Seo Young - Sorry, I'm an idiot

Reggel kómásan battyogtam ki a konyhába. Csak mikor kiléptem az ajtón jöttem rá,hogy nem otthon vagyok. Talán azért,mert végig csukva volt a szemem. Megtorpantam a küszöbön és körbe néztem. Senki sem volt a láthatáron,de egy ekkora dorm-ban ez az állapot gyorsan változhatott. Az ajakamba haraptam a tegnap (vagyis ma) éjszakára gondolva. Ahogy bevillantak agyamba az emlékképek elmosolyodtam. A kilincsért nyúltam,de az ajtó kinyílt és egy kócos,szemét dörzsölgető Luhan állt előttem.
- Jó reggelt! Már azt hittem elmentél! – húzott magához a derekamnál fogva,majd becsukta mögöttünk az ajtót. Mielőtt megszólalhattam volna ajkai az enyémre tapadtak. Édesen csókolt,de volt benne egy adag követelődzés is. Ahogy hátra felé mentem, térdhajlatom az ágynak ütközött és Luhan mellkasának lökésétől már rá is dőltem. Ő mosolyogva nézett végig rajtam.
- Jól áll neked a pólóm, de nélküle is tetszettél. – térdelt rá a matracra és finom csókot lehelt a nyakamra. Az érzéstől megborzongtam. Kezeimet a nyaka köré fontam és lábaimmal átkulcsoltam a derekát, ő pedig felült,engem az ölébe húzva.
- Nem bántad meg? – suttogtam, haját az ujjam köré csavarva.
- Hogy lehet ezek után ilyet kérdezni? – forgatta a fejét és ismét megcsókolt.
- Ma költözöm. – szólaltam meg.
- Ma? Egyedül?
- Kai azt mondta segít, de tegnap este eltűnt, úgyhogy nem volt időnk megbeszélni. Aztán ott van még Eun…vagyis … mindegy. A lényeg,hogy lehet Sunhee is besegít, bútorokat úgysem kell vinnem,mert a lakás be van rendezve. Csak apróbb holmijaim vannak, azokat meg igazából egyedül is elbírom. – feleltem.
- Én is szeretnék segíteni. Nem hagylak egyedül cipekedni. És fel kell avatnunk az új lakásodat. – mosolygott.
- Kkamjong is valami partit emlegetett. - forgattam a szemem.
- Háát én nem pont ilyen felavatásra gondoltam,de ez nem is rossz ötlet! Majd még beszéljünk róla. De most menjünk ki reggelizni,mert éhen halok. –nevetett.

A reggelinket is ketten fogyasztottuk el,ugyanis senkivel nem találkoztunk. Kicsit furcsálltam,hogy ekkora a pangás,de betudtam a tegnapi bulinak és annak,hogy valószínűleg kevesen aludtak ma a dormban. Igazából jobb is volt ez így. Még nem akartam,hogy mindenki tudja,hogy ma itt aludtam.
Kwon úr hívott,hogy lenne ma egy fotózás,úgyhogy be kellett mennem a Voguhoz. Igen,megint oda. Kezdtem úgy érezni,hogy többet vagyok a Vogue-nál,mint otthon. Szóval elköszöntem Lulutól ( nagy nehezen elszakadtunk egymástól) és a buszmegálló felé vettem az irányt.

Beérve az épületbe,a főnököm a hallban várt. Miután barátságosan üdvözölt,elindultunk a lift felé a fotózás helyszínére. Majdnem 10 emeletet mentünk,mikor megállt a lift.
- Mi lesz a mai fotózás témája? – kérdeztem, miközben benyitottunk egy hatalmas terembe.  Rögtön választ kaptam a kérdésemre. A díszlet egy fa házat varázsolt elénk. Még egy kandalló is volt a falnál. Persze nem igazi.  Valóságos meseház volt,olyan,mint amiket a tv-ben látni. A díszlet másik fele egy téli utcát ábrázolt nagyon hitelesen.
- Egy új téli kollekció! – kacsintott Kwon úr,kivéve a gépét a táskájából. Én csak álltam lefagyva és bámultam a díszletet.
- Seo! Hahó seo! – nevetett.
- Ó elnézést. Csak kicsit el vagyok ma varázsolva. - mentem utána.
- Akarod,hogy bemelegítésnek készítsek rólad néhány képet. Csak amíg nem érnek ide a modellek.
- Ró-rólam? – néztem rá hitetlenkedve.
- Persze. A fény beállítások miatt is fontos lenne. Nyugodj meg,nem közöljük le sehol. – mosolygott rám főnököm.
- Hátőő, én nem igazán vagyok jó modell.
- Ugyan már Seo,itt most nem ez a lényeg. És tökéletes leszel erre a feladatra. Ez most főnöki utasítás! – váltott egy fokkal komolyabb hangnemre. Én csak bólintottam és a díszlet felé sétáltam.

Kwon úr elég sok képet csinált rólam. Az elején nagyon ideges voltam,de a vége felé egészen élveztem a dolgot. És a képek sem lettek olyan rosszak,mint hittem.
- Ha szeretnéd elküldöm neked őket e-mailben.
- Köszönöm,az jó lenne. – mosolyogtam. Közben megérkeztek az igazi modellek. Két srác,akik feltűnően jól néztek ki. Kwon úr azt mondta,hogy ők az egyik legújabb modellek a szakmában,de nagyon tehetségesek. Ezt be is bizonyították. Igazán jó képek születtek. Élveztem az egész fotózást. A végén Kwon úr engem is lefényképezett velük. Nagyon vicces volt.


                      A két modell

Mikor végeztünk Kwon úr megköszönte a munkámat és mára elengedett. Rekord sebességgel rohantam haza. Szinte be estem az ajtón. Sunhee nagyon furcsán nézett rám.
- Hát veled meg mi történt? Úgy lihegsz,mint aki most futotta le a maratont. –nevetett.
- Csa---csak nagyon siettem… ma költözöm! – lihegtem.
 -Tudom hugicám,és amíg nem voltál itthon, én bepakoltam a ruháid és bedobozoltam a cuccaid. Úgyhogy már csak át kell őket vinnünk az új lakásodba. – kacsintott.
- Imádlak Sunhee! – öleltem át.
- Tudom! Na de nehogy azt hidd ,hogy ingyen lesz. Nagyon alapos beszámolót akarok a tegnap estédről!- kulcsolta össze a kezeit az álla alatt.
- Tudtam,hogy nem úszom meg.- nevettem,hátra dőlve a széken.
- Mit akarsz tudni?
- Tudod te! Mi volt Luhannal?
- Csak ennyi? Az este többi része nem is érdekel? – kapargattam az asztalt.
- Eltaláltad! – kacsintott rám nővérem. Én mélyet sóhajtottam és röviden vázoltam neki a helyzetet. Szerintem nem is kell mondanom,hogy a reakció egy hatalmas sikítás és több tucat további kérdés volt….

- Luhan! Le ne ejtsd azt a dobozt,mert van benne törékeny dolog is! – vágta hátba Sunhee a lépcsőn felfelé lépdelő fiút.
- Sunhee,hagyd már békén. Inkább a te dobozodra figyelj!- szóltam vissza az ajtóból. Már majdnem kész voltunk a pakolással. Ez volt az utolsó forduló .Szerencsére Luhan el tudott jönni kocsival,ezért volt szállító eszközünk. Több cuccom volt,mint hittem. Mikor az utolsó cuccokat is felhoztuk a kocsiból fáradtan dőltünk le az ágyra.
- Most már tudom miért volt ilyen olcsó a lakás. Nincs lift. – lihegett Sunhee. Luhan erre elnevette magát.
- A lényeg,hogy kész vagyunk! Hivatalosan is beköltöztem. És mielőtt még megkérdeznéd,nem,nem kell segíteni kipakolni! – néztem a nővéremre.
- Jólvan, értem én. Kettesben akartok lenni! – pattant fel a kanapéról.
- Sunhee, én nem ezt mondtam! – mentem utána.
- Ezt mondanod sem kell Seo! Majd este beszélünk. Jó legyél. Te is Luhan! –nyomott egy puszit az arcomra,majd kiment az ajtón.
- Te érted ezt? – fordultam a kanapén fekvő Lulu felé.
 - Teljesen. – nevetett. Leültem mellé és a vállára hajtottam a fejem. Hírtelen rezegni kezdett a telefonom a zsebemben. 2 sms-em jött. Az egyik Soyun-tól,a másik pedig Kai-tól. Elmosolyodtam és megnyitottam a lány üzenetét.

„ Szia Seo! Csak azért írok,hogy elmondjam: nem kell most már segítened a Kai ügyben…. ugyanis összejöttünk. Majd beszélünk. J”

- Ez az! – kiáltottam fel. Luhan ijedten rezzent össze.
- Mi a franc van? – nevetett.
- Css. Olvasok! – intettem le,majd Kkamjong sms-ére is rámentem.
„ Seongyyyy! Annyira sajnálom,hogy tegnap csak úgy eltűntem,de nyomós okom volt rá. Luhan mondta,hogy ma segít neked költözni,úgyhogy örülök,hogy lesz segítséged. Ígérem,hogy ahogy tudok átmegyek megnézni a kastélyodat J És csinálunk egy naaaagy bulit neked! És ugye tudod,hogy mesélned kell? Szeretleeek”

Gyorsan válaszoltam mindkettőjüknek,majd telefonom a zsebembe csúsztatva fordultam Luhan felé.
- Elmondanád végre,hogy minek örülsz ennyire?
- Még nem. Majd az érintett személy elmondja,amikor jónak látja! – kacsintottam rá. A mellettem ülő égnek emelte a kezét.
- Gonosz vagy! – tette karba a kezét.
- Tudom. Gyere,segíts kipakolni. –pattantam fel a kanapéról,magam után húzva.

3 órán keresztül rendeztük a kis lakásomat. Nagyon szép munkát végeztünk,igazán otthonos lett. És hát….khm…az ágy is nagyon kényelmes volt…nyomás alatt is….

-Nem akarunk pizzát rendelni? – szólalt meg Lulu a konyha pulton ülve.
- Pizzát? Rendelhetünk! – nyomtam egy puszit a homlokára. Ő bólintott és a telefonjáért nyúlt. Közben csengettek.
- Ki a fene lehet az ilyenkor? Még nagyon senki sem tudja,hogy itt lakom. – néztem Luhanra.
- Tessék,rendeld meg a pizzát,ne bugyiban nyiss ajtót! – nevetett,majd leugorva a konyha pultról az ajtó felé indult. Én eleget tettem a kérésének és rendeltem 2 db óriás Hawaii pizzát. A biztonság kedvéért,mert ki tudja hány napig nem lesz kedvem vásárolni menni.
- Na? Ki az? – néztem ki a konyhából nevetve,de arcomról rögtön lefagyott a mosoly az ajtóban álló személy láttán.
- Azt én is szeretném tudni. –fordult felém Luhan karba tett kézzel. A küszöbön Eunji állt egy csokor virággal a kezében. Úgy éreztem most rögtön elsüllyedek a föld alá.
- Úgy érzem rosszkor jöttem. – vakarta meg a halántékát engem bámulva.
- Ki a fene ez Seo? – csattant fel Luhan.
- És te ki vagy? – nézett rá Eunji.
- Hé! Mindent elmagyarázok,csak ne kiabáljatok! Vannak szomszédaim is! – mentem oda hozzájuk. Eunji végig nézett rajtam,majd mint akinek leesett valami bólintott egyet.
- Értem már. Az öltözékedből ítélve ő nem a bátyád. Én meg egy hülye vagyok. – sóhajtott, majd a csokrot a küszöbre dobva indult el a lépcső felé.
- Eunji várj! – kiabáltam utána,de nem fordult vissza. Felkaptam a kabátom a fogasról és utána rohantam. Luhan elkapta a karomat.
- Ha most utána mész...- kezdte,de én a fejem forgattam.
- Ne haragudj rám! Kérlek mikor visszajövök akkor is legyél itt. Mindent elmagyarázok ígérem. –néztem a szemébe,majd kirohantam az ajtón. A ház előtt értem utol.
- Eunji,állj már meg! – fordítottam magam felé.
- Minek? Eléggé egyértelmű,hogy nem vagyok szívesen látott személy nálad.
- Egyáltalán nem értem,hogy mi a bajod. Nem vagy a pasim,hogy számon kérj! – csattantam fel.
- Látod,ebben igazad van. Nem is kellett volna ide jönnöm. – nézett rám. Az arca nagyon furcsa volt.
- Én…sajnálom,hogy nem mondtam el neked,hogy járok valakivel,de még én sem voltam biztos az érzéseimben. – néztem magam elé.
- És most biztos vagy? – emelte meg a fejemet az államnál fogva. Az arca túl közel volt az enyémhez..
- Nem tudom…vagyis igen. – egyszerűen nem bírtam normálisan beszélni. Eunji elmosolyodott.
- Tudod mit? Én vagyok az akinek bocsánatot kellene kérnie. Semmi közöm ahhoz ,hogy  kivel vagy. De azt hiszem,hogy az számodra is egyértelmű,hogy nem vagy közömbös nekem. És az előbbi válaszodból ítélve,a lakásodban álló fiú iránt sem vagy olyan elkötelezett. Úgyhogy nem tervezem feladni. Szép napot Seo. –kacsintott rám,majd elindult az utcán. Csak álltam ott,mint egy sóbálvány. Mi az,hogy nem vagyok elkötelezett? Luhan az első olyan ember,akinek igazán elköteleztem magam. És nem érdekel, mit gondol Eunji. Nálam jobban senki sem tudja,hogy mit érzek.


Mikor benyitottam a lakásba,szinte imádkoztam,hogy Luhan ott legyen. A kanapén ült,maga elé bámulva. Odamentem hozzá és leültem mellé. Rám se nézett,úgy tette fel a kérdést.
- Te tényleg velem akarsz lenni Seo?
- Tessék? Miért kérdezed ezt? Luhan, az a fiú semmit sem jelent! Csak egy jó barát,nem több. Én veled akarok lenni!
Ő csak bólintott.
- Nézz már rám kérlek! – suttogtam. Még mindig nem felelt,csak megfogta a kezem és a szájához emelte,majd egy halvány csókot lehelt rá.
- Akkor jó. – nézett rám végül, egy apró mosollyal az arcán.
- Annyira hülye vagyok,ne haragudj. – dőltem a mellkasára.
- Én is az vagyok. Túlságosan is kiakadtam emiatt az egész miatt. Felejtsük el,jó?
- Ezt nem is kell kérned.  – szívtam magamba az illatát.
- De amúgy ki a fene volt ez a srác? – szólalt meg nevetve.