Yemin - home tour ... unexpected call...and B mom.

nappali

lenti fürdő

bár.:3

Sikeresen berendeztük az új házat Nanával és a Tao segítségével
Először is szeretném az én gyönyörűségem megmutatni mindenkinek.
Két szintes csodám alsó emeletén található a nappali ami mellett a konyha és az egyik fürdőszoba van. És a ház talán leges legfontosabb eleme a bár. Igen nálam az nagyon fontos tényező, hogy a házban saját bár legyen. Végülis így tökéletes házibulikat lehet szervezni.
Fent pedig egy külön lakrész Nanának, moziszoba, a háló és a fenti fürdő. A kerti részt pedig már a ház megvételekor mutattam.

Moziszoba-Fürdő-Nana lakrész.

háló

Ja igen és Boss is kapot egy nagyon csinos kis helységet magának ami tele van kutyajátékokkal különböző sípoló rágcsálni valókkal és pihe-puha ággyal.


Na és akkor a lakástémáról térjünk át az eseményekre.
Reggel Nana telefonjának csörgésére ébredtem amit ott felejtett a szobámba. Gondoltam mi baj lehet abból ha felveszem.
-Hallo?-szóltam bele álmos hangon.
-Nana?-kérdezte a női hang.
-Nem itt Yemin, Nana testvére.-válaszoltam
-Yemin?-szólt bele elcsukló hangon.
-Igen, ön kicsoda?
-Jiali Nowa.-jött a válasz.
-A..anya?-ejtettem el majdnem a telefont.
-Igen. És igazából veled szerettem volna beszélni, csak a te számodat nem tudom.-mondta ugyan olyan kimért hangsúllyal mint tizenhat éven keresztül mindent.
-Persze, hogy nem tudod... Honnan is tudnád? Hiszen majdnem hat éve azt se tudod élek e egyáltalán. És ha most nem haragszol leteszem.-nyomtam volna ki a telefont.
-Várj egy kicsit. Apád nagyon szeretné ha hazajönnél! Tudod az elmúlt időben nincs valami jól.
-Állj. Nekem ehhez mégis mi közöm van? 16 évesen kiraktatok otthonról ami lássuk be még annál is jobb volt, minthogy ott kellett élnem. Úgy viselkedtetek velem mintha valami idegen betolakodó lennék és még a testvéremet is elküldtétek nevelő szülőkhöz... És te mindezek után képes vagy azt kérni, hogy menjek haza?? Hát nem.. Éljetek együtt boldogan.
-Éppen válunk...
-Hát akkor további sok boldogságot külön.... SZIA.-ezzel letettem a telefont. Egyáltalán mi a francért vettem fel? Na mindegy...
-Valami baj van?-kérdezte Kris kómás és kócos fejjel két ásítás között.
-Nincsen...-hazudtam.
-Akkor mégis kivel veszekedtél?

-Csak egy építész aki elrontott valamit a raktár építésekor. De kijavítják.-erőltettem egy fél mosolyt magamra.
-Nem hiszek neked...túl jól ismerlek.. de ha nem akarod elmondani akkor nem mondod...
-És te jobban vagy?-váltottam témát.
-Picit...köszönöm...nélküled nem is tudom mihez kezdenék.-vont magához ölelésbe.
-Mégis mire való az ember barátja?
-Te már a testvérem vagy. Annyi mindent megéltünk együtt, hogy bátran nevezhetlek annak. És egyébként is..anyuék is legalább annyira szerettek téged mintha a gyerekük lennél.
-Hát lehet engem nem szeretni?-mosolyogtam és próbáltam leplezni mennyire meghatódtam.
Kikeltünk az ágyból a nappaliba érve hatalmas csókot adtam szerelmemnek és bocsánatot kértem az este miatt. A meghitt pillanatot a csengő szakította félbe.
-Yeol....?! Mit keresel te itt kora reggel?
-Neked is szia. Megmondanád B mégis hova a fenébe költözött?
-Öhhm izé szia.-mosolyogtam majd rámutattam a szembelévő házra.
-Köszönöm. Szia.-adott egy cuppanóst az arcomra és elindult szembe szomszédomhoz.
Megvártam míg B ajtót nyit átintegettem oda kiabáltam, hogy én mondtam el a hol lakik és bezártam az ajtót. Nagyjából fél órával később ismét a csengő szakította félbe a Tao-val való együttlétemet.
-Ez nagyon nem a mi napunk.-zsörtölődött Tao amig az ajtóhoz ment. B hangját hallottam meg és a következő pillanatban a nappaliban állt ahol Kris-el beszélgettem.
-Szia. Yemin. Ő itt az anyám D. És most veletek együtt reggelizni megyünk.
-Szia B. Öhhm Jó napot...örülök, hogy megismerhetem. Bong YeMin vagyok.-hajoltam meg kissé.
B az anyja háta mögött vágott vészjósló fejeket és jelezte ujjával, hogy fogjam be a számat.
-Jó napot?? Megismerhetem?? -nézett rám rosszallóan az anyja...-Ilyen öregnek nézek ki? Szólíts csak D.-nek és tegezz nyugodtan.-nevette el magát.
A reggeli remek volt.. D. teljesen olyan mint a lánya úgy érzem jól kijövünk majd egymással... A reggeli telefonról pedig nem szóltam senkinek...azt hiszem még előtte nekem is gondolkoznom kell...

Seo Young - Memories

- Megtennéd,hogy ordibálás helyett inkább végig hallgatsz? – csattantam fel. Már vagy fél órája a nővérem prédikálását hallgattam. Tudtam,hogy kár volt neki beszámolnom Sen-ről. Ő a kezdetektől fogva utálta valamiért,és elég sokáig azt kellett hallgatnom,hogy „én megmondtam” miután elhagyott.
- Aaaa fel nem foghatom ,hogy ez a szerencsétlen mit képzel magáról még mindig! Hogy gondolja,hogy csak így idejön és úgy csinál,mintha lenne bocsánat arra amit csinált?! Már régen is túl sokat képzelt magáról. Azt hitte,hogy mindenki odáig van érte csak azért,mert modell… na de ha még egyszer a közeledbe megy én..  
- Sunhee! Állj már le! – tettem a szájára a kezem. Ő csak megadóan a magasba emelte a kezét és leült velem a kanapéra.
- Szóval. Megértem,hogy ki vagy akadva,hidd el én is kb így reagáltam. És meg is mondtam neki,amit gondolok. De láthatóan ez nem használ. – sóhajtottam.
- Luhan tudja? – szólalt meg hírtelen.
- Nem,senki sem tudja rajtad kívül és szeretném,ha ez így is maradna. Nincs szükségem újabb balhéra Eunji után. Sen-t meg bízd rám. Tudom kezelni. – néztem rá. Nővérem arcán kételyt láttam.
- Jólvan, Seo. A te életed,felnőtt vagy. De nem tudom garantálni,hogy nem találja fejbe egy kézilabda a közeljövőben. – kacsintott rám. Erre elmosolyodtam.

Késő este mentem haza. Sunhee szerette volna,ha ott alszom,de másnap korán mentem dolgozni és nem akartam felkelteni amikor elmegyek. Mikor a lakásom ajtaja elé értem a bejáratnál egy borítékot találtam. Fogalmam sem volt,hogy ki tehette oda. Bementem a nappaliba és kibontottam a levelet. A kis sárga borítékból egy kép hullott az ölembe. Mikor felemeltem,hogy szemügyre vegyem majdnem kiejtettem a kezemből. A fényképen én voltam,17 évesen….a fotós pedig Sen volt. Percre pontosan emlékeztem rá,hogy mikor készült. A napra,a helyre,mindenre. Mikor először jártam  Sen szüleinél. Annyira ideges voltam,hogy Sen a fejemre húzott egy fehér kötött sapkát, ezzel a kommentárral „ ha ez van rajtad mindenképpen kedvelni fognak,mindegy mit csinálsz….de azért legyél normális” A képen éppen az ajtóban guggolva próbáltam magamhoz csalogatni a család kölyök dalmatáját,Penny-t. Sen,pedig felcsapott lesifotósnak…..De mégis mi a francot akart ezzel a képpel? Megfordítottam,hátha írt valamit a hátuljára,de csak a fehér papírt találtam. Valamiért mindig is szerettem ezt a képet,nem tudom miért.  Nem értettem,hogy Sen-nek mégis miért jó ez? Hogy előhozza a múltat. Ő rontotta el az egész kapcsolatunkat, és egyszerűen nem tudtam hová tenni a viselkedését. Viszont a képről senkinek sem akartam szólni. Még Sunhee-nak sem.

Délután 2-kor végeztem a munkával. Közben Kai hívott,hogy menjek el a dormban,mert mesélni akar. Reméltem,hogy jó hírekkel szolgál,így szinte 10 perc alatt a dorm bejárata előtt  voltam. Bekopogtam.
- Seongyyy! – ölelt át az ajtót kinyitó Chen.
- Úgy látom,ragályos,hogy így hívjatok. – nevettem.
- Hát igen. Meg tetszik is ez a név. Olyan jó a hangzása. – kacsintott. Én csak rámosolyogtam és elindultam a nappali felé. Csak Kai és Suho volt ott.
- Sziasztok srácok! A többiek próbán vannak? – kérdeztem.
- Sziaa Seo! Igen,nekünk is lassan vissza kell mennünk csak bevásároltunk. – felelte Suho.
- Ééértem. – ültem le Kai mellé a kanapéra.
- Jó gyorsan ideértél. – dőlt a vállamra.
- Olyan izgatott voltál a telefonban,hogy gondoltam valami fontosat akarsz mondani. – kócoltam össze a haját.
- Igen,megkéri a kezed. – nevetett Chen.
- Azon már 15 éve túl vagyunk. – nevetett Kkamjong. Hát igen…. 4 évesen nagyon elkötelezettek voltunk.
- Ja,bocs. – huppant le Suho mellé a mögöttünk álló.
 – Na gyere Seo! Négyszemközt kell beszélnünk! – pattant fel Kai és maga után húzott.
- Mi visszamegyünk a próbára! 15 perced van Kai! – kiabált utánunk Chen.

- Na szóval! Kibékültünk! – dőlt le az ágyára.
- Mármint kivel? Soyunnal? – kérdeztem értetlenül.
- Nem,van más is akit megcsaltam. – forgatta a szemét.
- Hát ajánlom,hogy ne legyen. – vágtam oldalba.
- Na?? Nem is örülsz? – ült fel.
- Dehogynem,de Soyun biztosan megbocsátott?
- I-igen…legalábbis nekem úgy tűnt,hogy eléggé megbocsátott tegnap este. Hűűű Seo az az éjszaka az nem volt….
- Állj állj! Nem akarom tudni,elhiszem így is! – tettem a szájára a kezem.
- Haha okéés. De 4 nap és karácsony! – kiáltott fel.
- Halkabban! Úristen…én teljesen elfelejtettem…és még senkinek sincs ajándékom. Basszus. – csaptam a homlokomra. Tényleg teljesen kiment a fejemből.
- Nyugi,majd mindenkinek kitalálunk valamit. Viszont nekem most vissza kell mennem próbára. De neked már megvan mit veszek . –kacsintott rám.
- Tényleg? Mit? – álltam elé.
- Szerinted elmondom? Hát mire jó a meglepetés? Legyen elég annyi,hogy kezdem unni,hogy taxival jársz. Na jó legyél,majd zárd be az ajtót. Pusziii. – nyomott egy cuppanósat a homlokomra és kirohant az ajtón. Meg sem várta,hogy válaszoljak.
- NE VEGYÉL DRÁGÁT KKAMJONG! – kiabáltam utána,de választ nem kaptam.

Az utcán sétálva még mindig Sen képén és a karácsonyon járt az agyam. Az előbbit próbáltam kiverni a fejemből. Karácsony… mi a fenét vegyek a lányoknak és a srácoknak? Nem engedhettem meg magamnak,hogy drága ajándékokat vásároljak,ami viszont a többiekről nem éppen volt elmondható….

- Seo! Ide hoznád azt a fekete mappát? – kiabált át a staffon a főnököm. Ma is a Han folyó partján fotóztunk,viszont most nagyon szeles és hideg idő volt. Odasiettem Kwon úrhoz,hónom alatt a dossziéval.  A mai modell két fiatal srác volt. Már máskor is dolgoztunk együtt velük,nagyon jó fejek  voltak. Sokat dumáltunk.
- Ahn! Kicsit balra a fejed! – adta az utasításokat a fotós. Mindketten elég profik voltak,úgyhogy gyorsan végeztünk. Mivel tényleg nagyon hideg volt,rekord sebességgel pakoltunk össze. Mikor már az autóban ültünk,Kwon úr felém fordult.
- Seo! Már korábban is mondani akartam,de mindig kiment a fejemből. Jövő héten lesz egy divatbemutató és én leszek az egyik fotós. Szeretném,ha eljönnél. Nem,mint fotóssegéd,hanem mint néző. Nagy élmény egy ilyen esemény és szeretném,ha te is látnád. Sokat tanulhatsz a divatról és ismerkedhetsz is. Három jegyem van,úgyhogy hozhatsz barátokat is. – mosolygott.
- Óóó igazán köszönöm Kwon úr,hogy gondolt rám. Nagyon szeretnék elmenni. Köszönöm. – viszonoztam a gesztust. Még nem tudtam,hogy kit viszek magammal,de az egyik jegynek már talán meg volt a tulajdonosa.


                 Kicsit elfagyott a kezem a fotózáson xd

Soyun: Los Angeles

-És ez? - toltam Xiumin orra álla a gépem. Épp új lakást nézünk. Sajnos kicsit kinőttük ezt a lakást, és már lassan 6 éve élünk itt. Amióta kivettem a szüleink halála után.
-Nem volna jobb inkább elmenni, és megnézni? - kérdezte a földről Suho.
-Ne csipogj nekem kiscsíra! - szóltam rá.
-Hé! Egy évvel vagy csak idősebb! - háborodott fel.
-Úgy bizony! Hívhatsz Noonának. - bólogattam. Rin kifeküdt mellettem annyira nevetet. -Látod? Tönkre teszed szegény lányt. Beszélsz itt marhaságot. - intettem le mire kaptam egy párnát a képembe. -Esküszöm, fogalmam nincs miért engedlek be titeket. - fújtattam.
-Mert szeretsz? - pislogott Baek.
-Az enyhe túlzás. De van benne valami. - gondolkodtam. Még egy párna landolt a pofámba.
-Gonosz Noona. Megmondlak anyunak. - mondta Suho.
D.O dalolászva jött ki a mosdóból. Xiumin, Kyungsoo, Suho, Baekhyun, eljöttek megnézni, de csak az életem eszik.
-Na, az egyik lement dedósba, másik meg budizás közben énekel. Mondjátok csak, Ti komolyan Idol csapat vagytok? - mondtam komolyan. Mire egyszerre rávágták, hogy:  Yepu!  Kész! Kifeküdtem a röhögő görcsben szenvedő Chaerin mellé.
-Szerintem ez jó lesz. - ült mellém Kangjun. Egy gyönyörű két szintes lakást mutatott meg. Azonnal beleszerettem. Alsó szinten egy csodás konyha, egy pult választja el és egy nagy ebédlő. Nappali.  Fent négy szoba és két fürdő, lent és fent is.
-Csodás! - ujjongtam.
-Akkor kocsiba, és mehetünk. - állt fel Suho.
-Keressetek nőt! Ne az Én vérem szívjátok. - mondtam.
-Te is nő vagy. - vigyorgott.
-Egyszer arra fogsz kelni, hogy kopasz vagy! - fenyegettem meg.

És igen! A lakás tökéletes volt. Junnal azonnal beleegyeztünk, hogy megveszük. Xiuminnak is tetszett, és nélküle nem választok, plusz a többiek is azt mondták, hogy jó. Így egyértelmű volt, hogy marad a lakás.  Volt mély garázs, lift, és portás. És közelebb voltak a fiúk. Két utcányira.
Haza mentünk a papírok elrendezése után, főztem vacsit, aztán haza pateroltam a fiúkat. Rint is elvitte Jun, Én pedig felhívtam Topot, hogy meséljek neki az új lakásról. Már beszéltem vele pár napja, és kicsit csalódott volt, de barátok maradtunk.
Egyedül kezdtem neki a pakolásnak. Kopogtak, Én pedig mentem ajtót nyitni.
-Hát Te? - kérdeztem meglepve Kait.
-Xiumin mondta, hogy vettél egy lakást, gondoltam jól jön a segítség. - ölelt meg.
-Ezt jól gondoltad. - puszit adtam az ajkaira.
-Hyoyeon kérdezte, hogy hogy vagy. Mondta, hogy majd felhív. Vagy ha arra jársz, gyere be az SM-hez. - lépkedett velem a szobám féle.
-Oké. - kuncogtam. -De arra van a nappali! - mutattam a helyiség felé mivel ott kezdtem pakolni. Holnap kellesz pár doboz.
-Én a hálószobád érdekesebnek találom. - tolt be az ajtón, amit be is zárt.
Nem részletezem mi volt, mert volt mit bepótolni, és Jongin nem volt ám túl fáradt semmihez. Fél kettő felé kint ültem a nappaliban, és néztem anyuék fotóját.
-Nem tudsz aludni? - telepedett a hátamhoz Jongin és magához vont.
-Annyira menekülni akartam anyuék emlékétől, hogy észre se vettem mennyire hiányoznak. Persze rengeteget veszekedtek... apa folyton minket hibáztatott, hogy megromlott az élete, mert túl fiatalon lett apa. És Junt is mindig bántotta, hogy nem kívánt gyerek... Anya pedig inkább hallgatott. Sose beszéltem vele. Egész életem azzal telt, hogy elkerüljem őket, és vigyázzak Junra, mert nekem csak Ő maradt. - raktam le a képet. -Attól félek, hogy nem kapott meg mindent tőlem. - sóhajtottam.
-De! Mindenem meg volt. És lesz is. - hallottam az öcsém hangját. Vizért lehetet a konyhában, mert pohár volt a kezében. -Nekem picit se hiányzik anyu és apu. Amiatt ahogy viselkedtek, és viszonyultak hozzám, nem szerettem őket. Minden szeretetem ami az övék lett volna, az a tiéd és Xiuminé. - mosolygott.
-De...
-Nem. Nincs de. - vont vállat. Megszólalt a mobilom. Felvettem, és megdöbbenve hallgattam amit mondanak.
-Rendben. Az első géppel megyünk. - mondtam angolul. Kai értetlenül nézett rám.
-Köszönöm. Szia Soyun. - nem várta meg mit válaszolok, lerakta.
-Ki volt az? - kérdezte Jun.
-Los Angelesbe kell utaznunk. - néztem rá.

Danbi: Mom.

Mikor odaértünk a házhoz Yemin és Nana segített bevinni a dobozokat, de utána hazaküldtem őket, hogy innentől boldogulok egyedül és köszönöm a sok segítséget, de gondolkozni szeretnék,meg nekik se árt rendesen körbekémlelni az új otthonukat. Szóval egyedül maradtam a hatalmas házban a teletömködött dobozokkal.

- Lássunk neki. – vettem le nyakamból kis táskám és leültem az egyik doboz elé. Kipakoltam magam köré mindent és gondolkoztam hova tegyem a cuccokat, de rájöttem, hogy azt se tudom melyik szoba mi lesz pontosan meg, hogy melyik lesz az én szobám, így inkább felálltam és körbenéztem még egyszer a házat nem törődve a földön szétpakolt cuccokkal.  Órákat bóklásztam a hatalmas épületben, mire sikerült azt eldöntenem melyik legyen a szobám, de ágy az nem volt, így ma este a földön kuporogva aludtam volna, ha aludtam volna, de ebben telefon csörgése szépen megakadályozott és az utána történő pár esemény.

- Igen? – vettem fel.

- B, te hol a jó büdös francba vagy?

- Én is szeretlek D.  Miért te hol vagy?

- A lakásod előtt. Már fél órája itt szobrozok. Becsöngettem vagy százszor remélve, hogy éppen tusolsz és nem hallasz. Átmentem Meihez, de ott se nyitott ajtót senkit. Felhívtam apádat, de ő nem tudott rólad semmit,mint általában. – Igen ez az én anyukám.

- Otthon vagyok…

- Akkor mégis miért nem nyitsz ajtót? Nem akarod az anyádat látni?

- Ha egyszer hagynád, hogy befejezzem a mondatom akkor megtudnád. De mindegy, inkább megmutatom. Várj meg ott fél óra és ott vagyok. Puszi.- tettem le a telefont. Magamra kaptam a kabátom és irány a szomszéd. Mire megtaláltam én béna a csengőt konkrétan befagyott a picsám. Igen ilyenkor átkozom magam, hogy decemberben miniszoknyát húzok, mert hogy az illet a felsőmhöz.

- Szia B. –nyitott ajtót Tao. – Gyere be.  Jobban vagy már?

- Szia. Persze. Azt hiszem. Fogalmam sincs. Yemin?

- A nappaliban, de nem biztos..

-Yemin bocsi, hogy ilyen későn… Ohh szia Kris. Mielőtt bármit is mondanál…Yemin kéne a kocsid.

- Baj van?

- Nem. Csak kitör a harmadik világháború, ha nem leszek a régi lakásom előtt úgy 25 perc múlva és gyalog elég nehéz ezt megvalósítani.

- Miért mennél te oda?

- D ott vár.

- Ki?

- Anya.

- Tao odaadja, de B, ha bármi baja lesz, elég egy karcolás kicsinállak.

- Értettem, húsz szemem rajta. És köszönöm. – dobtam egy puszit, majd el is tűntem.  Tao kikísért kezembe nyomta a kulcsot, miközben leszögezte, hogy tényleg vigyázzak a kocsira,mert az Yemin második szerelmem. Mintha nem tudnám, azért bólintottam egyet, elköszöntem tőle és bepattantam és már száguldottam is anyumért. Pont a telefonhívás után fél óra múlva parkoltam le az épülettömb előtt, ahol régi lakásom volt. Kiszálltam a kocsiból és rohantam fel.

- Szia D. Bocsi, hogy így szótlanul.

- B, annyira hiányoztál. – ölelt meg.

- Te is nekem.- öleltem vissza.  Miután kiölelgettük magunkat felvázoltam anyámnak, hogy mi van. elmondtam az új házat, amiért azt hittem haragudni fog, de inkább kíváncsi volt, mintsem ideges, hogy nélkülük döntöttem ilyenben. Ő beült az én kocsimban és követett engem még le nem parkoltam Yemin háza előtt.

- Ez az? – mutatott arra, ahol a kocsivla leparkoltam.

- Nem a mögötted lévő. Ez a ház Yeminé.

- Holnap át kell jönnie.  –mentünk be a házba.  D-nek ugyanúgy tetszett, mint nekem. Megbeszéltük, hogy az üres szobákat miként kéne berendezni.  Kell egy-két vendégszoba, aminek nem láttam értelmét, mert ha valaki jön hozzám, az elalszik a kanapén, ha meg olyan akkor a hálómba. Azután az egyik szobát mozinak csináljuk meg. Végülis ezután nem kell pénzt költenem rá, mert sorban állni. Időbe telt még az összes helyiségnek kitaláltuk a megfelelő funkcióját, de örültem neki. Régen volt részen anya-lánya estben.  Örültem, hogy D visszajött, de minden jóhoz párosul egy rossz, egy véletlen, vagy hogy mondjam.

- Vársz valakit?

- Nemigen szoktam hozzám jönni hajnali háromkor.

- Kinyissam?- bólintottam. D elindult a bejárathoz és szó nélkül nyitotta ki az ajtót. – Szia, mit szeretnél?

- Öhhmm. Azt hiszem rossz helyen járok.

- Attól függ kit keresel.  – erre a mondatra már én is odamentem.

- B. 

- Gyere. – mondtam Chanyeolnak- Ő elment mellettünk akkor láttam meg másik ajtóban Yemint.

- Bocsi muszáj volt elmondanom hol laksz. –üvöltötte át,majd eltűnt.  Bementem én is a nappaliba és néztem, ahogy D és Yeol kínos csendben ácsingóznak az üres szoba közepén.

- D, ő itt Chanyeol.

- Áhh a barátod. –nem akartam mondani neki, hogy éppen fasírtban vagyunk.

- Yeol ,ő itt D. – igen kicsit kevés információ. tudtam én is, nem kellett volna az értetlen fel, de emiatt gyorsan folytattam is. – Andy az anyukám. Most jött haza Amerikából.

Üdvözölték egymást. D kicsit ki is faggatta Chanyeolt, aki jelen pillanatban nem nagyon örült ennek, de azért készségesen válaszolt minden kis bugyuta kérdésre.

- Egyébként miért jöttél?- szakítottam félbe őket.

- Beszéltem az orvossal miután kijöttél a kórházból.

- Kórházban voltál?

Igen, D utálta ezt a szót, ahogy én is. A történtekről nem akartam neki mesélni, de nem titkolhattam előle semmit. Az elejéről kezdtem. Elmeséltem mi történt Californiában, amiről Yeol se tudott, aztán a szülinappal folytattam. Nem hagytam ki semmit. Na jó a mosdós jelenetet, azért nem részleteztem. Anya is csinált hasonlót mikor olyan idős volt, mint én így elég volt csak megemlítenem, tudta mi történt ott a négy fal között.

- Nem is haragszik a lányára?

- Nem haragszom. Miért haragudnék?  Ha a drogra gondolsz, Én is kipróbáltam. Ha valamit nagyon szeretnél úgy is megszerzed. B nagyon kíváncsi és amit egyszer a fejébe vett addig nem veri ki onnan még meg nem csinálta. Ugyan elmeséltem neki velem mi történt, de az ember csak a saját hibájából tanul, így nem haragszom rá…

Ezután nem nagyon esett szó erről a témáról, mivel az egyetlen fiú egyeden kívül más nem kívánt szót ejteni róla teljesen másfelé terelődött a beszélgetés, ami elég hamar kihalt mivel már eléggé korán volt és fáradtak voltunk.  a pár dobozban, ami a szobában hevert kerestünk valami használhatót, amit a földre terítve valamivel kényelmesebbé tette a kemény padlót. D az egyik vendégszobába szánt szobába zárkózott be, miután elcsórt tőlem valami pizsamának való ruhát, még mi Channieval az üres hálószobát szemeltük ki. Leterítettük az egyik takarót, amire én azonnal le is feküdtem és vártam, hogy szerelmem is így tegyen.

- Tudod…- kezdtem bele mivel még mindig egyedül voltam a hatalmas paplanon. – Hülye voltam, de kíváncsi. Sajnálom.  – könyököltem fel és vártam, hogy mondjon valamit, de szavak helyett inkább tettekkel válaszolt.  Felém mászott. Arcomat fürkészte a sötétségben miközben egyre közelebb és közelebb jött, mígnem elérte arcomat. Ajkaival simogatta bőrömet. Meleg lehelete perzselte a bőröm.  Ajkaimmal kerestem az övéit. Mikor puha párnáink összeértek behunytam szemem és megadva magam dőltem hátra…

my mom :3

Seo Young - everything

Teltek a napok a szülinapi buli óta. B és Mei is kijött a kórházból. Viszont Bi  azt nem volt hajlandó elárulni,hogy igazából mi is a baja. Még Luhan-nak se. Aggódtam értük….
A munkahelyemen is zajlottak az események. Sen fotózása már megint kész káosz volt a részemről. Igyekeztem minél hitelesebben alakítani,hogy nem ismerem,de mikor kiderült,hogy egész nap őt fogjuk fotózni kezdett betelni a pohár. Mindegy is. Valahogy túléltem,szerencsére sikerült elszabadulnom,úgyhogy utána nem kellett megint összefutnom vele. Este Sunhee-nél aludtam. Csaptunk egy jó kis csajos estét. Másnap reggel korán mentem dolgozni,mert volt egy fotózás a VOGUE-nak 8-tól. Mikor odaértem a hall-ba a főnököm,már várt. Felmentünk a fotózás helyszínére,ahol Min-t pillantottam meg. Mosolyogva intett nekünk és elindult felénk.
- Szia Min! Hát te meg? – kérdeztem meglepetten.
- A fotózást jöttem megnézni. – mosolygott.
- Ilyet szabad? Mármint,úgy értem civileknek? – néztem Kwon úrra.
- Nem,ez kifejezetten tilos,de Nam kisasszony a legnagyobb rosszindulattal sem mondható civilnek. – mosolygott rám. Egy pillanatig értetlenül álltam,majd leesett. Hiszen Min anyukájáé a Vogue Koreában.
- Óóó de hülye vagyok. – csaptam a homlokomra. Az előttem állók csak kedvesen elnevették magukat.
- De minek köszönhetjük a látogatást  MinJung kisasszony? – kérdezte Kwon úr.
- Az egyik barátomat fogják fotózni, és megkért,hogy nézzem meg. – felelte Min az ajtó felé mutatva. Éppen Taemin sétált be rajta.
- Óóó Taemint? Ezt nem is tudtam.- szólaltam meg.
- Mindjárt jövök,csak köszönök neki. – mosolygott a lány,majd az éppen a díszlet felé induló Taemin nyakába ugrott.

A fotózás nagyon jól telt. Taemin igazán jól mozgott a kamera előtt. Mikor végeztünk közösen néztük végig a képeket. Sajnos Taeminnek,hamar mennie kellett táncpróbára,de Min még maradt velünk egy kicsit.
- Mára már nincs több fotózás betervezve,úgyhogy nyugodtan hazamehetsz Seo! – tette a vállamra a kezét főnököm.
- Köszönöm Kwon úr! – hajoltam meg,majd a kabátomat felkapva a fogasról a kijárat felé indultam. Min is velem jött. Mikor leértünk a hallba a kijáratnál megállt.
- Nem jössz? – fordultam felé.
- Nem,még anyával van találkozóm. Semmi kedvem hozzá. – sóhajtotta.
- Miért? Rosszban vagy anyukáddal? – éreztem,hogy ezt nem kellett volna megkérdeznem.
- Ez egy nagyon hosszú történet,de majd egyszer elmesélem. Viszont most késésben vagyok,és hidd el te se akarnál elkésni anyámtól. – nevetett egy kicsit keserűen. Elköszöntünk egymástól és a kijárat felé indultam. Nem gondoltam volna,hogy Min meg az anyukája között nincsenek rendben a dolgok. Soha sem beszél róla….

Ahogy az utcán sétáltam megcsörrent a telefonom. A kijelző Eunji számár írta ki. Fél percig hezitáltam,majd megnyomtam a zöld gombot a készüléken.
- Igen?
- Szia Seo! Zavarok?
- Attól függ mit szeretnél. – feleltem kicsit unottan.
- Régen beszélgettünk és gondoltam összefuthatnánk. Meg kéne egy kis segítség. Te tudsz japánul,ugye?
- Őőő igen. Miért,te nem? – kicsit furcsálltam,hogy nem beszél japánul,hiszen ez egy nemzetközi modelltől alap követelmény.
- Csak nagyon felületesen. És egy japán magazin az interjú kérdéseit emailben küldte át nekem….és hát japánul is kéne válaszolnom. – felelte.
- Szóval,ha jól értem mennyek el hozzád,igaz?
- Ha nem lenne nagy baj. Nagyon nagy segítség lenne nekem. És ha szeretnéd, adok érte pénzt,ha….
- Héhé! Állj! Ha segítek is azt baráti jóindulatból teszem és nem pedig pénzért. – csattantam fel.
- Oké,ne haragudj. Szóval tudnál most segíteni?
- Mennyi időről lenne szó?
- Max 2 óra. – jött a válasz.
- Najó… hol laksz? – adtam meg magam. Eunji elmondta a címét és 10 perc hálálkodás után letette a telefont. Mélyet sóhajtva csúsztattam vissza a mobilt a zsebembe. Csak ebből ne legyen baj….

Mikor kiszálltam a taxiból egy ultramodern lakóparkban a Han folyó partján még a lélegzetem is elállt. Odasétáltam a 17-es jelzésű háztömbhöz és felcsengettem a 26.-os lakásba.
- Szia,Seo vagyok! – szóltam bele a kapucsengőbe.
- Nyitom,gyere fel. – jött a válasz,majd az ajtó hangos zúgással jelezte,hogy kinyílt. Az egész lakópark nem épülhetett régebben másfél évnél. Csak úgy sugárzott a környékről ,hogy „GAZDAG ÖVEZET” . Eunji a 6.-on lakott. A kezemet a csengőhöz emeltem,de hírtelen kinyílt az ajtó és az előttem álló egy hatalmas mosollyal az arcán ölelt magához,majd behúzott a lakásba.
- Köszönöm,hogy eljöttél. – mondta,mikor elengedett.

- Nincs mit. Szóval itt laksz? – fordultam körbe a lakásban. Konkrétan akkora volt,mint egy villa. Gyönyörű kilátással a folyóra. Ámulatba ejtően szép volt. Odasétáltam az egyik hatalmas ablakhoz és kinéztem rajta a Han folyóra.
- Szép,ugye? – állt mellém Eunji.
- Az nem kifejezés. Ez egy palota. – ámuldoztam.
- Haha,azért annyira nem nagy szám. Szeretem a luxust. – kacsintott,majd leült a kanapéra és az ölébe vette a laptopját.
- Na? Kezdjük? – nézett rám. Én csak bólintottam és leültem mellé. Kicsit ideges voltam,de nem akartam,hogy lássa rajtam. Eunji megnyitotta az interjú kérdéseit és a kezembe adta a gépet.
- Óóó szóval,még az olvasók előtt láthatom a kérdéseket. Most érezzem magam megtisztelve? – viccelődtem.
- Hát hogyne. Ráadásul a válaszokat is láthatod. Tényleg,kérsz valamit inni? – állt fel a kanapéról.
- Egy pohár vizet elfogadok,köszönöm. – feleltem.

Egész gyorsan végeztünk. Egy és fél óra alatt megvoltunk. Igazból kellemesen csalódtam benne. Nem próbált nyomulni és tényleg nagyon aranyos volt. Reméltem,hogy felfogta,hogy köztünk nem lesz több barátságnál. Bárcsak Sen is ilyen könnyű eset lenne.
- Kész. Elküldtem. – csaptam össze a tenyerem és hátradőltem a kanapén.
- Jaaaj köszönöööm Seooo! – ölelt át Eunji.
- Haha nagyon szívesen,de ne fojts meg. – nevettem. Erre ő is elnevette magát és elvette az ölemből a gépet,majd az asztalra tette.
- Láttam a képeket rólad a MAMA-n. Nagyon szép voltál. – mosolygott rám.
- Óóó tényleg? Még mindig fura ez az egész nekem egy kicsit. – sóhajtottam.
- Majd hozzá szoksz. Nem olyan nehéz. – kacsintott rám.

Még kb egy órát maradtam Eunji-nál,de mennie kellett egy divatbemutatóra,úgyhogy elköszöntünk egymástól. Mikor beszálltam a taxiba megcsörrent a telefonom.
- Szia Luhan. – vettem fel vidáman. A mai kis kitérőmről nem akartam szót ejteni.
- Szia Seo! Mit csinálsz most?
- Őőőő egy taxiban ülök,és haza felé tartok. Miért?
- Akkor változtass irányt és gyere a dormba. Most senki sincs itt. Várlak.- azzal a vonal megszakadt. Értetlenül emeltem el a mobilt a fülemtől és szóltam a sofőrnek,hogy változott az úti cél. Luhan nagyon rejtelmes volt a telefonban. Mintha valamit nem mondana el. Na de majd elválik.

A dorm ajtaja előtt állva egy kicsit hezitáltam,majd bekopogtam.
- Hűű de gyors voltál! – nyitotta ki az ajtót Luhan.
- Te meg nagyon rejtélyes.Te titkolsz előlem valamit. – tettem karba a kezem,mikor bementünk a nappaliba. Luhan megrántotta a vállát,majd a kezembe adott egy plédet.
- Ezt minek? – néztem rá.
- Hideg van a tetőteraszon. – fogta meg a kezem és maga után húzott.
- A hol? – értetlenkedtem. Még soha sem voltam a dorm tetőteraszán,így mikor Luhan egy lépcsőhöz vezetett megtorpantam.
- Van terasz? – kérdeztem.
- Nem,ez a lépcső csak dísz. Gyere utánam te buta. – nyomott egy puszit a homlokomra,majd elindult felfelé. Én követtem. Mikor felértünk egy nagy barna ajtóhoz Luhan összekulcsolta a kezünket.
 Ma van 3 hete,hogy együtt vagyunk. – suttogta a fülembe. Még mielőtt bármit is mondhattam volna kinyitotta az ajtót és a látványtól elakadt a szavam.  Egy asztal állt ott megterítve és gyönyörű kilátás a városra. A szám elé kaptam a kezem.
- E-ezt te csináltad? – suttogtam. Lulu bólintott,majd magához húzott.
- Szeretlek Seo. – mondta halkan és megcsókolt.
- Én is téged. – feleltem,mikor a csókunk megszakadt. Odasétáltunk az asztalhoz és leültünk egymás mellé.
- Te tényleg emlékeztél arra,hogy ma vagyunk 3 hete együtt? – néztem rá.
- Igen. Én mindig megjegyzem a fontos dolgokat. – kacsintott rám. 

 

Yemin - Aggodalom.

Rettenetesen megijedtem. Miközben Mei, B-t próbálta magához téríteni a ruháját sebéből áradó vére színezte el. Mindenki próbált valamit tenni de az én testem egyszerűen nem mozdult. Sokkosan álltam nézve a két lányt. Mindig ez van. Vért látok és ledermedek... A mentők kiérkezésekor párom húzott magához mikor látta, hogy még mindig remegek.
-Shh semmi baj nem lesz.-simogatta meg hátam.
-Megígéred?-kezdtem el szipogni.
-Igérem. Gyere menjünk a kórházba.-kezdett el húzni autóm felé. Már indult volna a vezető ülésre mikor elé vágtam.
-Én vezetek! Ha te tennéd sose érünk oda.
-De ha lehet ne úgy ahogy szoktál...Nem szeretnélek téged is kórházban látni.
Erre a válaszom csak egy gúnyos fintor volt...majd beletapostam a gázba. Nem érdekelt az előttem sorakozó autók tömege, sem a piros lámpa...minél hamarabb a kórházhoz akartam érni. Pont akkor értem oda mikor Mei-t szedték ki a furgonból és az orvosok sietnek segítségére.
-B? -kérdeztem Luhantól.
-Már bent van.-érkezett a megnyugtató válasz.

Miközben Mei-t látták el az orvosok Kris kapott el karomnál.
-Megőrültetek?-kérdezte olyan hangnemben amit még soha DE TÉNYLEG SOHA nem hallottam tőle.
-Azt gondolod, hogy az én hibám?-keltem ki magamból én is.
-Miért mégis kié lenne? Az orvos is megmondta, hogy még nem szabadna kijönnie. Hogy lehetsz ennyire ostoba Yemin?
-Kris-nek igaza van. Majdnem 22 évesen lehetne már ennyi eszed.-csatlakozott be Lay is csak ő normális hangnemben beszélt velem.
-Srácok én nagyon sajnálom. Tudom, hogy ostoba vagyok és megértem ha most utáltok.-kezdtem el az éjszaka folyamán másodszor bőgni majd pár lépést hátrálva a falon végig csúszva ültem le a fagyos kőre és folytattam az önsanyargató zokogást.
-Kellj fel.-guggolt mellém szerelmem.
-Nem akarok.-szipogtam.

-Hozzak neked egy kávét?-kérdezte arcom cirógatva.
-Az jó lenne.-erőltettem mosolyt arcomra.
Tao eltűnt, hogy hozzon nekem egy kávét közben pedig két kar emelt fel a földről és vont ölelésbe.
-Megfázol.-simogatta Kris a hátamat.
-Nem érdekel. Megérdemlem.-váltam kissé hisztissé.
-Shh. Sajnálom. Nem kellett volna így kiabálnom veled. Egyszerűen csak aggódom.
-Nem, igazatok van...hülye vagyok, egy igazi katasztrófa.
-Dehogy vagy az. Héé kislány nyugodj meg jó? Minden rendbe fog jönni.-fogta kezei közé arcomat és egy puszit adott homlokomra. Bár tudtam, hogy még mindig haragszik rám...de jól esett, hogy próbál kedves lenni..és azt is tudtam, hogy csak azért teszi mert nem bírja nézni ha sírok. Kiskorunk óta ez van... akárhányszor butaságot csináltam és ezért összevesztünk sírtam... ő pedig mintha az ő hibája lenne próbált megnyugtatni. Aztán napokig nem szólt hozzám olyan kifogásokkal, hogy most rengeteg dolga van. Ő pedig mai napig azt hiszi ezt elhittem neki.

Nagyjából fél órával később Soyun ült oda mellém és próbált megnyugtatni. Én csak vállára döntöttem fejem és máris nyugodtabbnak éreztem magam. Soyun olyan amilyennek az anyukámat szeretném. Biztonságot ad, megnyugtat, finomakat főz nekünk és mindig mellettem áll ha szükségem van rá.
Ha nem csak két évvel lenne öregebb nálam még örökbe is fogadtatnám magam vele. Bár jobban bele gondolva akkor Kai lenne a pót apám.... az meg valljuk be elég durva lenne. Ja igen... az én elképzelésem az, hogy Soyun bizony ad még egy esélyt Kai-nak utána pedig boldogan élnek míg meg nem....
Gyerekes fantáziálgatásomból Kai hangja hozott vissza.
-Az idegeimre megy.-morgott a lány az orra alatt.
-Csak próbálkozik.-mosolyogtam és oda tessékeltem a hős szerelmeshez remélve, hogy végre kibékülnek.

Yeol bent veszekedett Bi-vel ugyanis az orvos rájött arra, hogy drogot fogyasztott. Épp készült volna kijönni a kórteremből mikor bevágtam az ajtót és rászóltam.
-Te szépen maradsz még egy kicsit....-elmondtam, hogy B biztosan nem a kis varázslattól lett rosszul hisz nekem sincsen semmi bajom...
-És Mei?-ült fel B az ágyban.
-Ne menj Kris közelébe egy darabig.-válaszoltam.
-És az enyémbe se.-mondta Yeol majd elviharzott.
De ami most B-t a legjobban izgatta az Mei volt...Elmondtam neki, hogy a sebe felszakad... kiugrott az ágyból amit nem kellett volna... persze orvost hívni nem engedett.
Kiszedte az infúziós tűt a kezéből majd elindultunk a recepcióra. Ő hívott egy taxit rám pedig rám parancsolt, hogy menjek vissza Meihez és ha megtudok valamit hívjam fel.

Mei kórterme előtt Tao fogadott szúrós szemmel.
-Normális vagy?-jött a kérdés.
-Látod nincsen semmi bajom. Akadj le rólam. És Yeol is mi a fenéért mondta el...-zsörtölődtem.
-Mert aggódik érted?! De tudod mit akadjak le rólad? oké ahogy akarod.-ezzel hátat fordított és elment.
-Tao.-kiáltottam utána de mint aki meg sem hallotta ment tovább.

Meihez beérve az első kérdése az volt, hogy mi van Bi-vel...
Mondtam neki, hogy elég ramaty lelki állapotban van de már elment haza... amit lehet nem kellett volna említsek ugyanis elég ideges lett. Vittem neki még enni és elindultam haza.
Otthon az ágyamban ülve nem tudtam csak az eddigi eseményekre gondolni és majd megőrültem. Egyre jobban szippantott magába a kétségbe esés és a rossz kedv.
-Na jó ebből elég. Yemin most felkelsz és elfoglalod magad.-parancsoltam magamra. Mi más deríthetne jobb kedvre mint a vásárlás. Úgyis itt a karácsony nemsokára így elmentem párom ajándékát megvenni.
A legjobb ami eszembe jutott, hogy kap egy autót mivel az övé úgyis tönkre ment és az enyémet használja...
Leparkoltam autómmal az audi kereskedés előtt és besétáltam.
-Jó napot. Segíthetek valamiben?-jött oda kedvesen egy eladó.
-Jó napot. Igen. Egy olyat szeretnék mint az ott.-mutattam autóm felé.-csak más színben.
-Ki használná az autót?-kérdezte a harmincas éveiben járó srác.
-A párom.-mondtam mosolyogva.

Páros autóink.:3

-Áhh tehát egy úr használná. Jöjjön utánam.
Oda vezetett az autókhoz és megmutatta a különböző színekben pompázó gyönyörűségeket.
-Azt szeretném.-mutattam egy fekete példányra.
-Tökéletes választás.
Aláírtuk a papírokat és megírtam a csekket. Megbeszéltük, hogy karácsonyig ha lehet ott hagynám.... Haza felé vagy százszor hívtam B-t de egyszer sem vette fel a telefont ezért irányt változtattam és a lakását vettem célba. A csengőre ráfeküdve vártam míg ajtót nyit.  
-Örülnék ha leszállnál a csengőről.-nyílt ki végre az ajtó... előző megszólalásával nem is törődve kezdtem bele. -Oké mivel Mei nem tudott velünk jönni, mert még a kórházban van ketten megyünk. Amúgy örülnék ha felvennéd a telefonodat. Tudod hányszor hívtalak?-kérdeztem.
-Nem számoltam.-vont vállat.
-Mei aggódik érted. Elmeséltem mi történt...Köszöni, hogy őt nem köptük be...Kris elevenen megnyúzta volna..
-Tao?-jött a fájdalmas kérdés.
-Nem szól hozzám.
-Chanyeol mondta el neki igaz?
-Igen. De ez most nem nagyon izgat. Öltözz megyünk házat nézni.-löktem a fürdő felé.
-Minek? tök szép házad van.-kérdezte miközben a fürdőbe sétált... Egy óra múlva kilépett onnan egy már sokkal emberibb B.
Beültünk az autóba és elindultunk. Miután megálltam B beadta a hisztit, hogy ő ugyan be nem jön abba a házba mert ronda a színe. Visszaültünk az autóba közben pedig az ingatlanos is csatlakozott hozzánk. A második ház már sokkal szebb volt. Bementünk körbe vezetett minket a hölgy.

Gyönyörűségem az utcáról nézve.

-B?-kíváncsi voltam a véleményére.

És az udvar felől.

Azt mondta szép de nem tudná elképzelni, hogy itt éljek...az igazat megvallva én sem.
A harmadik házhoz elérve az állam is leesett. Gyönyörű volt. Abban a pillanatban úgy éreztem körbe se kell vezessen mert nekem erre van szükségem.... azért körbe mentünk.


Ámuldozva mentem körbe a udvarban hatalmas medence a házban pedig külön bár és rengeteg szoba. A gyönyörű nappaliról pedig ne is beszéljünk.
-Beleszerettem.-mondtam mikor már sétáltunk az autóhoz.
-Még mindig nemértem minek neked új ház. Ott a galériád. Elég nagy is és.....Megértelek..Költözünk.-torpant meg hirtelen.
-Na miaz?-kérdeztem mire ő a szembe lévő eladó házra mutatott. Nem bírtam megállni nevetés nélkül.
Délután elintéztük a papír munkákat B pedig este nálam aludt és csomagoltunk, hogy másnap beköltözhessünk.
-És velem milesz?-jött oda szomorúan testvérem.
-Mi lenne? Azt hiszed egyedül fogok abban a hatalmas házban élni?-mosolyogtam rá.
-Mi? Tehát végleg nálad maradhatok?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Persze te kis buta.-nevettem el magam.
Egész este dobozoltunk és hirdetést adtam fel a házamra. Másnap pedig B holmijait pakoltuk közben pedig bele futottunk Yeolba.
B elmondta neki, hogy költözünk majd búcsút mondva a régi lakásnak elindultunk.
Estére már a kipakolás nagy részét elintéztük úgyhogy felhívtam szerelmemet de nem vette fel...még mindig nem szól hozzám. Úgyhogy csak írtam neki egy üzenetet. 'Gyere erre a címre este 8ra.'
Leírtam a címet is és elkezdtem készülni.

 Pontban 8-kor csöngettek testvérem pedig ajtót nyitott. Felvezette a szobámhoz és kopogott. Egy 'szabad' után pedig bizonytalanul lépett be.
Miután meglátott a szó benne akadt. Én pedig kuncogtam, hogy mennyire édes.
-Öhhm nem számítottam ilyen fogadtatásra. És mi ez a hely?-nézett körül.
-Az új otthonom.-mosolyogtam majd elmeséltem neki a mai napot...(az autót leszámítva.)
Oda sétáltam hozzá és ajkaira tapadtam.

 A reakciója azonnal érezhető volt. Elkezdett tolni az ágy felé lassan bele fektetett és az a kevés kis ruhát is elkezdte lehúzni rólam ami rajtam volt. Hirtelen változtattam a felálláson és csípőjére ültem. Lehúztam róla a pólót és lassan nyakától kezdve csókolgattam végig egészen hasa aljáig. Épp a gatyát húztam volna le róla mikor megszólalt a telefonom. Először ügyet sem vetettem rá de percek után se akart elhallgatni így felvettem.
-Yemin hol vagy most?-szólt bele egy sírástól rekedtes hangú Kris.
-Mi történt? Hol vagy?-kérdeztem aggódva.
-A házad előtt. De mért van rajta hogy eladó?-kérdezte.
-Gyere ide mindent elmondok.-adtam meg neki a címet és letettem.
-Nagyjából negyed óra múlva csengettek, Tao elvitte Boss-t sétálni én meg kinyitottam az ajtót és Kris borult a nyakamba zokogva.
-Kris mi történt? Hallod? Ugye nem Mei-vel van valami?-kezdtem aggódni.
-Elhagyott.-csimpaszkodott még mindig belém.
-Gyere be és beszélj érthetően.-kezdtem el húzni a háló felé.
-Byeol elhagyott..Elment...Itthagyott...Érted?-ült le egy hatalmas sóhaj kíséretében.

Hirtelen nem tudtam mást tenni csak azt mint mindig mikor vigaszra volt szüksége. Az ölébe ültem átöleltem és haját kezdtem simogatni ő pedig derekamat karolta át.
Az este sikerült lenyugtatnom a végén pedig egymásba kapaszkodva aludtunk el mint kiskorunkban...