Másnap
reggel nagyon nehezemre esett felkelni .Úgy éreztem,hogy igazából nincs is
miért. Állásom úgyse volt,úgyhogy nyugodtan aludhattam volna. Végül telefonom
csörgése vert fel ebből a mélázásból. A szememet még mindig csukva tartva
nyúltam a készülékért. Rá se néztem a kijelzőre,csak a fülemhez emeltem a
mobilt.- Igen? – szóltam bele rekedten.
- Szia Seo! Azt ne mondd,hogy még nem keltél fel! – hallottam meg Sunhee hangját.
- Akkor nem mondom.
- Seo Young! Délután 2 óra van. – csattant fel. Szinte láttam magam előtt az arcát.
- Jól van na. Kicsit elhagyott az időérzékem. De már kelek is! Amúgy te már soha nem jössz haza? – ültem fel az ágyon.
- De,majd este,mert most edzésem van aztán meg sietnem kell dolgozni.
- Oké. Elmesélhetnéd,hogy kinél töltötted az éjszakát,mert tudod azért érdekel. – mondtam,miközben lerúgtam magamról a takarót és felálltam az ágyról.
- Haha,el fogom nyugi. De most mennem kell. Viszont neked is mesélned kell. – a mondat végét éles sípszó szakította meg.
- Most le kell tennem. puszi. – azzal a vonal megszakadt. Mélyet sóhajtva bújtam bele a köntösömbe majd kisétáltam a konyhába. Tényleg délután 2 óra volt. Egy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam. Gyorsan csináltam magamnak egy szendvicset,majd rekord sebességgel felöltöztem és bekapcsoltam a laptopomat. Hírtelen megint csörögni kezdett a telefonom. Illetve csak sms-em jött. A kijelző Luhan nevét írta ki. Megnyitottam az üzenetet.
„ Szia Seo! Jó hírem van! Találtam neked állást. Illetve nem én,hanem Byeol. Tudunk ma találkozni? Megpróbálok 3 körül elszabadulni a próbáról és akkor összefuthatnánk. Mondjuk abban a kocsmában,ahol a meccset ünnepeltük? Írj,hogy jó-e. „
Nem hittem a szememnek. Még egyszer el kellett olvasnom az üzenetet,hogy elhiggyem : igaz. Nem tudtam,hogy ki az a Byeol,de abban biztos voltam,hogy ezt nagyon meg fogom köszönni neki. Fél 3 volt. Nagyon kellett sietnem,hogy odaérjek a pub-ba. Tudtam,hogy Luhannak nagyon szoros a menetrendje és nem akartam,hogy miattam mondjon le valami fontosat. Gyorsan válaszoltam neki.
Szinte 2 perc
alatt öltöztem át és a következő pillanatban már egy taxiban ültem. Szerencsére
annyi spórolt pénzem még volt,hogy ki bírjam fizetni. És így sokkal gyorsabban
oda értem. Ha busszal megyek tuti megint eltévedek. Vagy legalábbis minimum
negyed órát kések. 3 után pár perccel értem oda. Luhan a bejárat előtt várt.
Mikor meglátott arcán hatalmas mosollyal indult el felém.
- Szia Seo! – ölelt át.
- Sziaa! Nagyon siettem. El se hittem,amit írtál! Milyen munkáról van szó? És ki ez a Byeol? Meg akarom köszönni neki! – hadartam.
- Héhé. Levegőt is vegyél! Gyere,menjünk be. Meghívlak valamire. – nevetett és elindult a kocsma felé. Leültünk egy asztalhoz és Lulu rendelt nekem egy narancslevet (délután még nem alkoholizálok )
- Szóval. Kettő állás lehetőségről lenne szó. Byeol Baekhyun húga amúgy. Na most ő egy modell és az egyik állás egy fotós segéd pozíció lenne. A másik pedig kiszolgáló a Starbucksban. Ha engem kérdezel az elsőt választ. – kulcsolta össze a kezét az álla alatt.
- Hogy mi? Fotós segéd? Szerinted én ahhoz értenék? A starbucks még talán,de nem hiszem,hogy…
- Állj állj! Seo! Most komolyan? Már miért ne értenél hozzá? Nem neked kell fényképezni. És onnan még lehet feljebb lépni,a starbucksban meg nem igazán. Szerintem mindenképpen meg kéne próbálnod. De a te életed. Nem akarok helyetted dönteni. Csak mondom.– ivott bele a narancslevébe.
- Jó jó. Igazad van,csak még mindig olyan hihetetlen ez az egész. Tegnap még minden olyan kilátástalan volt,most meg rögtön 2 állás is az ölembe hullik. – sóhajtottam. Luhan elmosolyodott.
- Az élet tele van meglepetésekkel. Na? Megadjam Byeol számát? – vette elő a mobilját.
- Igen. Azt hiszem tudom melyiket választom. – kacsintottam rá.
- Szia Seo! – ölelt át.
- Sziaa! Nagyon siettem. El se hittem,amit írtál! Milyen munkáról van szó? És ki ez a Byeol? Meg akarom köszönni neki! – hadartam.
- Héhé. Levegőt is vegyél! Gyere,menjünk be. Meghívlak valamire. – nevetett és elindult a kocsma felé. Leültünk egy asztalhoz és Lulu rendelt nekem egy narancslevet (délután még nem alkoholizálok )
- Szóval. Kettő állás lehetőségről lenne szó. Byeol Baekhyun húga amúgy. Na most ő egy modell és az egyik állás egy fotós segéd pozíció lenne. A másik pedig kiszolgáló a Starbucksban. Ha engem kérdezel az elsőt választ. – kulcsolta össze a kezét az álla alatt.
- Hogy mi? Fotós segéd? Szerinted én ahhoz értenék? A starbucks még talán,de nem hiszem,hogy…
- Állj állj! Seo! Most komolyan? Már miért ne értenél hozzá? Nem neked kell fényképezni. És onnan még lehet feljebb lépni,a starbucksban meg nem igazán. Szerintem mindenképpen meg kéne próbálnod. De a te életed. Nem akarok helyetted dönteni. Csak mondom.– ivott bele a narancslevébe.
- Jó jó. Igazad van,csak még mindig olyan hihetetlen ez az egész. Tegnap még minden olyan kilátástalan volt,most meg rögtön 2 állás is az ölembe hullik. – sóhajtottam. Luhan elmosolyodott.
- Az élet tele van meglepetésekkel. Na? Megadjam Byeol számát? – vette elő a mobilját.
- Igen. Azt hiszem tudom melyiket választom. – kacsintottam rá.
Felhívtam
Byeolt és elmondtam neki,hogy szeretném elvállalni a fotós segéd munkát. Nagyon
kedves lány volt,reméltem,hogy jóban leszünk. Azt mondta,hogy csütörtökön el
kell kísérnem egy fotózásra. Még mindig kicsit bizonytalan voltam és féltem is
az állástól,de muszáj volt belevágnom,ha kezdeni akartam magammal valamit
végre.
-Jól
döntöttél Seo! Szurkolok neked. – tette a vállamra a kezét Luhan,mikor kiértünk
az utcára.
- Köszönöm. Nagyon remélem,hogy nem okozok csalódást az új főnökömnek. – mosolyogtam rá.
- Biztosan nem. Viszont nekem most mennem kell. Majd még beszélünk,remélem,hogy találkozni is tudunk hosszabb ideig. – szorította meg a kezem.
- I..izé én is remélem. És még egyszer köszönöm,hogy idejöttél miattam.
- Ugyan már. Mire valók a barátok? Na majd hívlak. Szia. –ölelt át és elindult a kocsija felé.
Haza felé menet felhívtam Kai-t,hogy megkérdezzem elhívta-e randira Soyunt. A válasza ez volt : „ ne-nem igazán volt időm,úgyhogy gondoltam majd legközelebb”. A beszari mindenit. Hogy lehet ilyen gyáva? Amikor annyira látszott,hogy tetszik neki. Na mindegy. Én megtettem,amit tudtam. Innentől kezdve csak rajtuk áll a dolog.
Nem volt kedvem hazamenni,úgyhogy besétáltam a parkhoz. Eléggé hosszú séta volt,de legalább kiszellőztettem a fejem. Leültem egy padra. Kellemes idő volt. Elgondolkodtam,hogy vajon mi lehet anyáékkal. Mióta itt voltam,nem beszéltünk. Lehet ma este fel hívom őket skypeon.
- Ne haragudj? Szabad ez a hely? – vetült rám egy árnyék. Egy magas,sötét barna hajú srác állt előttem.
- Persze. – feleltem és kicsit arrébb csúsztam. Ő mosolyogva leült mellém. Nem szóltunk egymáshoz,csak néztünk előre.
- Izé,vársz valakire? – szólalt meg hírtelen.
- Őőő nem,csak üldögélek. Nincs kedvem hazamenni. –feleltem.
- Ááá értem. Nem baj,hogy csatlakoztam hozzád?
- Nem. Jobb valaki mással beszélgetni,mint magammal. - nevettem.
- Haha, ez igaz. – dőlt hátra.
- Amúgy Shyoun Eunji vagyok. – mosolygott rám.
- Hwang Seo Young. Nagyon örülök. – mosolyogtam én is.
- Szóval kedves idegen,gyakran jársz ide ? – kérdezte.
- Háát, 3 napja vagyok itt,úgyhogy még nem annyira. De régen napi szinten jöttem. És megtartottam ezt a jó szokásomat. – kacsintottam rá.
- Ezt örömmel hallom. Én is sokat jövök ide. Itt mindig nyugalom van. A munkám lefáraszt. – sóhajtotta.
- Értem. Miért? Mi a munkád? – kérdeztem egy kicsit bizonytalanul.
- Modell vagyok. Ez kicsit csajosan hangzott. – nevetett.
- Neeem, ez egy normális állás. – feleltem.
- Haha,akkor jó. És te? Te hol dolgozol? – fordult felém. Igazából még magam sem tudtam.
- Hááát őőő én egy fotós segéd vagyok,de még csak holnap kezdek. – mondtam eléggé halkan.
- Komolyan? És melyik cégnél?
-Őőő azt még nem tudom. Ez nagyon ciki,igaz?
-Dehogy ciki. Ha csak holnap kezdesz ,akkor érthető hogy nem tudod. Néha én is elfelejtem az enyémet. –súgta a fülembe. Én csak elnevettem magam. Eunji nagyon kedves és vicces srác volt. Nagyon könnyű volt vele beszélgetni. Úgy éreztem,mintha ezer éve ismernénk egymást.
- Szóval eddig japánban éltél? Sokszor megyek oda a munka miatt. Szeretem Shibuyát. – mosolygott.
- Igen,elég sokáig éltem ott. Shibuyát mindenki szereti. – löktem meg. Hírtelen megcsörrent a telefonja.
- Ne haragudj,ezt fel kell vennem. Az ügynököm az. – mondta,majd felállt a padról.
- Köszönöm. Nagyon remélem,hogy nem okozok csalódást az új főnökömnek. – mosolyogtam rá.
- Biztosan nem. Viszont nekem most mennem kell. Majd még beszélünk,remélem,hogy találkozni is tudunk hosszabb ideig. – szorította meg a kezem.
- I..izé én is remélem. És még egyszer köszönöm,hogy idejöttél miattam.
- Ugyan már. Mire valók a barátok? Na majd hívlak. Szia. –ölelt át és elindult a kocsija felé.
Haza felé menet felhívtam Kai-t,hogy megkérdezzem elhívta-e randira Soyunt. A válasza ez volt : „ ne-nem igazán volt időm,úgyhogy gondoltam majd legközelebb”. A beszari mindenit. Hogy lehet ilyen gyáva? Amikor annyira látszott,hogy tetszik neki. Na mindegy. Én megtettem,amit tudtam. Innentől kezdve csak rajtuk áll a dolog.
Nem volt kedvem hazamenni,úgyhogy besétáltam a parkhoz. Eléggé hosszú séta volt,de legalább kiszellőztettem a fejem. Leültem egy padra. Kellemes idő volt. Elgondolkodtam,hogy vajon mi lehet anyáékkal. Mióta itt voltam,nem beszéltünk. Lehet ma este fel hívom őket skypeon.
- Ne haragudj? Szabad ez a hely? – vetült rám egy árnyék. Egy magas,sötét barna hajú srác állt előttem.
- Persze. – feleltem és kicsit arrébb csúsztam. Ő mosolyogva leült mellém. Nem szóltunk egymáshoz,csak néztünk előre.
- Izé,vársz valakire? – szólalt meg hírtelen.
- Őőő nem,csak üldögélek. Nincs kedvem hazamenni. –feleltem.
- Ááá értem. Nem baj,hogy csatlakoztam hozzád?
- Nem. Jobb valaki mással beszélgetni,mint magammal. - nevettem.
- Haha, ez igaz. – dőlt hátra.
- Amúgy Shyoun Eunji vagyok. – mosolygott rám.
- Hwang Seo Young. Nagyon örülök. – mosolyogtam én is.
- Szóval kedves idegen,gyakran jársz ide ? – kérdezte.
- Háát, 3 napja vagyok itt,úgyhogy még nem annyira. De régen napi szinten jöttem. És megtartottam ezt a jó szokásomat. – kacsintottam rá.
- Ezt örömmel hallom. Én is sokat jövök ide. Itt mindig nyugalom van. A munkám lefáraszt. – sóhajtotta.
- Értem. Miért? Mi a munkád? – kérdeztem egy kicsit bizonytalanul.
- Modell vagyok. Ez kicsit csajosan hangzott. – nevetett.
- Neeem, ez egy normális állás. – feleltem.
- Haha,akkor jó. És te? Te hol dolgozol? – fordult felém. Igazából még magam sem tudtam.
- Hááát őőő én egy fotós segéd vagyok,de még csak holnap kezdek. – mondtam eléggé halkan.
- Komolyan? És melyik cégnél?
-Őőő azt még nem tudom. Ez nagyon ciki,igaz?
-Dehogy ciki. Ha csak holnap kezdesz ,akkor érthető hogy nem tudod. Néha én is elfelejtem az enyémet. –súgta a fülembe. Én csak elnevettem magam. Eunji nagyon kedves és vicces srác volt. Nagyon könnyű volt vele beszélgetni. Úgy éreztem,mintha ezer éve ismernénk egymást.
- Szóval eddig japánban éltél? Sokszor megyek oda a munka miatt. Szeretem Shibuyát. – mosolygott.
- Igen,elég sokáig éltem ott. Shibuyát mindenki szereti. – löktem meg. Hírtelen megcsörrent a telefonja.
- Ne haragudj,ezt fel kell vennem. Az ügynököm az. – mondta,majd felállt a padról.
Sajnos
mennie kellett,mert hamarabb kezdődött a fotózása. Számot cseréltünk és
megbeszéltük,hogy még találkozunk. Szinte úsztam a boldogságban,mikor haza
értem. Sunhee már otthon volt.
- Szia Seo! Hol voltál? – ölelt át.
- Munkát intéztem. Képzeld! Fotós segéd leszek! – húztam a nappaliba.
- Hogy mi? – kérdezte hitetlenkedve. Elmeséltem neki mindent,még Eunji-t is. Nővérem szája tátva maradt.
-Ez nem semmi. Ennyi mindent egy napra. És dögös volt? – suttogta.
- Ki?
- ki,ki? Szerinted? A modell srác!
- Nagyon.- csúsztam lejjebb a kanapén.
- Hát akkor hajrá! – csapta össze a tenyerét.
- Mi az,hogy hajrá? Nem akarok tőle semmit. Itt van Luhan…..
- Óóó tényleg,a szöszi. Mondjuk ő se rossz.
-Sunhee. Komolyan rosszabb vagy,mint a volt osztálytársaim. – löktem meg.
-Most mi van? Álom pasik találnak rád, te meg észre sem veszed. – forgatta a fejét.
Este hívott Luhan,hogy most lett vége a próbájuknak és mindenki nagyon fáradt. Megbeszéltük,hogy holnap megpróbálunk találkozni,de nem ígért semmit. Eunji is írt egy sms-t:
„Szia parkos lány! Ha holnap végeztél eljöhetnél velem meginni egy kávét,vagy amihez kedved van. Jaa és szerintem elég jó lesifotós vagyok. Szerinted?”
fájl érkezett
Megnyitottam a képet. Hát ezt meg mikor csinálta? Mélyet sóhajtva dőltem le az ágyra. A mai nap annyi minden történt,hogy felfogni is nehéz volt. Eldöntöttem,hogy rákeresek Eunji képeire a neten. Kíváncsi voltam mennyire jó modell. Háát eléggé tátva maradt a szám. Szinte a világ minden pontján volt már címlapon,és főleg a Vogue-nak dolgozott. A google-ban legalábbis leginkább Vogue képek voltak.
- Ez nem semmi. – mondtam ki hangosan. Szóval egy elismert és talán világhírű modellel találkozom holnap a parkban. De ott volt még a másik világhírű meeting partnerem is,akinek viszont már a neve hallatán is pillangók voltak a gyomromban. Most mi a fenét csináljak?
A lesifotó
- Szia Seo! Hol voltál? – ölelt át.
- Munkát intéztem. Képzeld! Fotós segéd leszek! – húztam a nappaliba.
- Hogy mi? – kérdezte hitetlenkedve. Elmeséltem neki mindent,még Eunji-t is. Nővérem szája tátva maradt.
-Ez nem semmi. Ennyi mindent egy napra. És dögös volt? – suttogta.
- Ki?
- ki,ki? Szerinted? A modell srác!
- Nagyon.- csúsztam lejjebb a kanapén.
- Hát akkor hajrá! – csapta össze a tenyerét.
- Mi az,hogy hajrá? Nem akarok tőle semmit. Itt van Luhan…..
- Óóó tényleg,a szöszi. Mondjuk ő se rossz.
-Sunhee. Komolyan rosszabb vagy,mint a volt osztálytársaim. – löktem meg.
-Most mi van? Álom pasik találnak rád, te meg észre sem veszed. – forgatta a fejét.
Este hívott Luhan,hogy most lett vége a próbájuknak és mindenki nagyon fáradt. Megbeszéltük,hogy holnap megpróbálunk találkozni,de nem ígért semmit. Eunji is írt egy sms-t:
„Szia parkos lány! Ha holnap végeztél eljöhetnél velem meginni egy kávét,vagy amihez kedved van. Jaa és szerintem elég jó lesifotós vagyok. Szerinted?”
fájl érkezett
Megnyitottam a képet. Hát ezt meg mikor csinálta? Mélyet sóhajtva dőltem le az ágyra. A mai nap annyi minden történt,hogy felfogni is nehéz volt. Eldöntöttem,hogy rákeresek Eunji képeire a neten. Kíváncsi voltam mennyire jó modell. Háát eléggé tátva maradt a szám. Szinte a világ minden pontján volt már címlapon,és főleg a Vogue-nak dolgozott. A google-ban legalábbis leginkább Vogue képek voltak.
- Ez nem semmi. – mondtam ki hangosan. Szóval egy elismert és talán világhírű modellel találkozom holnap a parkban. De ott volt még a másik világhírű meeting partnerem is,akinek viszont már a neve hallatán is pillangók voltak a gyomromban. Most mi a fenét csináljak?
A lesifotó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése