Danbi: Next day.

Másnap reggel nehézkesen akart megvirradni. Az ágyban forgolódtam csukott szemmel és kerestem párom meleg testét, de csak  a kihűlt ágyon hemperegtem, egyedül.  Nyújtózkodtam egy párat, majd erőt véve magamon, lüktető fejemet fogva vettem fel valamit felülre is és kicsoszogtam a szobából, ami csöppet se volt ismerős.   Hangokat hallottam valamerről, de először az irányt se tudtam beazonosítani, majd kicsivel később elindultam. Lassan pakolgattam egymás után lábaimat mire sikerült kiérnem a konyhába, ahol párom Yeminnel beszélgetett. Megálltam és néztem őket, madj felbukkant egy harmadik személy.

- Na ne… tényleg két Yeminnel van és nem csak a szemünk káprázott tegnap?

- Igen B… - fordult felém Yemin. – Ő itt az ikertesóm,  Nana  - mutatott be tökéletes másának. Köszöntem neki, majd odabattyogtam a legközelebbi székhez és levetődtem rá.

- Jól vagy?

- Persze. –mosolyogtam páromra.

- Egyébként B ugye nem feledkeztél meg az új ágyneműről.

- Új ágynemű? –néztem rá kérdőn, de választ nem kaptam. Channiehoz fordultam segítségért, de ő inkább hátat fordított, így utolsó reményen barátnőm ikertestvére volt. 

- Szerintem nem akarod tudni.

- De akarom.

- Tegnap szépen megtaláltok az egyetlen szobát a házban, ami foglalt.  – próbáltam megfejteni a mondat mögöttes tartalmát, de nem nagyon ment. Kértem egy kávét, amit Yeol azonnal el is készített, miközben kölcsönvettem egy köntös Yemintől, majd a gőzölgő csészével kiültem az erkélyre.  Kattogott az agyam. Próbáltam visszagondolni az este minden apró részletére, de igazából a hazaúttól kezdve nem nagyon rémlik semmi…csak homályos foltok, amikben semmi kapaszkodót nem találtam.  

- Min töröd a kis buksid. – simogatta meg kócos hajam Yeollie.

- Nem emlékszem…semmire.

- Ha vigasztal nekem se rémlik minden.

- Nem vigasztal. – kezdtem el bámulni a járókelőket, akik sietve haladtak el az utcán. – Neked rémlik miért kell új ágyneműt vennem?  - fordultam felé. Valahogy sejtettem az okát, de érdekelt, hogy mit is csináltunk pontosan.  

Délután a lakásomban kongó csendet választottam társaságnak, hogy összepakolásszam szükséges dolgaim az edzéshez, amit nem hagyhatok ki. Kedvtelen arccal dobáltam ruháim a táskába. Kerestem magamnak egy melegítőt, amit egy kiadós fürdés után felvettem és cuccaim magamhoz véve indultam el rózsaszín szerelmemhez.  A városban hemzsegő autók se állítottak meg, hogy rekordot döntsek az út megtételével és egyszer végre időben ott legyek a saját edzésemen.  Lezártam motorom és elindultam az épületben. Az öltözőben szótlanul öltözködtem, miközben hallgattam a jelen pillanatban idegesítően csengő történeteket a többiektől.  

-Mi a baj, B? –jött oda Sunhee.

- Tegnap volt az ikrek szülinapja.

- Tényleg, Seo is mondta.  Látom jól sikerült.

Yemin új ágyneműje :)

- Túl jól.  – ezután nem beszéltünk többet.  A kezdésig még volt egy kis idő, amit én csendben töltöttem, majd az edző hangjára, mint aki feléledt pattantam fel a padról és mentem ki a pályára. Az edzés ugyanolyan kemény volt, mint amire emlékeztem és hiányoltam  a baleset óta, de Yeol megtiltotta, hogy egy hétig a közelébe jöjjek a csarnoknak.  És valljuk be igaza volt az eltiltás illetően, mert kellett egy kis idő még felálltam a sokkból, amit aznap este kaptam.  A másfél órás tréning után kifulladva ültünk a kispad előtt és nyújtottuk fájó izmainkat, miközben figyelmesen hallgattunk mesterünk minden szavát.

- Ugye senki nem felejtette el, hogy holnap indulunk?

- Indulunk? – kérdeztem vissza. Kielégítő választ kapva megannyi problémás gondolattal a fejemben mentem tusolni, majd egy bevásárló központot meglátogatva megvettem Yemin új ágyneműjét, amit rögtön el is vittem neki.

Telefonomat idegese tartottam fülemnél és vártam, hogy végre valaki felvegye a kibaszott elektronikus készüléket. Körülbelül a századik próbálkozásom után, remény veszve terültem el a kanapén bepakolt bőröndöm társaságában. Talán kicsit el is bóbiskoltam, mikor felcsendült kedvenc rapperem ( persze csak Channie után), hangja és hányta egymás után a szavakat.

- Végre. -  szóltam bele a telefonban.

- Valami baj van?

-Nem csak átmennék, ha nem baj.

- Ami azt illeti….

- Öt perc az egész, csak nem akarok egy szó nélkül eltűnni megint. – tettem le a telefont és elindultam a dormhoz.  A kocsiba bepattanva a cd-lejátszó egyből benyomtam és telefonom csengőhangját keresgéltem indulás előtt. Megtalálva Eminem számát maxra kapcsolva a hangerőt indítottam be fehér BMV-ém. Gyorsan szeltem az utakat és röpke negyed óra alatt már a dorm ajtajában toporogtam. Becsöngettem.

- Gyere gyorsan. –fogta meg kezem Lulu.

- Mi történt? – álltam meg a küszöb után és nem mozdultam addig, amíg nem válaszolt nekem kínai barátom.

- Chanyeol.- ennyi elég volt, hogy tudjam mi a probléma.  Lábamról lerúgtam cipőm és kabátomat magamon hagyva mentem be szerelmem szobájába. Üveges tekintettel ült az ágyán. – Baek magunkra hagynál egy kicsit?

- Persze. – ment ki  kérlelő szemekkel. Egy biztató mosolyt küldtem felé, majd az ajtócsukódás után az oly ismerős ágyon foglaltam helyett.

- Chanyeol. -  nem reagált.  – Chanyeol.- szólítottam meg még egyszer, majd fejét magam felé fordítottam, hogy szemébe tudjak nézni. Arcát tenyereim közt tartottam és úgy kezdtem bele mondandómba.  – Ugye nem hitted, hogy kidoblak? – ő csak lesütötte szemeit. – Babo. Tudod, hogy szeretlek és nem tudnálak elhagyni.

- Akkor mégis mi volt az a sok hívás. Mi volt az a mondat , ami után rám csaptad a telefont? – gyűltek könnyek a szemébe, ami engem is érzékenyen érintett.

- Edzőtáborba megyünk. – válaszoltam legrövidebben, mert szomorú arcán látva az én szemeim is megteltek sós folyadékkal.

- Mikor?

- Holnap.

- Meddig?

- 2 hét.

- És hova?- tette fel az utolsó kérdést.

- California…