jöjjön majd ki értem a reptérre, de ne mondja el senkinek, hogy megyek és vigyen el a fiúkhoz, de ennél többet nm mondtam neki, habár kérdezte, hogy az előzőn nem voltam, neki is ugyanazt a kis füllentést mondtam,mint páromnak. Nem akartam, hogy miattam aggódjanak, mikor semmi komoly bajom nincs, csak az egyik szervem éppen bekrepálni készül…

- Mikor mész?- kérdezte az edző a  vacsora végeztével.

- Holnap reggel.

- Ugye tudod, hogy még vissza kell jönnöd?

- Mert?  Utána már csak két nap van és…

- Kitoltunk. 26-án megyünk haza, szóval utána még 4 nap lesz.

- Megcsinálom otthon az edzéseket.

- Nem az edzések miatt kell visszajönnöd.

- Hanem?- utálom, hogy ilyenkor mindent harapófogóval kell kihúzni az öregből.

- Lesz egy fotózása a csapatnak.

- Kihagyom. Nem vagyok modell.

- Egyikőtök se az.

- Milyen magazin.

- Sport.

- Húú… ha nem mondja nem jövök rá magamtól. Azt hittem valami fehérnemű… vagy esetleg egy felnőtt …ne, ne mondja, hogy .

- Nem mondom, de nem egy egyszerű fotózás lesz…- hagyott ott mondatát félbehagyva.

Seo Young - close...too close

Reggel ajtócsukódásra ébredtem és  arra,hogy iszonyatosan fáj a nyakam. Kinyitottam a szemem és megállapítottam,hogy a kanapémon fekszem….egyedül. A nyakamat dörzsölgetve ültem fel és az asztalon lévő kis fehér lapért nyúltam.

„Olyan mélyen aludtál,hogy nem akartalak felkelteni. Próbára mentem,ha van valami hívhatsz,de nem tudom megígérni,hogy fel is veszem,mert ma nagyon zsúfolt napunk lesz. Ki raktam neked a pultra egy doboz fejfájás csillapítót. Szükséged lesz rá…. Szeretlek. Luhan.”

Ahogy az utolsó mondatot is elolvastam,mint egy varázs ütésre hasogatni kezdett a fejem.
- Basszus!- csattantam fel és a konyha felé indultam. Tényleg ott volt egy doboz aspirin és egy pohár víz is. Elsuttogtam egy köszönömöt és bevettem a bogyót. Ez van,ha sokat iszom….másnap használhatatlan vagyok. Elvonszoltam magam a fürdőszobáig és megmostam az arcomat,hogy legalább egy kicsit élőnek érezzem magam. A tegnap este csak halványan derengett,viszont arra tisztán emlékeztem,hogy miket mondtam Luhannak…és hogy ő miket mondott nekem.

Miután nagy nehezen összeszedtem magam felhívtam Kwon urat. Azt mondta,hogy csak délután 2-re kell bemennem,úgyhogy még volt időm elkészülni. Viszont nem akartam egész délelőtt itthon ülni. Nagyon zavart a tegnapi viselkedésem. Tudtam,hogy nem kéne ezen rágódnom,mert végülis Luhan egész éjszaka itt volt velem,de akkor is. Hírtelen megcsörrent a telefonom. Sunhee volt az.
- Szia! – vettem fel a mobilt.
- Szia Seo! Felkeltettelek?
- Nem,már ébren voltam.
- Akkor jó. Gyorsan mondom,mert dolgozom. Szóval az a helyzet,hogy én két hétre elutazom holnap edzőtáborba.
- 2 hétre? Mégis hova?
- Californiába.
- Tessék? Miért Californiáig mentek? - csattantam fel.
- Mert ott van edzőtábor. – nevetett.
- Háát nagyon jó neked. Én is mennék. – sóhajtottam.
- Azért azt ne felejtsd el,hogy nem nyaralni megyek. Szerintem mire haza érek egy elő hulla leszek. – szinte láttam magam előtt az arcát.
- Azért én a helyedben úsznék is a parton.
-Nyugi,majd megoldom valahogy.
- Haha oké. Akkor gondolom B is megy . – mondtam,miközben magamra vettem a kabátomat és bezártam az ajtót.
- Igen,ő is. De most le kell tennem,mert munka van. Nem tudom,hogy ma át tudok-e menni elköszönni,de ha nem tudnék akkor majd telefonon beszélünk hugi.
- Oké,de azért jó lenne ha tudnál jönni.- sóhajtottam.
- Majd igyekszem elszabadulni. Jó legyél. Puszi. – tette le a telefont. Közben leértem az utcára. Nagyot sóhajtva csúsztattam a mobilt a zsebembe. Szóval Sunhee-t 2 hétig nem látom. Tényleg kezdenem kéne valamit magammal. Igazából fogalmam sem volt,hogy miért mentem le az utcára,amikor nem készültem sehová igazából. Viszont ha már lent voltam,nem akartam vissza menni. Dél múlt pár perccel. Nem voltam éhes,de igazából gyanítottam,hogy nem is maradna bennem az étel….hát igen. Utáltam másnaposnak lenni.

1 órát sétáltam az utcákon. Közben Kai felhívott,hogy 3 nap múlva lesz a Melon díjátadó,amin ők is jelölve vannak és szeretnék,ha én is elmennék. Még soha sem voltam díjátadón, így nagyon izgatott lettem a hír hallatán. Persze,hogy igent mondtam.

Mikor beértem a Voguehoz a főnököm már várt.
- Szia Seo! Pontos vagy,mint mindig. – üdvözölt kedvesen.
- Jó napot Kwon úr. – viszonoztam a gesztust.
- Nos akkor kezdhetjük a munkát,igaz? Szerencsére megint helyben maradunk. Vagyis csak pár emelettel feljebb. – mosolyogott,majd a lift felé indultunk. Csak két emeletet mentünk. A fotózás helyszíne egy elég nagy terem volt rengeteg lámpával megvilágítva. Szinte vakított. Kwon úrral kipakoltuk a kellékeket.
- Ki lesz a modell? – kérdeztem,miközben egy objektívet adtam a kezébe.
- Lee Joon. Énekes egy fiúcsapatban. Azt hiszem az MBlaq-ban. – felelte.
 - Óóó tényleg? Hallottam már róluk,de a tagokat nem igazán ismerem.
- Nos,most lesz alkalmad megismerkedni az egyikükkel. Joon nemsokára itt lesz,úgyhogy  megtennéd,hogy bekapcsolod a laptopot. – fordult felém Kwon úr. Én csak bólintottam és beindítottam a gépet. Közben megérkezett a modellünk.
- Azt a jó…- nyögtem ki. Lee Joon úgy nézett ki,mint ….. najó inkább nem is írom le,hogy mi jutott eszembe mikor ránéztem. Odasétált Kwon úrhoz,majd kezet fogtak. Nem hallottam,hogy miről beszélnek,de hírtelen elindultak felém.
- Hadd mutassam be az asszisztensemet Hwang Seo Young-ot. – állt meg mellettem a főnököm. Joon végig mért majd egy apró mosollyal a szája szélén felém nyújtotta a kezét.
- Nagyon örülök Seo! Lee Joon vagyok.
- Én is örülök. – ráztam meg a kezét.
- Remélem zökkenő mentesen tudunk majd együtt dolgozni. – nézett rám és Kwon úrra.

A fotózás remekül telt. Lee Joon olyan szemtelenül helyes volt,hogy inkább más fele néztem,mert már azt is megcsalásnak éreztem,ha csak rápillantottam a meztelen felsőtestére. Hát igen…
Miután az utolsó kép is elkészült Lee Joon és Kwon úr közösen tanulmányozták a fotókat a gépen. Ma már nem volt több fotózás így én el voltam engedve. Mikor felvettem a kabátomat egy kezet éreztem meg a vállamon. Megfordultam és Joon-nal találtam magam szembe.
- Őőő máris mész? – kérdezte a halántékát dörzsölve. Kellett vagy 3 másodperc ,hogy képes legyek összerakni egy épkézláb mondatot.
- I-igen,mert mára végeztem.
- Hmmm.. én is. Nincs kedved beülni valahová? Dumálhatnánk meg ismerkedhetnénk. – mosolygott.
- Igazából ráérek,de.. –kezdtem,de nem bírtam befejezni,mert félbeszakított.
- Tényleg? Jajj dejó. Tudok egy nagyon jó helyet és nincs is messze. Hozom a dzsekim. –kacsintott.

Tényleg nem volt messze. Igazából 3 sarokra mentünk a Vogue-tól egy aranyos kis kávézóba a park mellett. Az emeletén ültünk le,mert kint hideg volt. Joon nagyon kedves volt és tényleg jól éreztem magam vele.
- Szóval alig egy hete jöttél vissza Koreába? – kulcsolta össze a kezét az álla alatt.
- Igen….még nekem is kicsit furcsa,de már kezdem megszokni.
- Hát mindenesetre én örülök,hogy itt vagy. – nevetett. Én is elmosolyodtam. Ránéztem az órámra. Fél 6 múlt pár perccel. Így eltelt az idő?
- Ne haragudj,de nekem mennem kell. Teljesen elfelejtettem,hogy már ennyi az idő,és a nővérem…mindegy szóval a lényeg,hogy haza kell mennem. – álltam fel a székből. A mellettem ülő pár másodpercig csak pislogott rám,majd felkapta a kabátját és megfogta a karomat.
- Elviszlek. Kint esik az eső és már amúgy is sötét van.
- Ez kedves tőled,de tudok vigyázni magamra.
- Ragaszkodom hozzá. – tette karba a kezét.
- Najó…köszönöm. –adtam meg magam. Joon arcán hatalmas mosoly jelent meg és a lépcső felé indult,maga után húzva engem is.

Az utat a lakásomig is végigbeszéltük. Tényleg mindenről beszélgettünk. Úgy éreztem,mintha ezer éve ismernénk egymást.
- Megjöttünk. Itt lakom. –mutattam a magas emeletes házra a jobb oldalon. Lee Joon leállította a kocsit,majd kiszállt és átrohant az én oldalamra,hogy kinyissa nekem az ajtót.
- Komolyan úgy érzem magam,mint valami úri hölgy. – tört ki belőlem a nevetés.
- Hát akkor hölgyem ,engedje meg, hogy felkísérjem a lakosztályába. – tartotta felém a karját. Szóval fel akar jönni? És mi van ha Sunhee átjön? Tuti félre fogja érteni a helyzetet. De végülis azt mondta,hogy majd hív úgyhogy nem kéne emiatt aggódnom…

-Háát ez lenne az. Nem olyan nagyszám,de legalább csak én lakok benne. Gyere be. – tártam ki szélesebbre az ajtót. Joon olyan óvatosan lépte át a küszöböt,mintha attól félne,hogy beindul a riasztó.
- Nagyon szép kis lakás. Tényleg. – vette le a kabátját.
- Köszönöm. Őőőő kérsz valamit inni vagy…nem tudom..enni? – mentem be a konyhába. Olyan ideges voltam,hogy a kezeimet tördeltem.
- Nem,köszönöm. – hallottam meg a hangját a hátam mögött…nagyon közelről…túl közelről. Megfordultam és Joon alig 2 centire állt tőlem és még közelebb jött. Annyira közel,hogy a pultnak nyomódtam.
- Joon mit csinálsz?
- Megszagollak. – mosolygott,majd ajkait végig húzta a nyakam vonalán.
- Ne…ezt nem ..nem szabad. – toltam el magamtól. Az előttem álló a hajába túrt.
- Sajnálom…nem akartalak letámadni. Nem tudom mi ütött belém,csak… nem számít,nem kellett volna.
- Igen. Nem kellett volna…- feleltem halkan. Joon közelebb jött.
- Bocsánat Seo .Nem szagolgatlak többet,ígérem. – tette a szívére a kezét. Nem bírtam visszatartani a mosolygásomat.
- Oké. Elfogadom a bocsánat kérést.- kócoltam össze a haját.
- Meg engeded,hogy maradjak még egy kicsit vagy elküldesz?
- Hmmm nem is tudom….csak akkor ha megcsinálod nekem a híres forró csokidat,amiről meséltél. – néztem rá.
- Megegyeztünk. – nevetett.

Joon két óra hosszát maradt. Sunhee végül nem jött át,mert nagyon sokáig dolgozott és fáradt volt. Viszont telefonon beszéltünk és azt mondta,majd felhív,ha megérkeztek. Joon-nal nagyon jól elvoltunk és tényleg nem próbálkozott többet. Viszont láttam rajta,hogy néha nehéz türtőztetnie magát….ez velem sem volt nagyon másként. De most valljuk be őszintén! Melyik lány ne akarna többet Lee Joon-tól?

Miután elment felhívtam Luhant. Azt mondta próbájuk van,de ha akarok bemehetek . Még soha sem voltam a srácok próbáján úgyhogy igent mondtam. Szinte rekord idő alatt az SM székházában voltam. A folyosón összefutottam Key-el és Jonghyun-nal,akik megígértették velem,hogy valamelyik nap elmegyünk kávézni együtt. Miután elköszöntem tőlük csak negyed órát töltöttem azzal,hogy megtaláljam az EXO próbatermét. Végül sikerült a megfelelő ajtón benyitnom. Nem volt bent mindenki,legalább 4-en hiányoztak. Gyanítottam,hogy valakik lefoglalták őket … J
- Sziasztok! – mentem be a terembe.
- Seo! Sziaaa! – futott oda hozzám Tao,majd átölelt
- Haha Sziaa Tao, lécci ne folyts meg.- nevettem.
- Igen,Tao az az én reszortom. – hallottam meg Kai hangját,majd hírtelen megint egy ölelésben találtam magam.
 -Kkamjong te nem gyúrsz rendesen. Tao-é erősebb volt- nevettem.
- Ezt most nem hallottam meg,jó? – kacsintott rám és elengedett. Közben Luhan is odajött hozzánk és átölelte a derekamat.
- Szia. –suttogta.
 - Szia. – nyomtam egy puszit a homlokára.
- ÓÓÓ de kis szolidak vagytok. – csapta össze a tenyerét Kai.
- Nem most fogunk bedurvulni. – kacsintottam rá.

A próba nagyon tetszett. Még mindig felfoghatatlan volt számomra,hogy hogy képesek ennyire egyszerre mozogni minden számra. Tényleg fantasztikus volt. Mikor a fiúk végeztek Luhan azt mondta,hogy ma nálam tud aludni,ha nem bánom,hogy holnap korán el kell mennie. Jobban örültem volna,ha együtt reggelizünk,de persze az is elég volt,ha éjszaka velem van.

- Húúú tényleg nem ártana ide egy lift. – lihegte Luhan szinte beesve az ajtón.
 -Na mi az? Nem vagy elég fitt? – cukkoltam.
- Te könnyen beszélsz. Nem neked volt tánc próbád déltől este 9-ig . – dőlt a falnak. Közelebb mentem hozzá és ujjaimat végig futtattam a mellkasán.
- Jólvan,igazad van. Hogyan tudnálak ellazítani? – suttogtam a fülébe. Éreztem,hogy megfeszül a karja. Elmosolyodtam.
- Hát..- kulcsolta a kezét a fenekem alá,majd felemelt a földről- … van egy pár ötletem. – indult el a hálószoba felé.

Úgy téptük le egymásról a ruhákat,mintha időre mennénk. Úgy éreztem,hogy Luhan minden érintésétől elolvadok , ugyanakkor égetett a vágy,hogy végre ott érintsen meg ahol szeretném.
- Lu-luhan…- nyögtem a csókunkba.
- Hmm? – tudta,hogy húzza az agyam.
- Gyerünk. – túrtam bele a hajába. A szőke hercegem csak elmosolyodott és leengedte a csípőjét….

Másnap reggel tényleg egyedül ébredtem…megint. Luhan ezúttal nem írt levelet,viszont a telefonom 2 nem fogadott hívást jelzett. Az egyiket Eunjitól a másikat pedig Lee Joon-tól.
- Most komolyan? – dőltem vissza az ágyra. A mobilt vissza tettem az éjjeli szekrényemre. Fogalmam sem volt,hogy mit kéne csinálnom. Nagyon jól tudtam,hogy mindketten többet akartak tőlem,mint barátság. De miért nem vagyok képes a sarkamra állni és megmondani nekik,hogy mi a helyzet,mikor én Luhant szeretem?

Min- Leave me alone,it's party time !

Hétfő reggel olyan voltam,mint aki két napig semmit sem aludt. Egyszóval : fáradt. Nagyon fáradt. Mióta visszajöttünk Párizsból összesen két dolgot csináltam : fürödtem és aludtam. Először úgy volt,hogy Sehunnál alszom ( a lakásában),de a végén úgy döntöttünk,hogy ő megy a dormba én pedig haza. Túl álmosak voltunk bármilyen nemű tevékenységhez,hogy úgy mondjam.
Engedélyeztem magamnak egy kis pihenést,vagyis egy egyetem mentes napot. Miután nagy nehezen sikerült kikászálódnom az ágyból,kibattyogtam a nappaliba,majd lábaimat magam alá húzva elhelyezkedtem a kanapén és felhívtam YeMin-t. Még egyszer meg akartam neki köszönni a hétvégét. Kicsöngött,de nem vette fel,amiből arra következtettem,hogy még alszik. Csak én vagyok olyan idióta,hogy reggel 10-kor már fent vagyok.
A következő 3 órában azon gondolkodtam,hogy mit csináljak ma. Nem nagyon sikerült dűlőre jutnom,mert délután egykor is pont ugyanott tartottam,mint reggel: a kanapén ültem,pizsamában. Talán mégiscsak jó lenne egy kicsit „dolgozósabb” állás. Félreértés ne essék,semmi pénzért nem hagynám ott YeMint,csupán arról volt szó,hogy unatkoztam. Igen,azért akarok dolgozni,mert unatkozom. Elég önzően hangzik,nem? Arra jutottam,hogy „ majd keresek valamit,ha lesz energiám bekapcsolni a laptopot”. Tulajdonképpen még mindig össze voltam zavarodva az anyámmal folytatott beszélgetés után. Nem tudtam,hogy most jobb lett-e a kapcsolatunk,vagy még mindig ugyan ott tartunk,mint eddig. Bár valószínűleg az utóbbi. Attól még,hogy újra megnyitotta a számlámat,nem lett jobb semmi. Nem is értem,hogy mit hisz.
A délután többi részét ….hát…végig aludtam. Mondjatok lustának,de nem tehetek róla,a pupilláim szinte könyörögtek azért,hogy lecsukódhassanak,én pedig eleget tettem a kérésüknek. A telefonom csörgése ébresztett fel. Majdnem legurultam a kanapéról a hang hallatán. Hunnie volt az. Elmondta,hogy ma és holnap sem tudunk találkozni,mert egész nap próbájuk van. Kissé szomorú voltam,mert reméltem,hogy az estét vele tölthetem,de természetesen megértettem. A srácok mindenek előtt.
Hogy mit csináltam a nap többi részében ? Szerintem nem nehéz kitalálni : tévéztem,majd,miután kétszer bealudtam a kanapén, úgy döntöttem, elteszem magam holnapra.
Másnap reggel szinte kidobott magából az ágy. Kicsit furcsálltam,mert a fáradtság még koránt sem ment ki belőlem. Összedobtam magamnak egy kis reggelit ( ami műzliből és tejből állt). Majd,miután átvedlettem melegítőbe és pulcsiba és elviselhetővé varázsoltam kócos fejemet,a postaládámhoz indultam. Szerencsére egyik lakóval sem futottam össze a lépcsőházban. Nem nagyon volt kedvem egy erőltetett csevejhez sem. Kezemben a mai újsággal sétáltam vissza a lakásomhoz. Befészkeltem magam a fotelomba,majd kezembe vettem az újságot. Körülbelül az első oldalig jutottam el,mert a telefonom csörögni kezdett.
- Na mi az, nem bírsz várni délutánig ? –szóltam bele a telefonba gúnyosan. A vonal másik végéről nevetés hallatszódott.
- Túl jól ismersz. Igazából csak ezért hívtalak,mert azt nem beszéltük meg,hogy mikor találkozunk. Szóval ? Mikor jó neked?
- Bármikor.
- Legyen 2 óra.
- Tökéletes.
- Oké, akkor várlaaaak.
- Honnan tudod,hogy te érsz oda hamarabb?
- Nekem van autóm. Puszi.
Min Soo imádom,hogy soha nem várod meg,míg elköszönök. Mormogtam magamnak szórakozottan.
Ránéztem a fali órára : 11:20. Még van időm 2őig. Úgy döntöttem,hogy főzök magamnak egy kávét. Általában nem szoktam kávézni,de most szükségem volt a koffeinre,hogy felébredjek. Miután kifőtt fekete életadó folyadékom,visszasétáltam a fotelomhoz. Ismét kényelembe helyeztem magam,majd az asztalon lévő csésze után nyúltam és lassan belekortyoltam.
- Ó basszus ! – emeltem el hirtelen a számtól,majd ugyanezzel a lendülettel raktam vissza az asztalra.
Nem vettem ajándékot Min Sook-nak. Hogy lehetek ennyire idióta ?
Rekord sebességgel pattantam fel kényelmes kuckómból,majd berohantam a szobámba,gyorsan összekészültem ( ilyen gyorsan még soha sem választottam magamnak ruhát) és irány a város. Autó hiányában a gyaloglás mellett döntöttem. Szerencsére közel laktam a belvároshoz.
Futólépésben jártam végig a boltokat. Tulajdonképpen fogalmam sem volt,hogy mit keresek. Valami egyedi és ötletes ajándékot akartam C.A.P-nek. Mikor már a 15. üzletből jöttem ki eredménytelenül,már azon voltam,hogy felhívom Sook-ot,hogy ne hozzon magával pénzt,mert mindent én fizetek. És akkor megtaláltam,amit kerestem. Nem is értem,hogy miért nem gondoltam rá előbb. Szemeim a kirakatra tapadtak,majd,miután nyugtáztam magamban,hogy meg van a tökéletes ajándék,már bent is voltam az üzletben.
Kezemben az új szerzeményemmel ( illetve szerzeményeimmel,mert kettőt vettem .Nem tudtam választani közülük.) sétáltam a találka helyünkhöz. Sajnos becsomagolni már nem volt időm,de remélem azért így is meglepődik majd.
Min Sook most sem hazudtolta meg magát : ahogy beléptem a kávézóba az ő vigyorgó arcát láttam meg legelőször az első asztalnál.

Ez a kedvencem

- Késtél.- állt fel mosolyogva,majd magához ölelt.
- Nem igaz. Te jöttél hamar.- öleltem vissza. Ő csak nevetett.
- Jaj, annyira hiányoztál.- szorította meg a kezem,miután kiváltam az öleléséből.
- Te is nekem.- mosolyogtam rá.
Miután leültünk,elővettem a táskámból az ajándékokat.
- Csukd be a szemed.- utasítottam. Nem mondott semmit,csak eleget tett a kérésemnek.
Áthajoltam az asztalon,majd egy gyors mozdulattal lekaptam a fején lévő sapkát és a helyére húztam a kezemben lévőt. A másikat pedig a kezébe nyomtam.
- Kinyithatod. Boldog születésnapot!- ültem vissza,elégedetten szemlélve választásomat. Min Soo óvatosan kinyitotta a szemét,megtapogatva a fején lévő fekete pamutot.
- Le is veheted. És nézd meg a kezedben lévőt is. Nem hagyhattam ott azt sem.
C.A.P arcáról a délután további részében sem lehetett letörölni azt a vigyort,ami akkor ült ki rá,mikor tüzetesebben megnézte az ajándékait.

Az ég világon mindenről beszélgettünk. Nagyon jó délután volt,imádtam Min Sooval lenni. Ő volt az az ember,aki bárhol és bármikor képes felvidítani már azzal,hogy csak csendben hallgat és mosolyog rám.
- Na és,mik a terveid a hétre? –kérdezte,miközben kisétáltunk a kávézóból. Időközben mindkét sapkát a fejére rakta,ami elég vicces látványt keltett volna,ha…ha nem nézett volna ki még így is annyira stílusosan,mint egyébként.
- Hát,még nem tudom. Valószínűleg bemegyek az egyetemre,aztán YeMin-nek fogok segíteni. Csak a szokásos. Ja és holnap van a Wu ikrek születésnapja. Még ajándékot is kell vennem.-kaptam a fejemhez.
- Nyugi,majd én segítek választani.- fogta meg a kezem,majd maga után húzott.

C.A.P-el végigjártuk a létező összes üzletet és plázát,( Jobban mondva C.A.P mindenhová maga után húzott.) míg végül megtaláltuk a tökéletes ajándékokat. Vettem hozzájuk passzoló ajándék zacsit is.
- Köszönöm,hogy segítettél választani. – öleltem meg,mikor a kocsijához értünk.
- Köszönöm,hogy velem töltötted a délutánt.-ölelt vissza.
- Bármikor.- kacsintottam.
- Most mennem kell,már így is késésben vagyok a próbáról…vagyis a próba végéről.-vakarta meg a fejét.
- Oké,menj csak,nem akarom,hogy miattam kerülj bajba.
- Az nem fordulhat elő. Örülök,hogy láttalak Min,remélem minél hamarabb találkozunk újra. Köszönöm a fantasztikus ajándékokat.– nyomott egy puszit az arcomra,majd beült a vezető ülésre. – Ja és üzenem Sehunnak,hogy vigyázzon rád.-hajolt ki az ablakon. Én csak mosolyogva bólintottam. Megvártam,amíg bekanyarodik a sarkon ( addig integettem),majd hazafelé indultam. A mai egy igazán termékeny nap volt.

Másnap reggel bementem az egyetemre. Órák után kaptam egy hívást Bi-től. Elmondta,hogy este partyt szerveznek YeMinnel az ikreknek, a JJ Mahoney’s-ben. Esti program kipipálva.
Haza érkezve felhívtam Sehunt,hogy elmondjam a fejleményeket,és ,hogy vettem ajándékot. Megbeszéltük,hogy 6-ra értem jön és együtt megyünk.
A délután többi részét a megfelelő ruha kiválasztásával töltöttem….volna,ha nem zavart volna be egy telefonhívás az exemtől. Ez eddig elég sablonosan hangzik,csak,hogy nem ennyire egyszerű a helyzet. De erről majd később. Szóval az imént említett eset után kisebb letargiába estem,ami abból állt,hogy fél óráig csak ültem az ágyamon,és bámultam a gardróbom ajtaját,miközben azon gondolkodtam,hogy miért pont most jutottam YeSung eszébe 3 év után ? Mikor „megszabadultam” merengésem tárgyától a fejemben ( ami annyiból állt,hogy megbeszéltem magammal,hogy majd később foglalkozom a dologgal),visszatértem eredeti tevékenységemhez.
Az ágyam kezdett egy túrkálóhoz hasonlítani : a ruháim szétdobálva,egymás hegyén-hátán.
- Segítsek választani ? –hallottam meg a hátam mögül egy ismerős hangot.
- Leköteleznél.- fordultam meg,majd egy csókot hintettem szőke hercegem szájára.- Amúgy még nincs 6 óra.
- Tudom,de számítottam rá,hogy segítség kell.- kacsintott,majd a gardróbomban maradt ruhák felé fordult.
- Min,mondták már,hogy nyithatnál egy ruhaboltot ezekből itt ? –húzta végig az ujját a válfákon lévő anyagokon.
- Haha,nagyon vicces. Na segítesz,vagy nem ? – tettem karba a kezeim. Hunnie nem szólt

semmit,csak bólintott. Körülbelül öt perc múlva meg is találta,amit keresett.
- Ez lesz a tökéletes választás. – nyújtotta felém a fekete miniruhát.
- Ezt még anyától kaptam .- vettem el cinikusan.
- És ? Szerintem csodásan néznél ki benne. Ezt veszed fel és kész.
- Jól van,értettem.- bokszoltam a vállába.
- Szólj,hogyha készen vagy. A nappaliban megvárlak. Ha segítség kell, sikíts.- vigyorgott,majd egyedül hagyott a szobában.
Igazság szerint még sohasem volt rajtam ez a ruha. Anyától kaptam a 18. szülinapomra. Illetve anya küldette,mert személyesen persze nem tudta volna odaadni. Szóval kicsit furcsa lesz pont ezt viselni a bulin,de végül is mindegy,mert maga a ruha nagyon szép volt.
Felöltöztem,megcsináltam a sminkem és a hajam,majd kimentem a nappaliba.
- Készen vagyok.- mosolyogtam a kanapén ülő Sehunra.
- Waow. Nekem van a legszebb barátnőm az egész világon. Olyan vagy,mint egy fekete hattyú. –mondta,miközben felállt,és megpörgetett.
- Azért ne essünk túlzásokba.- nevettem.
- Na,mehetünk?
- Hozom az ajándékokat ! – rohantam vissza a szobámba.- Most már igen.- mutattam Hunnie felé az ajándék tasakokat.
- Mit vettél ?-kérdezte kíváncsian.
- Titok. Majd meglátod .- kacsintottam.

Mikor odaértünk,már mindenki ott volt,kivéve Chanyeolt és az ikreket. Kis idő múlva ők is megérkeztek. Nagyon jó volt látni az arcukat,mikor beléptek az ajtón. Miután 10xére is elmondták,hogy „köszönöm”,az ajándékok kibontására került a sor.
 - Mondd már el,hogy mit adunk nekik !- súgta oda Hunnie.
- Majd meglátod. –pisszegtem le.

Mindketten nagyon örültek az ajándékoknak,amiért én is nagyon boldog voltam. Vettem nekik egy jing jang nyakláncot. A fehér felét adtam Meinek,a feketét pedig Krisnek. Így mindig együtt lehetnek,még ha igazából messze is vannak egymástól. Illetve Meinek vettem egy alpakkás jegyzetfüzetet. Nagyon kis cuki,magamat is szívesen megajándékoztam volna eggyel,de az volt az utolsó.
- Nagyon ötletes dolgokat kaptak tőlünk.- puszilt meg Sehun nevetve.
- Tudom. – vigyorogtam.
- Akkor kezdődjön a buli ! –kiáltottam nevetve,majd megragadtam Sehun kezét és a bárpulthoz húztam.
- Két vodkanarancsot. – néztem a pultos srácra. Ő csak mosolyogva bólintott.
- Erős kezdés.- jegyezte meg Hunnie.
- Csönd és igyál.- toltam felé a poharat.
- Min,minden oké ? – nézett rám kérdően. A francba,hogy ennyire ismer.
- Persze,csak bulizni akarok. Talán baj ? –rántottam meg a vállam,majd lehúztam a pohár tartalmát. Hunnie is így tett.
- Még egy kört. Várj,nem is. Most egy Jack Daniels-t kérek. – mosolyogtam.
- Min,mindjárt jövök.- állt fel a mellettem ülő. Nem nagyon reagáltam rá.
- Még egyet,légy szíves.- lökdöstem a poharat a pincér srác felé. Ő szó nélkül tele töltötte.
- Szia Min! Gyere táncolni.- ugrott mellém hirtelen Baekhyun,majd maga után húzott.
- Hé,óvatosan! Kiöntöm a piát.- nevettem,miközben próbáltam a pohár tartalmát benne tartani. Baekkel végig táncoltuk a „Little party never killed nobody”-t,majd,miután észrevette,hogy nem nagyon nézek a szemébe és megkérdezte,hogy „mi a baj” gyorsan kivágtam magam egy „ kimegyek a mosdóba” szöveggel,majd legjobb barátomat magára hagytam a táncparketten. Ő is túl jól ismer. Ez ellen ki kell találnom valami megoldást. Jó,csak vicc volt.
Vissza sasszéztam a bárpulthoz és leültem az iménti helyemre. Időközben már Seo foglalt mellettem helyet.
- Óóó szia Seo! Régen találkoztunk. – mosolyogtam rá.
- Igen. Hallom Párizsban voltatok. Nagyon szép hely lehet. – felelte.
- Igen,tényleg az. Viszont én is hallottam pár dolgot rólad… és Luhanról. Akkor most ti…
- ..Igen,együtt vagyunk. –vágott a szavamba. Felcsillantak a szemeim
- Komolyan? Juujj, ezt el kell mondanom Sehunnie-nak. Majd még látjuk egymást Seo.- pattantam fel,majd szemeimmel Hunniet kezdtem el keresni. Őt nem találtam meg,viszont Luhant igen.
- Gratuláloook.- ugrottam a nyakába. Nem vártam meg,míg válaszol,hanem folytattam kis körutamat a táncparketten.
Hunniet még mindig nem találtam sehol,viszont D.O-t igen,akit magammal ráncigáltam egy italra.
- Két szex on the beach-et.- könyököltem a pultra.
- Min,minden oké ? –kérdezte D.O.,miközben elvette az italt.
- Te vagy aaa…harmadik,aki ma ezt kérdezi tőlem.- feleltem,hármast mutatva az ujjaimmal.-

Igen,minden fenomenális. Egészségedre.- koccintottam össze a poharainkat.
- Jó a buli ? –könyökölt mellém Kai.
- Jobb nem is lehetne. Gyere,igyál te is velünk. Három Malibu koktélt.- kacsintottam a pincér srácra.
- Min,nem lesz ez egy kicsit sok ? –kérdezte D.O. aggódva.
Megráztam a fejem.
-Egyáltalán nem. Sőt,ez még semmi.-  vigyorogtam rá,majd elvettem az immár ismét csurig lévő poharamat.- Egészségetekre !- koccintottam előbb Kaival,majd D.O-val.
-Min,minden…
- Meg ne kérdezd.-raktam a mutatóujjamat Kai szájára. Ő csak bólintott,majd ismét belekortyolt az italába.
Az este többi részében felváltva táncoltam és ittam….Vagy inkább ittam és néha táncoltam…vagy ivás közben táncoltam….nem igazán tudom. A lényeg az,hogy jól éreztem magam. Időközben előkerült Hunnie is.
- Részeg vagy.- súgta a fülembe,miközben a nyakamat csókolta.
- De nem annyira,mint ..- nem tudtam befejezni a mondatot,mert Sehun ajkai az enyémekre tapadtak,majd kézen fogott és az ajtó felé húzott.
- Várj,vécére kell mennem.- súgtam a fülébe,majd az imént említett helység felé rohantam. Igazság szerint tudtam volna még tartani. Az igazi ok,amiért ott hagytam Hunniet,a telefonom csörgése volt.
- Mit akarsz?- szóltam bele ingerülten,amire a bennem lévő alkohol mennyiség is rásegített.
- Beszélni. Találkozni. Bármit. Csak látni szeretnélek. De ezt már délután is elmondtam.
- Nem vagyok éppen olyan állapotban,hogy felfogjam,amit mondasz,úgyhogy ezt a beszélgetést,vagy mit,rakjuk át máskorra. Pá.- zártam le a csevejt. Vettem egy mély levegőt,majd,mintha mi sem történt volna,Sehun felé vettem az irányt….aki nem volt sehol. Biztos kiment a kocsihoz. Bár nem tudom,hogy ilyen állapotban hogy fog tudni hazavezetni. Elkuncogtam magam.
Sehun tényleg kint volt. Éppen Seo-t ölelte.
- Sehun hát itt….vagy.- néztem rájuk döbbenten.- Úristen, mi történt? –rohantam oda hozzájuk. Egyből józanabbnak éreztem magam.
Hunnie röviden vázolta a helyzetet.
- Hívd fel Luhant.Most.-utasítottam Hunniet. Ő csak bólintott.Seo erősen tiltakozott,de nem törődtem vele.
Miután Luhan visszajött,és haza vitte Seot,mi visszatértünk eredeti tevékenységünkhöz.

Fogalmam sincs,hogy hogy sikerült Hunnienak hazavezetnie úgy,hogy nem karamboloztunk és nem mentünk neki egyetlen villanypóznának sem. A következő amire emlékszem az az,hogy Sehun felkap és a kezében visz fel a lakásáig.
Nem tudom,hogy hogy sikerült kinyitnunk az ajtót,de az ez utáni emlék képemben Sehun a ajkai a nyakamat ostromolják,miközben megszabadít fekete csipkeruhámtól. A többi pedig az éjszaka rejtélye marad.

Danbi: Welcome to California

Az estét a dormban töltöttem párom és legjobb barátja, Baek társaságában.  Miután elmondtam, amit én is tudtam erről az utazásról kimentünk a  többiekhez vacsorázni, majd a nappalit befoglalva idegeltük ki a többieket a hülyeségünkkel. Befoglaltuk a playstationt és, mint akik most láttak életükben először ilyet őrjöngtünk ezzel a többiekkel agyára menve.  Miután meguntuk átrendeztük az egész szobát. A bútorokat arrébb toltuk helyet biztosítva magunknak,majd kezünkbe ragadtuk a Wii távirányítókat és indulhat az újabb idegölő móka. A legtöbben már a szobájukba zárkóztak.

- Legyetek már csendesebbek. – szólt ki ránk Suho.

- De ezt nem lehet csendesen játszani. – vágtam rá azonnal, majd visszafordultam a képernyőhöz.

- Miért nem szállsz be te is. - kérdezte meg Chanyeol.

- Nincs kedvem.

- Na lécci… Channieval már unalmas. – néztem rá kiskutya szemekkel.

- Na jó. – adta be derekát, de túl szép lett volna, ha ilyen könnyen belemegy. - Ha mást is meggyőztök. –fejezte be mondatát.

- BAEK! - ordítottuk el egyszerre magunkat Yeollal és futottunk közös szobájuk fele. Berontottuk és kérdés nélkül kirángattuk .   Suho rosszalló pillantást vetett ránk és indulni készült, hogy ő nem száll be mivel Baekhyunt akarata ellenére ráncigáltuk ki, így azonnal indultunk a többiek szobájához.  Addig próbálkoztunk míg végül az összes tag nem ült a nappaliban. Chanyeollal elégedett mosollyal az arcunkon osztottuk fel a csapatokat és ezután kezdetét vette a párbaj- Egészen hajnalig hangoskodtunk mikor fáradtan visszavonulóra tértünk. Reggel korán keltem . Channietól kölcsönvettem egy melegítőt és halkan , egy üzenettel távoztam a dormból.  Hazamentem magamhoz vettem bőröndjeimet, majd irány a reptér. Incheonban a váróban vártak már a többiek. Mikor megérkeztem együtt indultunk el becsekkolni és felszállni a gépre.  Várnunk kellett még egy pár percet a gép indulásáig, de mikor megszólalt a rádió öveinket becsatolva helyeztük magunkat kényelembe és szundikáltunk pár órácskát, míg elértünk célállomásunkhoz.

WELCOME TO CALIFORNIA. – olvastuk az első mondatot miután leszálltunk. Fáradtan indultunk el szállásunk fele, majd dőltünk be az ágyba, hogy az időeltolódás miatt helyrerázzuk bioritmusunkat.  Csak másnap reggel ébredtünk fel Sunheeval.  Kipakoltunk bőröndjeinkből, ami tegnap elmaradt és bekopogtunk az összes szobába, hogy ébren legyen mindenki és ne csak mi legyünk talpon. A csapat együtt ment le reggelizni, majd az evés után kezdetét vette a kemény munka.  Futóedzés futóedzés hátán néha megspékelve egy kis erősítéssel, vagy esetleg egy órás úszással. Így telt az első három ott töltött nap.

- Remélem lesz valami változás is, mert már a gondolattól kikészülök, hogy megint futni kell. – nyavalygott Sunhee.

- Ha nem lesz én kihagyom a mai napot és lemegyek a partra.

- Megyek veled.

- Jelentsünk beteget és szökjünk ki.

- Úgy is kiderülne.

- Nem érdekel. – léptem oda a szekrényhez és kerestem elő bikinim.

- Beszéltél már Chanyeollal?

- Nem. Lemerült a telefon mikor ideértünk és azóta nem kotortam elő a töltőt.

- Pedig nem ártana. Már biztos rémképei vannak.

- Na és te? Beszéltél a húgoddal?

- Nem.

- Akkor először magadnak mondd mindezt. – fejeztük be ezzel a beszélgetést. Átöltöztünk bikiniben és indulás a strand… vagyis azt hittük, hogy ilyen könnyen fog menni, de tévedtünk.  Még ki se léptünk a szobából már lebuktunk.

- Hova hova?- nézett velünk farkasszemet az edző.

- Edzésre. –hazudtuk egyszerre.

- Ilyen ruhában?

- Ugyan a strandon is lehet futni és egy kis pihenő is kellene. 

- Edzés után mehettek. Ma csak ez az egy van. – adott szabad délutánt mindenkinek.

Az egész csapat együtt ment a standra. Mint mindig nem mi lettünk volna, ha nem tévedünk el, de kisebb nehézség árán sikerült elérnünk célállomásunkat. A parton kinéztünk egy jó kis helyet és ruháinkat lehányva mentünk a közeli szörf kölcsönzőhöz, hogy pillanatok múlva már a vízen egyensúlyozva szeljük a habokat…. Igen, azt hittük ilyen könnyű lesz az egész, de nem . A kölcsönzőben megkérdezték első körben, hogy tudunk- e úszni, amit igazolnunk is kellett egy kis bemutatóval, majd a következő kérdés, amin mindenki elbukott; szörföztetek-e már.  Egyöntetű válaszunk a nem volt. Kisebb csoportokba rendeződtünk és öt oktatóval mentünk ki a nyílt vízre, ahol 2 óra alatt elsajátítottuk az alapokat, majd a kisebb hullámokat meg is lovagolhattuk, de a mai napra csak ennyi fért bele. Jól éreztük magunkat. Fáradtan értünk vissza a szállodába.  Sunheeval elmentünk vacsorázni, ami kifulladt nálunk egy-egy gyümölcssalátában, majd szobánkba battyogtunk.

- Hívd fel.

- De te is Seo-t. Biztos aggódik érted. – miután megparancsoltunk a másiknak, hogy telefonáljon haza előkerestem töltőm és telefonomat feltettem rá. Vártam egy –két percet még a készülék magához tér majd tárcsáztam páromat, aki ha százszor nem hívott az elmúlt három napban, akkor egyszer sem.

- Végre. - hallottam meg aggódó hangját a vonal túlsó végén.

- Sajnálom.  – mondtam ennyit és beállt a 2 perces csend közénk. – Na és mi a helyzet odahaza? Éltek még?

- Még igen.  És veled? Milyen California? Pontosan hol vagytok?

- San Fransisco. Egyszer el kell jönnünk ide együtt is fantasztikus hely és még szörfözni is megtanítottak.   És már nem élek. – tettem hozzá utolsó mondatom, ami nem illett a képbe.   

- Akkor a szellemeddel beszélek?- kezdtünk el együtt nevetni. – Ennyire kemény?

- Az nem kifejezés. De készülj fel, hogy kövér B helyet kapsz egy istencsászár B-t.  Majd küldök képet pár nap múlva.

- Babo. Kövér? Nem vagy normális B.

- Sose voltam az.

- Ez igaz.

-De te se. – kontráztam rá.

- Ez is igaz.  Meddig lesztek ott?

- Még 4 napig itt vagyunk, utána utazunk…- tartottam egy kis szünetet. – Los Angelesbe.

- Akkor 14-re nem érsz vissza?

- Nem. Miért?

- Akkor van a Melon díjátadó, szeretnénk ha eljönnél velünk.

- Sajnálom.

- Semmi gond. Tudom, hogy neked ez munka.  - hallottam hangján, hogy csalódott.

- Megpróbálok valahogy elmenni rá.  – mondtam , ami egyenlő volt a lehetetlennel, de az én szótáramban ilyen nem létezett.

- Köszönöm.

- Hiányoztál.

- Te is nekem. – percekig nem szóltunk egymáshoz, majd az ő hangja törte meg a csendet. – Szeretlek.

- Én is.- köszöntünk el egymástól.

Egész héten így ment ez. Minden nap napi három edzés, néha a délutánit cseréltük egy szörfözésre. már vészese közeledett a 14-e, de nekem még semmi épkézláb ötletem nem volt arra, hogy részt vegyek a díjátadón. Sunhee ,miután elmeséltem neki azzal nyaggat, hogy menjek oda és beszéljek az edzővel, egy napra biztos hazaenged, de nekem nem volt elég bátorságom hozzá. Sőt még Yeollal se beszéltem azóta, de ő se keresett. Mondjuk megértem nagyon készülnek erre a díjátadóra és a sarkában lévő Mama díjátadóra és nincs sok ideje, de azért legalább egy üzit írhatna. Mondom ezt én , aki szintén semmi életjelet nem adott magáról…

- Kérdezd meg, tuti elenged.

- Ismerem, nem fog.- makacskodtam tovább.

- Ha meg se próbálod, akkor tényleg nem fog.

- Jól van. Megyek és beszélek vele, de nem akarom ezután ezt hallani egyszer sem.  – csaptam rá az ajtót . Ahhoz a bizonyos szobához vezető úton, amiben az edzőm és segítője, a csapatorvos és egyéb emberkék voltak, vagy tízszer fordultam vissza, míg végül elég bátorságot vettem és bekopogtam. Az ajtó lassan kinyílt és az orvosunk lépett  mosolygós arcával találtam szemben maga.

- Valami baj van B?

- Nem.

- Fáj valamid?

- Nem.

- Nem érzed rosszul magad.

- Miért?

- Elég sápadt vagy, pedig sokat barnultál.

- Az edző itt van? – tértem ki. Nem akartam elmondani, hogy mostanában nem érzem magam valami fényesen.

- Menj be. Szerintem a szobájában van. – bementem és megkerestem a szobát, de nem nagyon találtam, így a technikai vezető segítségét kérve eligazodtam a lakosztály rejtélyes útján és megtaláltam az edző szobáját. Bekopogtam és egy ’Szabad’ után benyitottam. Meglátva ráncosodó arcát az öregnek ( ne értsétek félre, még nem annyira öreg, de azért meglátszik a kora, ezért is hívjuk öregnek, persze tiszta jó értelemben értve.XD)  tenyereim izzadni kezdet és pánik ült ki rám. ’Mi van ha nem enged? Nem B ezt felejtsd is el, Jó fej az öreg tuti elenged.  Foglaltam helyet az egyik fotelban. Eleinte csak beszélgettünk, ami segített egy kicsit feloldani, mielőtt felteszem a nagy kérdést, de nem menekülhettem a végtelenségig ez elől. Unszolására  nehezen, de végül kinyögtem kérdésem, és hatalmas, megdöbbent szemekkel bámultam vissza rá mikor ezt felelte:

- Ha a párod és az egész csapata kéri, hogy legyél ott velük, akkor ott a helyed kislány.  Viszont B emiatt két napig kétszer olyan nehéz munkát kapsz.- bólintottam, majd egy köszönömöt elmormolva, hatalmas mosollyal az arcomon kibattyogtam a szobából.  Sunheetól egész este azt hallgattam ’ Én megmondtam’ . Alig bírtam lelőni, hogy hagyja már rá, de végül egy telefonnal, melyben közöltem Channieval, hogy ott leszek, sikerült elhallgattatnom. A következő két napom meg egyenlő volt a pokollal. Ahogy az öreg beígérte, dupla annyi munkám volt kis kiruccanásom miatt, de nem gondoltam volna, hogy ennyi.  A díjátadó előtt két nappal fáradtan dőltem be az ágyba, hogy másnap reggel már a reptéren ülve várjam a gépet, ami hazafurikázik szerelmemhez… De nem lehet minden ilyen egyszerű.   

A váróban ültem és próbáltam nem az éppen rám törő görcsre gondolni, ami megtámadta gyomrom.  Szemeim előtt csak az lebegett, hogy pár óra és újra láthatok mindenkit, de nem segített sőt csak rontott a helyzeten. A bemondóban éppen bemondták, hogy lehet felszállni a Seouli gépre, mikor úgy éreztem, hogy mindjárt végem. Kis táskámat magamhoz ragadtam, de két lépésnél tovább nem bírtam…

azért egy képpel megdobtam a telefon után Yeolt ezzel a címmel:
" Az alakulóban lévő B :) "

Mei-Egy új család született

"Igen, szerintem ez a parti  összehozott annyira minket, hogy kijelenthetem megszületett az EXO Family....tesvérekkel, szerelmesekkel, barátokkal :3"

Ikerhatás
Poénból összeöltöztünk :3

 Épp a Layel együtt töltött reggelem mámorában úszva falatozgattam, félig megégett pirítósom, mikor egy nagyon izzadt, nagyon büdös Kris puszilt homlokon. Ezzel felébresztve csodaszép álmomból.

-Szia! – köszöntem neki.

-Még pizsiben vagy? – kérdezte, miközben a hűtőmben kutatott narancslé után.

-Itt volt Lay. – vigyorogtam.

-Akkor már mindent értek. De vigyázz vele! Akarod, hogy leüljek vele beszélni? Tudod, mint férfi a férfival…

-Vagy, mint aggódó testvér, a húga új barátjával. Nem kell, de aranyos vagy.

-Csak mert szeretlek. Egyébként hoztam neked valamit. – kirohant és egy hatalmas rózsaszín ajándék szatyorral jelent meg. Belekukucskáltam és azonnal a nyakába ugrottam. 

-Ez majdnem olyan, mint Ace, hisz mi majdnem egyformák vagyunk. – mondta a hatalmas rózsaszín plüss alpakát bámulva. A szemeim könnyekkel teltek meg és rögtön bátyám karjaiba vetettem magam.

-Annyira szeretlek Kris.

- Én is téged.

-Tőlem is kapsz ám valamit. – berohantam a szobámba és kihoztam egy kis kék masnival átkötött borítékot – Boldog szülinapot! – Kris csodálkozva szemlélte az aprócska papírt, aztán lassan széthúzta a masnit, ami utat nyitott a borítékba. 4 repülőjegy pihent benne. A jegyek egyenesen Vancouverbe szóltak.

-Már lefoglaltam 2 szobát egy hotelben. – vigyorogtam ismét, aznap már sokadjára.

-Ez komoly? Vancouver? Kanada? Kit vigyek magammal?

-Azt hittem ez egyértelmű lesz….- csapkodtam meg a vállát.

-Neeeem….

-Deeeee~

-De szerinted eljönne?

-Ezt beszéljük meg a ruhás szekrényem előtt állva, ugyanis, B egy furcsa üzenettel lepett meg, de nem tudom mit takar a csini szó, szóval nem tudom mit vegyek fel. Mikor meg átmentem, nem nyitott ajtót. – csuklójánál fogva megragadtam testvérem és elindultam a hatalmas, ruhákkal alig teli gardróbom felé. Kért tőlem 10 percet. Míg ő letusolt és átöltözött, én kidobáltam 4 fajta ruhát az ágyra.

-Így jó leszek szerinted? – forgott körbe.

-Hova megyünk?

-Fogalmam sincs.

-Akkor tökély. De Én? Kris segíts! – a derekába csimpaszkodtam és arcom az oldalába fúrtam, ő pedig megnyugtatás képen a hátam simogatta.

-Menj el fürödj le, addig választok egyet. – elrohantam a zuhany alá, gyorsan lefürödtem, az első fehérnemű szettem magamhoz vettem, majd visszarohantam a szobámba.

-Gyere így, Lay biztosan örülni fog. – vihogott.

-Idióta. – az arcom rák vörös lett.

Az ágy előtt állva figyeltük a két kombinációt, mikor valaki csengetett. Kikukucskáltam és boldogan nyugtáztam, hogy legjobb barátnőm párja vigyorog az ajtóm előtt. Őt is berángattam magammal a hálószobába, hogy válasszon. Közölte velem, hogy ha gyorsan akarok vetkőzni, akkor ő a ruhára szavaz, viszont a nadrágos-inges szettem vagány és elegáns egybe. Tehát maradtam annál a verziónál.

Mikor már végre sikerült elkészülnöm, Yeolly már szinte ösvényt járt a hálószobám és a bejárati ajtó között, fél percenként nézte a mobilját. Betuszkoltuk magunkat a nagyobb kocsimba, amit a szüleimtől kaptam nem is olyan rég.

Én ültem az anyós ülésre, mert Yeolly nem engedett vezetni. Jó ideje utazhattunk mikor végre sofőrünk megszólalt.

-Egyébként Mei, minek van nálad ez a giga-mega bárány?

-Kérlek szépen ez egy alpakka, és a bátyámtól kaptam. Ha megmondod hová megyünk, megmondom miért hoztam.

-Ha megmondanám, többen megköveznének, de egy valaki biztosan. Nem árulhatok el semmit, csak annyit, hogy egy helyre megyünk, ahol őőő…..emberek vannak. Most te jössz…

-Már mondtam, a testvéremtől kaptam, ő is mindig magával hordozza.

-Az enyém kisebb. – morgott közbe a hátsó ülésről Kris.

-Nem baj. – fordultam felé, mire ő küldött nekem egy cuppanóst.

-Még jó, hogy a nyulad nem hoztad….

-De akarta…

-KRIS! – szidta meg pletykálkodó tesóm.

Egy hatalmas pubhoz értünk, nuku világítás, nuku hang. Hirtelen azon gondolkodtam, hogy a kocsiban maradok, Alit ( igen így neveztem el az én kis plüssöm) szorongatva és megvárom, amíg valaki a segítségemre siet.

-Megérkeztünk. – parkolt le Chanyeol. Amint kiszálltam Kris kezét kerestem.

-Hogy félhetsz még mindig ennyire. – kuncogott, én csak nyelvet öltöttem rá.

Beléptünk a kihalt épületbe, ami azonnal fényárba úszott, és a számunkra kedves emberek, egyként ugrottak fel. A szemeim azonnal könnyekkel teltek meg, ennyi ember, csak miattunk jött el. Kris kezét erősebben szorítottam és láttam, hogy ő is könnyeivel küzd.

A welcome drink után sorba rohamoztak meg minket az emberek. Először Btől kaptunk valamit, amit nehezen, de kibírtam, hogy csak otthon néztem meg. 

Lay már a kedvencét is kiválasztotta XD

Aztán sorba a többiek. Ami a legjobban meghatott az Yemin és B közös ajándéka volt. Minden kis ékszert, órát és a nyakláncot magamra aggattam, kicsit úgy néztem ki, mint egy karácsonyfa, de nem érdekelt. A tömegben egy embert kerestem, oda mentem Kimhez és megkérdeztem, hogy testvért merre találom, de még ő sem tudta. A telefonom rezegni kezdett.

„Ha engem keresel, elég ha csak megfordulsz….” azonnal követtem az utasítást és egy hatalmas vigyor jelent meg az arcomon, mikor megláttam Layt. Karjaiba vetettem magam, majd puha ajkai után kutattam.

-Menjetek szobára. – suhant el mellettünk Kai. Erre én jól fenéken billentettem, de szerelmem nem engedtem el.

-Iszunk valamit? – kérdeztem. Ő pedig csak bólintott. A pulthoz ülve, egy mega watt mosoly pasi jött felém, a kezében valami színes löttyel.

-Te vagy a szülinapos? – vigyorogva bólintottam és beleszürcsöltem italomba.

-Ez isteni. 

-Most kevertem, a neve Happy Birthday. – kacsintott felém csupa fog. Valahogy engem nem tudott elvarázsolni; nem úgy, mint Yemint vagy a többi lányt. Nekem csak egy pasi lebegett a szemem előtt, az aki, épp a nyakam ostromolva lassan táncolt velem, egy nem éppen ritmustalan, andalgós számra. Persze B ott csápolt a tánctér közepén.

-Miért van az, hogy neked lehet, amit nekem nem…. – morogtam Lay fülébe. Épp szóra nyitotta a száját, mikor valaki megragadta a csuklóm és magával húzott. Byeol és Kris nyomott össze.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm. – vigyorgott Byeol és hirtelen eltűnt.

-Na ez mi volt. – néztem nagy szemekkel Krisre, aki csak önelégülten mosolygott – Ez mi? – mutattam az arcára.

-Csak örül a kanadai útnak. Mei, nem lenne gond ha én most lelépnék a kocsiddal?

-Mennyit ittál?

-Csak a pezsit.

-Futás. – dugtam zsebébe a kulcsot és kiszemeltem magamnak a két sunyi szervezőt. Yemin és B közé szorulva táncoltunk valami pörgős számra. Egyszer csak Suho lépett mellém.

-Innod kell velem! – kiabálta a fülembe. A pulthoz mentünk és kértünk két whiskeyit. Lassan elkortyolgattuk, a végére a szinte már a szemem is keresztbe állt a lábammal együtt. Suhoval pedig azon nevettünk, hogy mutogattunk egymásra. Elindultam, nem, megpróbáltam elindulni a tánctér felé, hisz ígértem mindenkinek egy táncot, de valamiért a padló hullámzani kezdett és imbolyogtam. Lay apró keze fonódott a karomra. 

-Gyere ülj le. – irányított vissza a helyemre.

-Nem vazsok…nem, nem…nem vazsok réseg, de tényleg. Lay higgy nekem. – se szó, se beszéd Lay az ajkaimra tapadt. Lehuppantam a székről és, hogy jobban érezzem őt, lábai közé furakodtam. Aztán valami jeges érzés lett a mellkasomba. Szerelmem egy kis jégkockát csúsztatott a pólóm alá, ami egyenesen a melleim közé csúszott. A másodperc tört része alatt tért vissza az erő lábamba.

-Valamit ki akarok próbálni. – lihegte ajkaimra. Finom narancs illat csapta meg az orrom, aztán az ajkamon is éreztem a trópusi gyümölcs friss ízét. Aztán Lay lenyalt valamit a kezéről, lehúzta az italát és megcsókolt.

-Most te. – nyújtotta át a kis gyümölcs cikkelyt. Bekentem a száját, aztán a kezemet lassan bekentem, egy kis fahéj, aztán lehúztam a poharam tartalmát és Lay ajkaira tapadtam. 

-Ez nagyon finom…- mondtam, mikor végre megtaláltam a hangom.

Nem tudom mennyi lehetett az idő, de már a nap kezdett feljönni, mikor Layel kicsit becsiccsentve ballagtunk haza. A lakásomba vezető út egy kissé döcögős volt.

Mikor végre ágyat találtunk csak ledobtuk magunkról a ruhát és befeküdtünk egymás mellé.

-Akarsz zenét hallgatni? – kérdezte suttogva, de választ se várva bedugta a fülhallgatót a fülembe.  Egy lassú dallam kezdődött, és egy mondatot hallottam ki kristály tisztán: I wanna be yours.

( http://www.youtube.com/watch?v=l8Zf0IhQ1zc )

-Én már réges-rég a tiéd vagyok. – kivettem a fülemből a fehér kis masinát, és megtámadtam szerelmem.

-Ténlyeg magamnak tudhatlak? – kérdezte rekedt hangon.

-Amióta ismerlek a tiéd vagyok.  – hajoltam füléhez és ostrom alá vettem nyakát, amire tudom, hogy allergiás. Halk morgásai még jobban felébresztették bennem a vágy eddig szunnyadó lángocskáit.

A többit a fantáziátokra bízom…