Bármennyire is szerettem volna ott lenni a díjátadón az
egészségem ebben meggátolt. Sose volt
rossz kapcsolatom a szüleimmel, de jónak se mondanám. Azok a tipikus gazdag
szülők voltak, akik csak akkor foglalkoztak a gyerekükkel mikor a média belekontárkodott a magánéletükbe, vagy jó
színben akartak feltűnni mások előtt.
Ezért is van az, hogy bár még mindig támogatnak( amit hozzá kell tennem
csak az anyagiakban nyilvánul meg) semmit nem tudok róluk. Nem tudom éppen hol vannak, mit csinálnak, de
még azt se , hogy együtt vannak. Egyetlen egy dologgal vagyok tisztában… amitől
a legjobban féltem , az egyetlen dolog amiben nem akartam anyámra hasonlítani
bekövetkezett.
- Jó napot! Hogy érzi magát Moon kisasszony?
- Rosszul. – válaszoltam.
- Fáj valamije?
- A szívem…- a
doktor értetlenül nézett rám. – Fáj, hogy így hívott. Ha lehet csak szólítson
B-nek, vagy Danbinak, de a Moon-t meg a kisasszonyt felejtsük el. Egyébként mi bajom van? Ugye nem fogok
meghalni két héten belül?- kezdtem el poénkodni a végére.
- Nem. - nevetett velem az orvos. – Van a családjában
beteg?
- Tudtommal nincs. Mindenki makk egészséges, de nem
tartom velük a kapcsolatot… várjon. Anyámnak van valami gubanc valamelyik belső
szervével. – hát igen biológiából sose voltam az élen járó.
- Valamelyik belső szervével. –nézett rám furcsán. –
Esetleg a jobb oldali felső hasi oldalon? – idő kellett még megértettem a
kicsit bonyolultan megfogalmazott angol mondatot.
- Itt. – mutattam oda, amit az orvos mondott. Bólintott
egyet és várta, hogy folytatom-e. – Igen. De nekem sose fájt… egészen tegnapig.
- Elvégzünk még egy vizsgálatot és utána visszajövök. –
hagyott magamra kétségek között.
- Szia B, hogy vagy? – jött be percekkel később Sunhee.
- Tökéletesen…lennék, ha már mehetnénk. – zsörtölődtem a klórtól bűzlő teremben. – Beszéltél Chanyeollal?
- Nem… nem tudtam mit csináljak mikor felhívtak a
kórházból. De ha gondolod most
beszélhetsz vele.
- Nem. Nem akarom megijeszteni, de azért egy sms-t küldök
neki. – nyúltam az asztalra a telefonomért és bepötyögtem egy rövid üzenetet.
„ Lálihóó dinosaur.
:3 Sajnálom, hogy csak most szólok, de nem tudok elmenni veletek. Közbe jött
valami. Majd beszélünk. Puszilok mindenkit. Hwaiting. Szeretlek. B „
Miután elküldtem a pár sort fáradtan dőltem vissza és
vártam, hogy jöjjön egy fehérköpenyes és elvigyen a vizsgálóba. Pontosabban
mutassa az utat a vizsgáló felé.
- Komolyan mondom az orvosok tudják, hogy rabolják az
ember idejét. Már rég a parton lehetnénk. – akadtam mikor még délután 4-kor is
a fehér steril szobában feküdtem.
- Nyugi. –próbált barátnőm nyugtatni, de csak még
idegesebb lettem.
- Végre. – mondtam
mikor az ajtó kinyílt és egy fehérköpenyes orvos lépet be.
- Ön Moo…
- Danbi. – javítottam ki.- Igen én vagyok. Mehetünk?-
pattantam ki az ágyból és követtem az orvost, aki elvitt egy terembe ahol
különböző vizsgálatokat végeztek el , majd szűk egy óra múlva már újra a
kórteremben voltam és vártam az eredményekre, amit egész hamar megkaptunk.
Mindössze röpke két órát vártunk rá.
- Szóval…- kezdett bele a legelső orvos. – Az anyjának az
epéjével van problémája.
- Honnan tudja?
- Számítógép és kapcsolatok.
- Maga turkál mások személyes…
- A kórháztól
kértem el a kórlapjainak másolatát, ahol kezelték. Egyébként magának semmi baja nincs…
egyenlőre. De figyeljen oda mit eszik, mert az epéje nincs 100%-os állapotban.
– mondta el nagyon hétköznapi nyelven a jelentést, majd távozhatunk. Visszamentünk
a szállásunkra, ahol a többiek már körmüket lerágva vártak rám. Megnyugtattuk
őket, hogy semmi bajom és két nap múlva mehetünk Los Angelesbe, hogy folytassuk
a vérkívánó edzéstervet. Este felhívtam páromat, aki lusta volt felvenni, így
az üzenetére, amiből azt vettem ki, hogy „halálra” aggódja magát válaszoltam,
hogy csak szimplán lekéstem a gépet utána meg, nem volt olyan járat amivel
odaérhettem volna időben, így nem mentem. Miután megnyugtattam a lelkem, hogy
ez a kis füllentés nem nagy dolog és nem fog semmi kiderülni elmentem aludni,
hogy másnap újult erővel álljak a futóedzés borzalmai elé. A mai utolsó napunk
San fransiscobacsodátas telt. Edzés, edzés hátán, semmi pihenés még csak egy
rövidke pisi szünet se volt, amire mondjuk nem volt szükségünk, mert a napon
minden bennünk lévő folyadékot kiizzadtunk. Este fáradtan estünk be a hotelba
és annyira nem volt erőnk, hogy elvánszorogjunk a fürdőig.
- Legalább zuhanyozni kéne.- nyögtem fáradtan a földön
fekve.
- Nem ártana, de mozdulni se tudok.
- Én se, de undorom a szagomtól.
- Nem vagy egyedül…tényleg.
- Hm?
- Hogy sikerült a fiúknak a díjátadó.
- Nem beszéltem velük. Chanyeol nem vette fel a telefont,
azóta meg ki vagyok kapcsolva és a neten se néztem meg. Nem akarom fájdítani a szívem, hogy nem voltam
ott.
- Majd holnap útközben megnézzük.
- Rendben. –fejeztük be a kommunikációt, majd egymást
segítve vánszorogtunk el a fürdőig, hogy ellazítsuk izmainkat és mély álomba
merüljünk.
- Mindenki itt van?
- Most már igen. – értünk oda csomagjainkkal
együttlihegve a többiekhez. Az edző azért tartott egy létszám ellenőrzést és mikor
meggyőződött arról, hogy mindenki ott van irány a buszpályaudvar. Külön bérelt
buszunkat megpakoltunk és felszállás után egyből indultunk is, hogy minél
hamarabb a célállomáson legyünk. Az úton
Sunhee elővette laptopomat és bekapcsolta. Megkereste a díjátadó egész műsorát
és pár percet várva, hogy töltsön egy kicsit nézni kezdtük. A végén már csak az
ablakon bámultam kifele. Rosszul éreztem magam, hogy az ígéretemet, ami fél éven belül az egyetlen,
amit tettem, képtelen voltam teljesíteni és csalódást okoztam.
- Biztos megérti.
- Nem fogja. Hazudtam neki.
- Nem mondtad el, hogy kórházban voltál.- inkább hangzott
kijelentésnek, mint kérdésnek.
- Nem. Azt mondtam, hogy lekéstem a gépet és azért nem
voltam.
- Az igazat kellett volna mondanod.
- Miért, hogy aggódjon? Ismerem már annyira, hogy ha a
kórház szó képbe kerül velem kapcsolatosan ő átvált aggódó szülőbe, sőt még
annál is rosszabb. – emlékeztem vissza arra, mikor egy egyszerű lázzal feküdtem
bent. Szomorúan sétáltam le a busz
lépcsőjén és senkihez nem szólva foglaltam el újabb hotelszobánkat, majd
ledőlve az ágyra nézegettem a telefonom.
- Hogy az a… - kerestem a megfelelő névjegyet és
tárcsáztam.
- Szia B. –szólt bele Min.
- Szia Min. Hogy vagy?
- Jól. Voltál a díjátadón.
- Californiában vagyok.
- Ohh.
- Majd elmesélem. Megtennél nekem valamit?
- Persze.
- Tudom, hogy úgy is mész a napokban Sehunhoz, kérd már meg Channiet, hogy a laptopomról
másolja át pendrivera a beadandót és vidd már be lécci, mert egy darabig még
nem megyek haza.
- Rendben.
- Jövök neked eggyel. - beszéltünk még egy picit, majd
elköszöntünk egymástól. A táskáimból kipakoltam és újfent telefonom társaságát
élveztem. Megnéztem mikor lesz a Mama
díjátadó, mert erre ígéretek nélkül is el akartam menni.
- 10 nap.
- Mi 10 nap?- jött mellém Sunhee.
- A Mama díjátadó.
- Mész?
- Ha közben leszakad az ég, vagy kitörik a harmadik
világháború, de ezen ott leszek. De most nem szólok nekik.
Minden nap ugyanúgy telt. Reggel korán kelés, edzés, pár
óra pihenés, déli edzés, ebéd, pihenés, esti edzés, vacsora, de cska azoknak
akiknek még volt erejük lemenni a tusolás után az étterembe. Unalmas, monoton módon telt minden nap és
egyre közeledett a díjátadó napja. Az
utolsó napokban beszéltem Mei-el, hogy jöjjön majd ki értem a reptérre, de ne
mondja el senkinek, hogy megyek és vigyen el a fiúkhoz, de ennél többet nm
mondtam neki, habár kérdezte, hogy az előzőn nem voltam, neki is ugyanazt a kis
füllentést mondtam,mint páromnak. Nem akartam, hogy miattam aggódjanak, mikor
semmi komoly bajom nincs, csak az egyik szervem éppen bekrepálni készül…
- Mikor mész?- kérdezte az edző a vacsora végeztével.
- Holnap reggel.
- Ugye tudod, hogy még vissza kell jönnöd?
- Mert? Utána már
csak két nap van és…
- Kitoltunk. 26-án megyünk haza, szóval utána még 4 nap
lesz.
- Megcsinálom otthon az edzéseket.
- Nem az edzések miatt kell visszajönnöd.
- Hanem?- utálom, hogy ilyenkor mindent harapófogóval kell
kihúzni az öregből.
- Lesz egy fotózása a csapatnak.
- Kihagyom. Nem vagyok modell.
- Egyikőtök se az.
- Milyen magazin.
- Sport.
- Húú… ha nem mondja nem jövök rá magamtól. Azt hittem
valami fehérnemű… vagy esetleg egy felnőtt …ne, ne mondja, hogy .
- Nem mondom, de nem egy egyszerű fotózás lesz…- hagyott
ott mondatát félbehagyva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése