Danbi: Love ya.

- B, nem lógunk ki egy kicsit a sorból? – hajolt fülemhez Yunjin.

- Jaj, Jinjin nem babazsúrba jöttünk. Ők nem sokáig maradnak… És egyébként is az utánunk érkezők csak jobbak lesznek. - kacsintottam rá és eltűntem egy szempillantás alatt. Próbáltam elvegyül a tömegben, de nem nagyon sikerült. Valahogy a ruhám miatt egészen kilógtam a sorból.  Egyedül éreztem magam. Szinte kétségbeesve kerestem csoporttársaimat, mikor valaki vállamhoz ért. 

-  Ohh Szia Létra.

- Reméltem, hogy te vagy az B.

- Nem remélned kellett volna. Tök biztos lehettél volna benne. Ugyan nézz körül. Melyik másik jelmezt vettem volna fel?  Mindegy.. Örülök, hogy te is itt vagy… vagyis itt vagytok.  – mosolyogtam és egy családi ölelést próbáltam összehozni a többiekkel, de valahogy nem nagyon sikerült.

- Mei kint vár rád. – mosolygott rám Byeol, miután megöleltük egymást.  Magamban fortyogtam egyet, hogy miért nem jött be, de azért elindultam a kijárat fele.  Pillanatok alatt már kint álltam és köszöntem Meinek:

- Szia! Nagyon jól nézel ki.

- Te sem panaszkodhatsz. Szerinted? – fordult a mellette álló fiúhoz. Szemem egyből rátévedtem.

- Csini…

- Te…te… Mei.. Csak nem?

- Hello a nevem Cullen, Edward Cullen.- reagálni nem volt időm, mert Mei egyből kioltotta szegényt. Egy darabig még kint beszélgettünk. Bár igazából ezt nem mondnaám annak. Megbizonyosodtam arról, hogy Mei tényleg a valós Woobinnal állított-e be és a mai B-beszólás se maradhatott el. A történet meg úgy végződik, hogy a táncparkett. És ennyi…

- Sziah. – suttogott valaki fülemben, miközben hátulról próbált karjaiba zárni.  Egyből a védelmező karok közé bújtam.  – Szóval ezért ráztál le ma délután. 

- Nem tetszik?

- De…Nagyon is…csak.- erre a szóra megfordultam.

- Omo… Köszönöm.-  ugrottam nyakába.

- Ugyan mit?

- Magadtól sose csinálnál ilyet. - mutattam arcára, ami egyetlen egy milliméter se volt, amit nem festék borított volna.  – Nagyon tetszik. – hajoltam füléhez, majd apró csókot hintettem nyakára.

- Máshova menjetek turbékolni.  –  egyből elhúzódtam nyakától és a hang irányába fordultam.

- ChenChen. –ugrottam nyakában mikor megláttam.

- B? –kérdezett vissza félve. Bólintottam egyet. - Fel se ismertelek.  Nagyon jól nézel ki.

- Jaj ChenChen még a végén elpirulok.  – nevettem fel.

- Egyébként, hogy vagy?

- Jól… de ahogy látom mesélni valód van. - mutattam a kezében lévő kézre , majd szemem a mellette lévő lányra tévedt.  – Szia. B vagyok. Chanyeol barátnője.

- Szia Kim…

- Várj te nem Channie…? – néztem rá.

- De- bólintott egyet mellé.

- Örülök, hogy végre megismerhetlek. – öleltem magamhoz,majd egy pillanat alatt megint Chanyeol karjaiban voltam, aki a táncparkett közepére húzott. – Ya.

- Most te teszel a kedvemre.

- Ohh és máshogy terveztem ezt, de legyen. – adtam be derekam és végül táncoltam vele is. Mikor kellőképp elfáradtam megkerestem Lulut, akitől részletes beszámolót vártam, de valahogy nem akaródzott neki, hogy éppen most meséljen.  Egy ’ majd holnap mesélekkel’ lerázott.  

- Chh… kedves. – fordítottam neki hátat és barátomat kezdtem keresni. Úgy éreztem itt az idő, hogy eltűnjünk és bepótoljuk azt ’a délután a tied vagyok’  részt.

- Gyere menjünk.- ragadtam meg csuklóját és kihúztam a többiek gyűrűjéből.

- B, hova megyünk? – tapogatózott édesen langaléta barátom.

- Majd, ha odaértük megtudod.  – kuncogtam egyet és elsuhantam mellette, de közben kezét megragadtam és ujjaimat összekulcsoltam övéivel és úgy húztam magam után.  Pillanatok alatt felbotorkáltunk.

- Most miért álltunk meg?

- Vedd le.  – engedtem el kezét és bámultam minden mozdulatát, amit tett. Ahogy lassan emelte szeméhez kezét, majd megérintette a kendőt és a rá kötött masnit szépen lassan bontani kezdte. Ahogyan a pamut anyag végigsimítva bársonyos bőrén hullik le a földre és ,ahogy a meghatottság első jele tükröződik szemében.

- Na azért ne sírd el magad. – bújtam hozzá.

- De…én.

- Tudom Chanyeol és semmi gond.  – fúrtam arcomat mellkasába. Kezeit derekam köré fonta és úgy húzott közelebb magához. Beszippantottam édes illatát és azt kívántam bárcsak ebben a minutumban megállna egy kicsit az idő. Yeollie összekulcsolt kezei engedtek szorításán, majd egyik kezével hátamon végigsimítva húzta el mellkasától arcomat.

- Szeretlek. – hajolt rá ajkaimra. Lágyan falta puha párnáim miközben karjaiba véve kezdett el cipelni.– Látom mindenre gondoltál. – tett le a tető közepén megágyazott asztalszerűségre és a pezsgőért nyúlt.  Felbontotta és a mellette lévő páros pohárba töltötte tartalmát. Kezembe nyomta az egyiket és homlokomhoz döntve fejét halkan ajkaimra suttogta ezeket a szavakat:

- Köszönöm ezt a két évet. -  apró csókot hintett rájuk , majd az üvegeket összekoccintva ajkaim a hideg, buborékos alkohol váltotta fel.  Hallottam, ahogy a kortyok hangosan csúsztak le torkán és láttam, hogy néhány csepp nyakát díszítve árválkodik. Poharamat előző helyére téve hajoltam puha bőréhez és csókoltam le az utolsó cseppeket, miközben kezemmel egy doboz után kutattam. Megtalálva  a keresett tárgyat egy nedves  kendőt kihúzva belőle Chanyeol arcához közelítettem. 

- Nincs szívem lemosni.

- Előbb örökítsük meg. – vette ki a törlőt kezemből és a földre dobta.  Zsebéből előhúzta telefonját és mögém ült.  Közel húzott magához. Állával vállamon támaszkodott miközben csinált pár képet. – Ez tökéletes lesz. – mutatta meg az egyiket.

- Akárcsak mi. – dőltem vele nevetve hátra és a telefont magunk mellé téve feküdtem mellkasára.  Egyik kezét feje alá tette másikkal vállam simogatta.  Ujjaimmal mellkasán játszadoztam.  Ne tudom mikor változott meg ez a nyugodt, békés légkör és vált ennyire vaddá és érzelmekkel dúsítottá.  az egyik pillanatban még jelmezeinkben feküdtünk egymáson , a másikban meg ruháink néhány darabjától megválva faltuk a másik ajkát.

- Biih. – vált el ajkaimtól. – Kibaszott jól áll ez a paróka, de segítenél levenni? – nézett rám hatalmas kérlelő szemeivel. Nevetve emeletem kezeim a rózsaszín gyönyörűséghez és operáltam le magamról pillanatok alatt.  

- Azt hittem…

- Nem érdekel. – döntött hátra és ajkaival fogta be számat.  Kezeivel fedetlen bőrömet simogatta halk sóhajokat kiváltva belőlem.  Ujjbegyeivel érintette a finom bőrt, játszadozott rajta. Szemeimet lehunyva adtam át neki magam teljesen és váltam totál kiszolgáltatottá.  Csak percekkel később lestem ki pilláim mögül és szomorúan konstantáltam, hogy ez idő alatt csak rólam került le ruha.  Felültem és tarkóm ragadtam a fölöttem térdelő fiút. Lassan húztam közel magamhoz majd nyakához hajoltam és lágyan a finom bőrbe haraptam, mély, férfias sóhajt kicsalva  a most már alattam fekvő áldozatból.  Combjára ültem és ujjaimmal pólója alját kezdtem felgyűrni ügyelve arra, hogy mindig érintsem bőrét hideg kezeimmel.  Beleremegett a véletlennek tűnő érintésekbe. Apró mosoly húzódott arcomra ezt látva és finoman nadrágja korcához hajoltam. Nyelvem lassan érintettem alhasához és még ennél is lassabb tempóban húztam végig egész felsőtestén, majd nyaltam meg ajkát, miközben felsőjét magunk mellé tettem.  Ujjaim egyből visszavándoroltak a maradék ruhához  és pillanatok alatt szabadultak meg tőlük a többi árván lévő anyaghoz csatlakozva…

(Nem akarok gonosz lenni. Tudom, hogy most mindenki annak gondol, de…de… ez az este túl tökéletes volt ahhoz, hogy szavakba öntsem. )

- Köszönöm. – húzott meztelen mellkasához és ölelésébe zárva takart be minket.  Kérdőn néztem fel rá és mielőtt megszólalhattam volna, már újra mély hangja töltötte be a teret. – Köszönöm, hogy vagy nekem.  – hintett apró csókot homlokomra.  Hosszú perceken keresztül feküdtünk mozdulatlan egymás karjaiban.

- Én is köszönöm.  – törtem meg végül a közénk ékelődött csendet és próbáltam nem itt abbahagyni, de számon nem jött ki további hang csak másodpercekkel később. – Tudod…

- Hmm?

- Nem tudom, hogy kezdjek bele… még sose meséltem a családomról és úgy érzem itt az ideje, de félek.

- Mitől? – ült fel . Ölébe húzott és karjait összekulcsolva ölelt magához.

- Hogy megváltozik a véleményed, ha mesélek róluk.

- B, ők nem te vagy.

- Tudom...

- Akkor meg? – puszilt meg biztatásképpen.

- Irigyellek.

- Miért?

- Neked van testvéred.

- Miért neked nincs?

- Ha lenne már rég bemutattam volna neked.  Tudod elég nehéz gyerekkorom volt.  Sok barátom volt, de ezek a kapcsolatok mind csak felszínesek voltak.  A pénz volt az úr. – nevettem fel, ahogy visszaemlékeztem kisiskolás énemre. – Szánalmas voltam, hogy úgy bíztam mindenkiben.

- Mi történt?

- Apa a Lotte üzletlánc igazgatója… abban az időben túl naív voltam és azt hittem azért van annyi barátom és azért vagyok olyan népszerű, mert szeretnek, de később rá kellett jönnöm, hogy csak a pénzemet… pontosabban apa pénzét szerették. – álltam meg. Nem szerettem erről beszélni. – A mostani környezetemben Mei-en , Kris-en és Lulu-n kívül senki nem tudja ezt. Félek, hogy megint kihasználnak. - bújtam közelebb, már ha ez még lehetséges. Állam alá nyúlt és fejem megemelve adott egy puszit ajkaimra.

- Ne félj megmutatni a valódi éned…

este még kiültünk egy picit a tető szélére és a szomszédokat kukkoltunk. XD

P.S. : Yunjin, avagy az általam kapott becenevén Jinjin a csoporttársam, akivel kiidegeljük a tanárokat. :D
A lotte üzletlánchoz tartozik a Lotte World, cukrászda és sok más dolog még. ><