Az estét a dormban töltöttem párom és legjobb barátja,
Baek társaságában. Miután elmondtam,
amit én is tudtam erről az utazásról kimentünk a többiekhez vacsorázni, majd a nappalit
befoglalva idegeltük ki a többieket a hülyeségünkkel. Befoglaltuk a
playstationt és, mint akik most láttak életükben először ilyet őrjöngtünk ezzel
a többiekkel agyára menve. Miután
meguntuk átrendeztük az egész szobát. A bútorokat arrébb toltuk helyet
biztosítva magunknak,majd kezünkbe ragadtuk a Wii távirányítókat és indulhat az
újabb idegölő móka. A legtöbben már a szobájukba zárkóztak.
- Legyetek már csendesebbek. – szólt ki ránk Suho.
- De ezt nem lehet csendesen játszani. – vágtam rá
azonnal, majd visszafordultam a képernyőhöz.
- Miért nem szállsz be te is. - kérdezte meg Chanyeol.
- Nincs kedvem.
- Na lécci… Channieval már unalmas. – néztem rá kiskutya
szemekkel.
- Na jó. – adta be derekát, de túl szép lett volna, ha
ilyen könnyen belemegy. - Ha mást is meggyőztök. –fejezte be mondatát.
- BAEK! - ordítottuk el egyszerre magunkat Yeollal és
futottunk közös szobájuk fele. Berontottuk és kérdés nélkül kirángattuk . Suho
rosszalló pillantást vetett ránk és indulni készült, hogy ő nem száll be mivel
Baekhyunt akarata ellenére ráncigáltuk ki, így azonnal indultunk a többiek
szobájához. Addig próbálkoztunk míg
végül az összes tag nem ült a nappaliban. Chanyeollal elégedett mosollyal az
arcunkon osztottuk fel a csapatokat és ezután kezdetét vette a párbaj- Egészen
hajnalig hangoskodtunk mikor fáradtan visszavonulóra tértünk. Reggel korán
keltem . Channietól kölcsönvettem egy melegítőt és halkan , egy üzenettel
távoztam a dormból. Hazamentem magamhoz
vettem bőröndjeimet, majd irány a reptér. Incheonban a váróban vártak már a
többiek. Mikor megérkeztem együtt indultunk el becsekkolni és felszállni a
gépre. Várnunk kellett még egy pár
percet a gép indulásáig, de mikor megszólalt a rádió öveinket becsatolva
helyeztük magunkat kényelembe és szundikáltunk pár órácskát, míg elértünk
célállomásunkhoz.
WELCOME TO CALIFORNIA. – olvastuk az első mondatot miután
leszálltunk. Fáradtan indultunk el szállásunk fele, majd dőltünk be az ágyba,
hogy az időeltolódás miatt helyrerázzuk bioritmusunkat. Csak másnap reggel ébredtünk fel
Sunheeval. Kipakoltunk bőröndjeinkből,
ami tegnap elmaradt és bekopogtunk az összes szobába, hogy ébren legyen
mindenki és ne csak mi legyünk talpon. A csapat együtt ment le reggelizni, majd
az evés után kezdetét vette a kemény munka. Futóedzés futóedzés hátán néha megspékelve egy
kis erősítéssel, vagy esetleg egy órás úszással. Így telt az első három ott
töltött nap.
- Remélem lesz valami változás is, mert már a gondolattól
kikészülök, hogy megint futni kell. – nyavalygott Sunhee.
- Ha nem lesz én kihagyom a mai napot és lemegyek a
partra.
- Megyek veled.
- Jelentsünk beteget és szökjünk ki.
- Úgy is kiderülne.
- Nem érdekel. – léptem oda a szekrényhez és kerestem elő
bikinim.
- Beszéltél már Chanyeollal?
- Nem. Lemerült a telefon mikor ideértünk és azóta nem
kotortam elő a töltőt.
- Pedig nem ártana. Már biztos rémképei vannak.
- Na és te? Beszéltél a húgoddal?
- Nem.
- Akkor először magadnak mondd mindezt. – fejeztük be
ezzel a beszélgetést. Átöltöztünk bikiniben és indulás a strand… vagyis azt
hittük, hogy ilyen könnyen fog menni, de tévedtünk. Még ki se léptünk a szobából már lebuktunk.
- Hova hova?- nézett velünk farkasszemet az edző.
- Edzésre. –hazudtuk egyszerre.
- Ilyen ruhában?
- Ugyan a strandon is lehet futni és egy kis pihenő is
kellene.
- Edzés után mehettek. Ma csak ez az egy van. – adott szabad
délutánt mindenkinek.
Az egész csapat együtt ment a standra. Mint mindig nem mi
lettünk volna, ha nem tévedünk el, de kisebb nehézség árán sikerült elérnünk
célállomásunkat. A parton kinéztünk egy jó kis helyet és ruháinkat lehányva
mentünk a közeli szörf kölcsönzőhöz, hogy pillanatok múlva már a vízen
egyensúlyozva szeljük a habokat…. Igen, azt hittük ilyen könnyű lesz az egész,
de nem . A kölcsönzőben megkérdezték első körben, hogy tudunk- e úszni, amit
igazolnunk is kellett egy kis bemutatóval, majd a következő kérdés, amin mindenki
elbukott; szörföztetek-e már. Egyöntetű
válaszunk a nem volt. Kisebb csoportokba rendeződtünk és öt oktatóval mentünk
ki a nyílt vízre, ahol 2 óra alatt elsajátítottuk az alapokat, majd a kisebb
hullámokat meg is lovagolhattuk, de a mai napra csak ennyi fért bele. Jól
éreztük magunkat. Fáradtan értünk vissza a szállodába. Sunheeval elmentünk vacsorázni, ami kifulladt
nálunk egy-egy gyümölcssalátában, majd szobánkba battyogtunk.
- Hívd fel.
- De te is Seo-t. Biztos aggódik érted. – miután megparancsoltunk
a másiknak, hogy telefonáljon haza előkerestem töltőm és telefonomat feltettem
rá. Vártam egy –két percet még a készülék magához tér majd tárcsáztam páromat,
aki ha százszor nem hívott az elmúlt három napban, akkor egyszer sem.
- Végre. - hallottam meg aggódó hangját a vonal túlsó
végén.
- Sajnálom. –
mondtam ennyit és beállt a 2 perces csend közénk. – Na és mi a helyzet odahaza?
Éltek még?
- Még igen. És
veled? Milyen California? Pontosan hol vagytok?
- San Fransisco. Egyszer el kell jönnünk ide együtt is
fantasztikus hely és még szörfözni is megtanítottak. És már
nem élek. – tettem hozzá utolsó mondatom, ami nem illett a képbe.
- Akkor a szellemeddel beszélek?- kezdtünk el együtt
nevetni. – Ennyire kemény?
- Az nem kifejezés. De készülj fel, hogy kövér B helyet
kapsz egy istencsászár B-t. Majd küldök
képet pár nap múlva.
- Babo. Kövér? Nem vagy normális B.
- Sose voltam az.
- Ez igaz.
-De te se. – kontráztam rá.
- Ez is igaz.
Meddig lesztek ott?
- Még 4 napig itt vagyunk, utána utazunk…- tartottam egy
kis szünetet. – Los Angelesbe.
- Akkor 14-re nem érsz vissza?
- Nem. Miért?
- Akkor van a Melon díjátadó, szeretnénk ha eljönnél
velünk.
- Sajnálom.
- Semmi gond. Tudom, hogy neked ez munka. - hallottam hangján, hogy csalódott.
- Megpróbálok valahogy elmenni rá. – mondtam , ami egyenlő volt a lehetetlennel,
de az én szótáramban ilyen nem létezett.
- Köszönöm.
- Hiányoztál.
- Te is nekem. – percekig nem szóltunk egymáshoz, majd az
ő hangja törte meg a csendet. – Szeretlek.
- Én is.- köszöntünk el egymástól.
Egész héten így ment ez. Minden nap napi három edzés,
néha a délutánit cseréltük egy szörfözésre. már vészese közeledett a 14-e, de nekem
még semmi épkézláb ötletem nem volt arra, hogy részt vegyek a díjátadón. Sunhee
,miután elmeséltem neki azzal nyaggat, hogy menjek oda és beszéljek az edzővel,
egy napra biztos hazaenged, de nekem nem volt elég bátorságom hozzá. Sőt még
Yeollal se beszéltem azóta, de ő se keresett. Mondjuk megértem nagyon készülnek
erre a díjátadóra és a sarkában lévő Mama díjátadóra és nincs sok ideje, de
azért legalább egy üzit írhatna. Mondom ezt én , aki szintén semmi életjelet
nem adott magáról…
- Kérdezd meg, tuti elenged.
- Ismerem, nem fog.- makacskodtam tovább.
- Ha meg se próbálod, akkor tényleg nem fog.
- Jól van. Megyek és beszélek vele, de nem akarom ezután
ezt hallani egyszer sem. – csaptam rá az
ajtót . Ahhoz a bizonyos szobához vezető úton, amiben az edzőm és segítője, a
csapatorvos és egyéb emberkék voltak, vagy tízszer fordultam vissza, míg végül
elég bátorságot vettem és bekopogtam. Az ajtó lassan kinyílt és az orvosunk lépett mosolygós arcával találtam szemben maga.
- Valami baj van B?
- Nem.
- Fáj valamid?
- Nem.
- Nem érzed rosszul magad.
- Miért?
- Elég sápadt vagy, pedig sokat barnultál.
- Az edző itt van? – tértem ki. Nem akartam elmondani,
hogy mostanában nem érzem magam valami fényesen.
- Menj be. Szerintem a szobájában van. – bementem és
megkerestem a szobát, de nem nagyon találtam, így a technikai vezető segítségét
kérve eligazodtam a lakosztály rejtélyes útján és megtaláltam az edző szobáját.
Bekopogtam és egy ’Szabad’ után benyitottam. Meglátva ráncosodó arcát az
öregnek ( ne értsétek félre, még nem annyira öreg, de azért meglátszik a kora,
ezért is hívjuk öregnek, persze tiszta jó értelemben értve.XD) tenyereim izzadni kezdet és pánik ült ki rám. ’Mi
van ha nem enged? Nem B ezt felejtsd is el, Jó fej az öreg tuti elenged. Foglaltam helyet az egyik fotelban. Eleinte
csak beszélgettünk, ami segített egy kicsit feloldani, mielőtt felteszem a nagy
kérdést, de nem menekülhettem a végtelenségig ez elől. Unszolására nehezen, de végül kinyögtem kérdésem, és hatalmas,
megdöbbent szemekkel bámultam vissza rá mikor ezt felelte:
- Ha a párod és az egész csapata kéri, hogy legyél ott
velük, akkor ott a helyed kislány.
Viszont B emiatt két napig kétszer olyan nehéz munkát kapsz.-
bólintottam, majd egy köszönömöt elmormolva, hatalmas mosollyal az arcomon
kibattyogtam a szobából. Sunheetól egész
este azt hallgattam ’ Én megmondtam’ . Alig bírtam lelőni, hogy hagyja már rá,
de végül egy telefonnal, melyben közöltem Channieval, hogy ott leszek, sikerült
elhallgattatnom. A következő két napom meg egyenlő volt a pokollal. Ahogy az öreg
beígérte, dupla annyi munkám volt kis kiruccanásom miatt, de nem gondoltam
volna, hogy ennyi. A díjátadó előtt két
nappal fáradtan dőltem be az ágyba, hogy másnap reggel már a reptéren ülve
várjam a gépet, ami hazafurikázik szerelmemhez… De nem lehet minden ilyen
egyszerű.
A váróban ültem és próbáltam nem az éppen rám törő
görcsre gondolni, ami megtámadta gyomrom. Szemeim előtt csak az lebegett, hogy pár óra
és újra láthatok mindenkit, de nem segített sőt csak rontott a helyzeten. A
bemondóban éppen bemondták, hogy lehet felszállni a Seouli gépre, mikor úgy
éreztem, hogy mindjárt végem. Kis táskámat magamhoz ragadtam, de két lépésnél
tovább nem bírtam…
 |
| azért egy képpel megdobtam a telefon után Yeolt ezzel a címmel: " Az alakulóban lévő B :) " |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése