YeMin - Min készülj, utazunk!

Még csak hajnali 3 óra de én már a műteremben gubbasztok az ihlet bármiféle jele nélkül. Feszült vagyok és kikapcsolódásra vágyom. Hát olyan nagy kérés ez? Hirtelen megszólalt a telefonom...Ismeretlen szám és fogalmam sincs ki lehet az ilyenkor.
-Igen?
-YeMin te vagy az?-kérdezte egy ismerős hang.
-Damien -kiáltottam fel mikor megismertem a hang tulajdonosát.
-Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak, nem tudom Koreában most mennyi az idő.
-Hajnali 3 de semmi baj épp a műteremben vagyok. -válaszoltam boldogan. Örültem, hogy hallom rég nem látott barátom hangját.
-Áhh ennek örülök. Ezek szerint még mindig festesz.. ez jó hír.-mondta vidáman.-Mond csak... nem akarsz meglátogatni? Most nyitok egy új galériát. Örülnék ha eljönnél. Hozz magaddal valakit.
-Úristen, Persze, hogy megyek. Damien ez fantasztikus. -ujjongtam a telefonba.
-Vasárnap lesz a megnyitó. Szombaton tudsz jönni?
-Persze.
-Akkor kimegyek eléd a reptérre. Addig is vigyázz magadra. Szia.
-Szia
Ezzel bontottuk a vonalat. Hihetetlenül boldog voltam
Reggel mikor Tao felébredt elújságoltam neki a hírt. Megbeszéltük,hogy szabaddá teszi a hétvégét és akkor utazhatunk.

A nap további része gyorsan telt... Tao próbán volt én pedig vásárolni. Este kitaláltuk, hogy filmet nézünk. Pattogtattunk kukoricát majd kerestünk egy borzalmas horror filmet. Épp levetettem magam a kanapéra mikor megszólalt a telefonom.
-Szia Min.-szóltam bele.
-Szia. Bocsi, hogy ilyen későn hívlak. Remélem nem zavarok.
-Nem, persze mondjad.-mondtam mosolyogva.
-Öhhm igazából nem is tudom miért hívtalak. Esetleg át mehetnék most hozzád? Persze csak ha nem baj. 

-Persze, hogy nem. Gyere nyugodtan Tao is itt van.
-Ohh biztos? Nem akarok zavarni.
-Dehogy zavarsz. Ugye nincs semmi baj?-kérdeztem aggódva.
-Nincs... vagyis nem igazán tudom.
-Ééértem. Majd itt elmondod. Siess most csináltunk popcornt...még meleg.
-Oké sietek és köszönöm szia.
-Szia.
Nagyjából 10 perc múlva meg is szólalt a csengő én pedig kiküldtem Tao-t ajtót nyitni. Hallottam, hogy nevetnek valamin majd megálltak az ajtóban én pedig egy 'szia munkatárs' kíséretében felkeltem, hogy megölelhessem.
-Szia. Köszönöm, hogy megengedted, hogy átjöjjek.-ölelt vissza.
-Ne viccelj már.. ez csak természetes. Gyere menjünk be a hálóba.-kezdtem húzni magam után.-Tao ugye nem baj? Az egyik tálat itt hagyom. - ő csak bólintott én pedig dobtam neki egy puszit.
Leültünk az ágyra én pedig egyből a tárgyra tértem.
-Történt valami?
-Hát úgy is mondhatjuk... Anya felhívott délután. Csak este vettem észre. Nem tudom, hogy mit csináljak. Teljesen össze vagyok zavarodva. Te vagy az első akinek elmondtam. -én csak megfogtam a kezét és megszólaltam.
-Köszönöm, hogy elmondtad.-ő csak a kezünket nézte.- Tudod azt csak te tudhatod, hogy mit szeretnél tőle. De szerintem fel kéne hívnod. Mentsd amíg menthető... aludj rá egyet.. utazz el!
-Elutazni? Mégis hova?
-Gyere velem. Hétvégén elutazunk.
-Hova?-nézett rám hatalmas szemekkel.
-Titok. Hozd Sehun-t is. -vigyorogtam rá.
Még beszélgettünk egy kicsit majd hazament..

A hét gyorsan eltelt.
Szombat reggel 7:30-kor megálltam a háza előtt és dudáltam.. Persze szombat reggel lévén kaptam egy nem túl kedves 'anyád' kiabálást az egyik szomszédjától amire csak egy 'köszi én is téged' volt a válasz.
Nagyjából 5 perc múlva Min leért a bőröndjével. Útközben Sehun is csatlakozott hozzánk. Kíváncsian várták, hogy elmondjam, hova megyünk de én nem adtam meg nekik ezt az örömöt... legyen meglepi.
A repülőtérnél leparkoltam, Min pedig csodálkozva nézett hol rám, hol a felszálló gépekre.
-Repülővel megyünk? YeMin áruld már el, hogy hová.

-Nyugalom nemsoká megtudod.-néztem ráhatalmas vigyor kíséretében majd elkezdtem húzni magam után bőröndöm. (Igen, bár csak egy hétvégére megyünk én teletömtem egy nagy bőröndöt)Megálltam a megfelelő terminálnál és karomat széttárva szólaltam meg.
-Ez lesz a miénk!
-P-PÁ-PÁRIZS?- nézett rám Min akkora szemekkel amit eddig el se tudtam képzelni, hogy létezhet.
-Igen, Párizs. -vigyorogtam.
Felszállt a gépünk én pedig egész úton aludtam (volna) de helyette olvastam. Ugyanis Min-nek egész úton járt a szája.(legalábbis a felén tuti.) 
'Úristen Párizsba megyünk.' 'Istenem első osztályon reülünk.' 'Jézusom hihetetlenül izgulok.' hangoztak el ezek és ehhez hasonló mondatok.
(és őszintén kezdtem megijedni, hogy apácának áll annyi féle jelzőt használt.)

Hosszú-hosszú órák után végre földet ért a gép...Átvettük csomagjaink majd kisétáltunk a várakozó tömegbe ahol megpillantottam barátomat.

-Damien. De jó látni. Rég volt már.
-Igen, 3 éve. Valóban rég.-mosolygott én pedig átöleltem. -Bemutatom a titkárnőmet Min-t. -erre a kijelentésemre Dam hirtelen röhögni kezdett.
-YeMin.. Tiktárnő? Hisz ismerlek. Mindent szeretsz magad intézni... Nem volt kivel shoppingolj?
-Ugyan már Dam... nem vagyok már gyerek. -tettettem sértődöttséget. -Igenis dolgozni is szoktunk.-mondtam.
A fiúk is bemutatkoztak majd elindultunk a hotelbe.
Nagyon szép hely volt. Kikértem a kulcsokat, mindenki kipakolt majd megvacsoráztunk a hotel éttermében. Estére a program város nézés volt. Mivel már jártam itt így tudtam mi az amit érdemes megnézni. Min teljesen kábultan csodálta a várost. Olyan volt mint egy kis gyerek akit életében először vittek vidámparkba. Mindenhova oda akart menni, hozzá érni és lefotózni. Rengeteg közös képet csináltunk együtt is és szerelmeinkkel is. Úti célunk végállomása az Eiffel torony volt ami sötétben még gyönyörűbb volt mint mikor utoljára láttam fényes nappal. Néztük pár percig gyönyörködve majd Tao magához vont és megcsókolt. Életem leg romantikusabb pillanata volt...Ha most egy filmben lennénk tuti az a jelenet következne mikor a szerelem fővárosában a főhős megcsókolja a lányt és hirtelen tűzijáték lesz és megszólal valami romantikus zene. De mivel ugye nem egy Francia romantikus drámában vagyunk ez nem történt meg, de a fejemben mindez elindul mindig mikor Tao megcsókol. ( tudom ez elég nyálasan hangzik de igaz.)

Szóval.. térjünk vissza a témához... Miután kellően kigyönyörködtük magunk elindultunk vissza a hotelbe.

Másnap "reggel...hajnali" 11-kor felébredtünk megreggeliztünk majd elkezdtünk készülni a galéria megnyitóra. Felöltöztünk Min-el megcsináltuk a hajunk meg a sminkünk és elindultunk... ja nem.. nem indultunk el.
-Huang ZiTao! Mégis mi a fenét csinálsz ennyi ideig? -kiabáltam be neki a fürdőbe ő pedig ezzel egy időben lépett ki onnan. Még az állam is le esett annyira jól nézett ki...(oké.. mindig jól néz ki.. de értitek na.)
-Najó most az egyszer megbocsájtom, hogy rosszabb vagy mint egy nő.-mértem végig tetőtől talpig. éééés végre elindulhattunk. Lent várt a taxi majd 20 perc kocsikázás után oda is értünk. Damien épp egy díszes társasággal beszélgetett, mikor meglátott bocsánatot kért tőlük és oda jött hozzám.
-Sziasztok, de örülök, hogy eljöttetek.. na mit szólsz Min? -kérdezte és láttam rajta, hogy tényleg kíváncsi a véleményemre ami nagyon jól esett.
-Fantasztikus! Ez gyönyörűbb mint gondoltam! Emlékeztem, hogy tehetséges vagy... na de, hogy ennyire. -hüledeztem. Tényleg szemkápráztató látvány volt. Minden csillogott..persze nem abban a ronda giccses formában.. Minden olyan letisztult és elegáns volt.
-Gyere velem egy kicsit.-én csak biccentettem és követtem őt. Oda vezetett ahhoz a társasághoz akikkel érkezésemkor beszélgetett.
-Had mutassam be nektek YeMin-t. Ő is festő és saját galériája van Koreában.
-Örülök, hogy megismerhetem önöket. Bong YeMin vagyok. -hajoltam meg kissé.
Ők is bemutatkoztak.. Kiderült, hogy mindannyian festők különböző országokból.

Még beszélgettünk kicsit, végig néztük a képeket majd elköszöntünk Damien-től. Bementünk a városba, vettünk a többieknek szuvenírt és külön váltunk. Sehunék sétáltak a városban mi pedig meglátogattuk a lovas körhintát Tao-val. Miután kellően ki szórakoztuk magunkat és a városban is sétáltunk elindultunk vissza a hotelbe. Hajnali 4re értünk vissza úgyhogy egyből neki is álltunk pakolni és mentünk a reptérre. 6-kor felszállt a gépünk. Az utat mind a négyen végig aludtuk és csak akkor keltünk fel mikor leszállt a gépünk és a pilóta bemondta... 'Üdvözöljük Koreában.' 

Danbi: Helyzetjelentés.

Néha az embereknek vannak titkaik.  Nekem is akárcsak mindenki másnak.  A baleset után délután az egyik ilyen titkom. Hogy mi történt a négy fal között?  Csak ketten tudjuk.  Lehet találgatni, de a válaszok messze fognak állni a valóságtól így én a helyetekben meg se próbálkoznék a lehetetlennel. Gondolhatnátok azt, hogy egy újabb rohamom lett, és közben valami kár tettem a mellettem édesen szendergő fiúba. Talán igen, talán nem. Szóba jöhet, hogy esetleg belső vérzésem van, amit az orvosok nem vettek észre és élet halál között ingadozok. Ez mondjuk kicsit túlzás, de akár ez is lehetne…

Kedd~

 Gyorsan elárulom, hogy ez egyheti beszámoló, mert eddig büntetésben voltam és Mei-nél nem használhattam a netet. Nem is csodálom. Szegényt sikerült kiakasztanom pár nap alatt.  A keddi napom volt szerintem még a legjobb. Akkor nem próbálkoztam semmi olyannal, amivel sikerülne Meit kihozni a sodrából. Vagyis én ezt gondoltam. Reggel korán keltem. Részben azért, mert a nap kiégette a szemem részben meg a folyamatos rémálmok miatt. 

- Reggel 6 óra. - néztem az órára miután a  fürdőből üdén lépdeltem át a konyhába. Leültem a pultnál lévő székre és gondolkoztam mivel üssem el az időt.  A tűzhellyel szemeztem végig, így más nem jutott eszembe csak az, hogy csinálok egy isteni B-féle reggelit…csak éppen nem úgy sült el, ahogy én azt elterveztem.

A hűtővel kezdtem. Belenéztem miből gazdálkodok és gondolkozik kezdtem, hogy az itthon lévő alapanyagokból mit csináljak. Nem akartam túl bonyolultat, mivel, hogy is mondjam a főzőtudásom egyenlő a – 100, de azért próbálkozni lehet.

Mivel a kimchi-t láttam meg először , így Dongchimi guksu mellett döntöttem. Ez a kedvenc levesem és valamennyire már elsajátítottam az elkészítést, de akadtak apró probálémáim. Lehet, hogy ugyanolyan a lakásunk,de a főzéshez kellő dolgok teljesen máshol vannak , így a konyha mire kész lettem egy kész harci mezőre hasonlított. Levettem a tűzhelyről az utolsó edényt is és két kis tálkába szedtem ki, szépen eloszlatva a levesbe való dolgokat és a pultra tettem.  Elégedett mosollyal az arcomon indultam el Mei szobájába, hogy felébresszem hétalvó barátnőm. Még be se léptem a szobába, már a nevetem hallottam.

- B – üvöltötte.

- Igen? – dugtam be félve fejem az ajtón.

- Mi ez az égett szag? – gondolkozni kezdtem, hiszen semmit nem sütöttem.

- Bassza meg. –rohantam ki a konyhába.  De a tűzhely mellett hagyott törlőruha már kis lángokban virított. – Mei mond, hogy van itthon poroltód.- kiabáltam vissza.

Dongchimi guksu

Szerda~

Reggel csak Mei kézírásával találkoztam. A pulton hagyott egy papírt, amin ez állt:

Jó reggelt, te bénaság! Remélem ma semmi nincs a tarsolyodban és nem ismétled meg a tegnapi alakításod, nem egy leégett lakásba akarok hazaérni. Ma, ha lehet ne ötletelj, mert ha neked egyszer valami kipattant az agyadból azt tuti megvalósítod és habár tudom, hogy segíteni szeretnél, de a legnagyobb segítség nekem az lenni, ha inkább pihennél.

Puszi, Mei.

- Pihenek én, de az egész napos döglődésbe belepusztulok. Mi vagyok?- vágódtam le a vendégszobába lévő ágyra és telefon társaságában éltem túl a délelőttöt, de egy idő után, már azt is unalmas tartottam. A temérdek alkalmazás amitől a „kis” készülék hemzsegett, se tudott egy idő után lefoglalni, így hátamra feküdve, fejem lelógatva bámultam azt ajtót és gondolkozni kezdtem, annak ellenére, hogy Mei szinte megtiltotta nekem. – Mit kéne csinálnom? – sóhajtottam egyet.  – Moshatnék. Azt még otthon is megtudom csinálni és abban semmi kárt nem teszek. – gondoltam, de talán a semmittevés mellett kellett volna döntenem. Kimentem a fürdőbe és a szennyesládából behánytam a dolgokat a gépbe. Mikor már elég tele volt becsuktam az ajtót és a gombok tanulmányozásába kezdtem. – Lehet hagynom kéne. – indultam a kijárat fele, de a küszöbnél visszafordultam. – Amit egyszer elkezdesz azt fejezd is be. – lépdeltem vissza végül az mosógéphez és nagy nehezen elindítottam.

- B. – ébresztett fel Mei vészjóslóan csengő hangja.

- Igen. –sétáltam a hang irányába kómás tekintettel.

- Te mi a jó büdös francot csináltál?

- Én semmit.

- Te ezt semminek neveznéd?!- húzott be a fürdőbe.

- Hopsz. -  a fürdő vízben úszva fogadott.

- Hát hopsz. Nem megmondtam, hogy ne csinálj semmit.

- Bocsi.- rohantam be a szobába és bezárkóztam.

Próbálkoztam

Csütörtök~

Ma reggel sikerült egy időben kelnünk, szóval nem tudtam megismételni a kedd reggeli akcióm . Nem volt lehetőségem, hogy bebizonyítsam igenis jó is tudok lenni. A mosással inkább nem próbálkozok, mert őszintén bevallom az otthoni géppel is csak azért tudok mosni, mivel Yeolly volt olyan türelmes és egy hónapon át felügyelte, hogy mindig jó gombot nyomjak és ne tegyek semmiből se többet, mint amennyit kell.

Mei, mint az eddigi összes napon ma is egyedül mert hagyni a lakásban, de mindent kikapcsolt, ami elektromos volt a házban. A konyha közelébe se mehettem. Na jó ez azért túlzás, a pulton hagyott nekem kaját, meg innivalót szükség estén, bár az utóbbi napokban az étvágyam szabadságot vett ki és nem nagyon akar visszajönni. A fürdőből a szükséges holmijaimat kihozta nekem és kulcsra zárta, hogy még eszembe se jusson oda bemenni.  A netet kikapcsolta . Büntetésnek szánta, mivel tudta, hogy a telefonon lévő alkalmazások nagy része nettel működik… de lehet ez egy drasztikus lépés volt.  Azokkal sikerült volna valamilyen szinten lefoglalnom magam és a három órát, amit egyedül kellett volna töltenem, túléltem volna baj nélkül, de hát az nem én lettem volna.  Sokat gondolkoztam, hogy mivel foglaljam le magam és a szemem megakadtam egy régi labdámon, amit Meinek adtam. Kezembe vettem és ügyeskedni kezdtem. Az ujjaimon a pörgettem miközben sétáltam a nappaliban. Már egy ideje ezt csináltam és éppen kezdtem megunni, mikor is a szőnyegben megbotlottam és a labda a képek között landolt, összetörve az összes képkeretet.

- Ajaj.

- Szia B.- hallottam a bejárati ajtó csukódását.

- Most mit csináljak?- próbáltam elrejteni a kis üvegszilánkokat, de csak kezemet sértettem meg vele.

- Ma is alkottál valamit?

- Nem. –mosolyogtam rá, de vérző kezem elárulta.

- Na mit sikerült tönkretenned…- sóhajtott és várta válaszom. Ujjaimmal az összetört képek felé mutattam és titkon reméltem, hogy nem kapok nagy szidást.

- Veszek újakat. –próbáltam menteni a menthetőt.

Péntek~

Na ma ha akartam volna, se tudtam volna semmit rosszat csinálni, ugyanis Mei otthon volt velem. Vagyis én azt gondoltam, hogy otthon lesz velem egész nap, de egy hívás után elsöpört, mint a szélvész és csak annyit mondott:

- Nemsokára jövök.

- Jó. - mondtam már az ajtónak amivel farkas szemet néztem. Reméltem , hogy tényleg hamar hazajön, mert már utálok a négy fal között lenni…főleg mivel egyedül vagyok.  – Na Füli mit csináljunk? – ültem le a ketrec elé és a rácon keresztül simogattam a ki szörmókot. – Kijössz? –nyitottam ki az ajtót és ő aranyosan kiugrált. Már egy ideje vele játszottam, mikor telefonom csörögni kezdett. Kezembe vettem és a készülékért mentem.

- Channie.- vettem fel vidáman.

- Hogy vagy?

- Soha jobban. Mikor jössz?

-Holnap.

Még egy darabig beszélgettünk egymással. Időközben visszatelepedtem a földre és tovább „kínoztam” szegény nyulat, majd egy idő után a fülemhez nőtt telefont letettem. Fülit a földön hagytam és , mint a szélvész rohantam a konyhapulthoz , hogy visszategyem a telefont, de a két másodperc alatt amíg nem figyeltem a nyúl eltűnt. Kétségbeesetten kerestem.

- Ezt Mei nem tudhatja meg. – mászkáltam négykézláb a lakásban de sehogy se találtam Fülit. – Hova lettél te?

- Te mit keresel? – jött egy ismeretlen hang a bejárat felől.

- Nee.

- Omo, B mit csinálsz.

- Mei én sjanálom.

-Mit?

-Füli.

-Mi van Fülivel

-Füli… én csak egy pillanatra nem figyeltem és eltűnt, de nincs  a lakásban már felkutattam mindent és nem találom.  Egyébként ő meg kicsoda?- váltottam hirtelen hangulatot.

- B, Ő itt Mirae. –mutatatta be. Kezemet felemeltem, amolyan köszönésképp és elviharoztam ideiglenes rejtekhelyemre. Bevágtam magam mögött az ajtót és az ágyra huppantam. – Nagyon nem bírom ezt a lányt… - fordultam a fal felé.

Végül Füli meglett és nem kaptam érte leszidást. :D

Danbi: Ketten...part 2.

Ha azt kérdezték volna tőlem abban a pillanatban mikor meghallottam a fékek fülsüketítő hangját és a csattanást pár milliméterre tőlem, hogy meghaltam, azt felelném, hogy igen. Találkoztam az angyalokkal,de az a pár pillanat, amit a fehérségben töltöttem csak az elmém játszadozása volt.  Lassan tisztulni kezdett minden és a helyszín vérben úszó üvegdarabokkal díszített tere tárult elém.  Levegőt is elfelejtettem, hogyan kell venni, mikor megpillantottam az idős hölgyet mozdulatlanul a kocsi egyik kereke előtt feküdni.

- Jól vagy? – ért hozzám egy nedves kéz.

- Nem…- válaszoltam elhaló hangon, majd az idegenre néztem.

- Fáj valahol?

- Nem..

- Akkor mi a baj?  - nem válaszoltam neki csak lassan a nénikéhez kúsztam és szólongatni kezdtem.

- Ahjumma, ahjumma…

- Gyere, rajta már nem tudsz segíteni. – húzott félre, ölelő karjaiba zárt és próbált megnyugtatni.

Chanyeol~

Lábaim felmondták a szolgálatot mikor a tömeg elejére érte. Térdre rogyva kerestem azt a személyt, akit abban a pillanatban a legjobban szerettem volna látni, biztonságban...és életben.

- B!- kiabáltam nevét, mikor megláttam az ismerős alakot, egy fiú vérző karjai között.  A megkönnyebbülés hullámai pillanatok alatt futottak át testemen, és életet leheltek erőtlen lábaimba.  Araszolgattam célom felé, de a rendőrök pillanatok alatt előttem termettek.  Próbálkozásom, hogy közelebb jussak a másik felemhez, annyit ért, mint megannyi hangya élete. Az élet, melyet az óriások akikkel együtt élnek, pillanatok alatt képesek a földbe döngölve, taposva semmissé tenni. Mintha nem is léteznének…

- Engedjenek már oda. – kezdtem el torkom szakadtából üvöltözni.

- Nem tehetjük. - hangzott  el sokadjára ez a válasz a rendőrtiszt szájából.

- Miért?!

- Chanyeol, nyugi. – jött oda Suho és a helyembe lépve nyugodtságot színlelve kezdett a rendőrökkel beszélgetést.  Luhan próbált nyugtatgatni míg csapatunk vezére , a mi eommánk vissza nem jött. A tömeg addigra már kezdett megfogyatkozni és csak pár döbbent , talán sokkos állapotban lévő ember vett minket körül.

- Beülhetek mellé? – téptem ki magam a fiúk karjai közül és ordibálva rohantam a mentőhöz, de az ajtó az orrom előtt csapódott be és a villogó autó pillanatok alatt tűnt el látókörömből. Tekintetemmel körbekémleltem a tragédia helyszínét és olyan embert kerestem , aki a segítségemre tud lenni. – Melyik kórházba vitték? – rohantam végül oda az előbbi rendőrökhöz, akik nem szívleltek túlságosan, de végül válaszoltak.  Amint beugrott hol van az említett kórház teljes erőmből futni kezdtem és csak a fehér épület kapui előtt lassítottam. A mozgóajtó lassú mozgását megvárva száguldottam a recepcióra és támadtam be a fiatal hölgyet, aki éppen munkaidejét töltötte ott.  Föl-alá járkáltam a szoba előtt,amit a recepciós mondott és vártam, hogy az orvos , aki bent van szerelmemnél azonnal tolja ki a seggét…

- Chanyeol, attól nem lesz jobb, hogy föl-alá járkálsz és magadban…

- Luhan te ezt nem érted.

- ohh, de nagyon is értem és átérzem a helyzeted. B a legjobb barátom és bármilyen fura én is éppúgy, aggódom érte, ahogy te. – ezután nem szóltam semmit, csak barátom mellé telepedve vártam a percet, mikor újra foghatom B kezét. Az orvos nem sokkal ezután kijött,  és bár először nem akart beengedni, mondván hajnalban nincs látogatási idő, de végül beadta a derekát és egy embert beengedett az ágyon nyugodtan pihenő lányhoz. Mielőtt bementem Luhan elköszönt és visszament a dormba…Félve ültem le a sötét szobámban. Remegő kezekkel nyúltam a horzsolásokkal borított kéz után és lágyan megsimítottam az érdes bőrt, majd ujjaimat összefontam övével. Percekig bámultam  fehér, imitt-amott sebbel és foltokkal díszített gyönyörű arcát. Beszélni kezdtem hozzá. Ajkaimon semmi értelmes nem jött ki, de azért én nem hagytam abba.

- Elmegyek inni. – mondtam neki, mintha jelen pillanatban ez számítana.  Félve hagytam ott a szobáját. Bizonytalan kezekkel húztam el a tolóajtót és léptem át a küszöböt. A folyosón halkan lépkedve mentem el az automatáig és elidőzve előtte döntöttem egy szóda mellett.  Bedobtam az érmét és vártam, hogy a dobozos üdítő hangos koppanással csapódjon az üvegnek és essen le a fémdoboz aljára, hogy a kis felnyitható ablaknál kivehessen és kezembe szoríthassam. A hidegnek mondható vízzel foglaltam helyet az egyik üres széken és ujjaimmal melengettem a folyadékot. – Mi lett volna, ha az a fiú nincs?... Nem Chanyeol, ebbe bele se merünk gondolni.- kezdtem el magammal vitázni…

A mosdóból lépdeltem a kórterem felé. Lassan tettem fáradt lábaim egymás után a kihalt, csendbe burkolózott  kórházi folyosón. Csak a gépek monoton csipogása járta át az egész épületet, hátborzongató hangulatot festve ezzel.  Egész közel voltam már, mikor B hangos sikítása és rémülettel teli ordibálása csapta meg fülem.  Egyből futni kezdtem…

-  Menjen haza és pihenjen. - jött ki a doki pár perccel később.

- De.

- Rémálma volt. Kapott egy erősebb nyugtatót és sikerült visszaaludnia. – nyugtatott meg az orvos.

 Már világosodott mire a kis tömbházhoz értem. Lassan tettem egyik lépcsőfokról a másikra lábam és szambáztam el a szomszéd ajtóhoz.  Nem, most nem B ajtaja előtt szobroztam, mivel 1.oda van kulcsom, 2. minek mennék oda mikor ő nincs ott?  Mei lakása előtt ácsingóztam már egy ideje és nem tudom hanyadjára feküdtem rá a csengőre mire valaki volt olyan kedves és kitolta a seggét, hogy ajtót nyisson nekem.  ( Igen, ilyenkor kijön rajtam a tipik B szokás, tőle tanultam ezek a gyönyörű szavakat.)

- Szia Yeolly. Mi a helyzet?- jött ki életvidáman Mei.

- Beengednél kérlek?

- Hol van B? – képtelen voltam neki válaszolni.

- Mei..Mei…- nem érdekelt, hogy ebben a pillanatban gyengének tűntem, de muszáj volt kiadnom magamból az este felgyülemlett érzelmet.

- Hol van Danbi? –tette fel újra a kérdést.

- Baleset…

- Istenem Chanyeol beszélj már érthetően. – HOL VAN DANBI? – lökött el magától. Szemeimben összegyűlt könnyeimet letöröltem és elindultam a konyha felé. Habár nem voltam még Mei lakásában tudtam a járást, hiszen a fél, na jó a negyed életemet Danbinál töltöm mióta belépett az életben.  Leültem a pultnál lévő székre és erőt gyűjtöttem. Nehezen, de mesélni kezdtem.  Elmondtam mindent amit tudtam.

- Félek itt hagyni. Vigyázol rá igaz? – kértem meg.  Ő bólintott egyet, de engem nem győzött meg ennyivel.- Ugye vigyázni fogsz rá?

- Igen. B olyan fontos nekem , mint neked.  – ejtett meg egy halvány, biztató mosolyt a végére. – Mikor lehet hazahozni ?

- A doki azt mondta 10 óra fele.

- Elviszlek…jó? – bólintottam egyet és szemeimet lehunytam. Eddig képtelen voltam akár egy másodpercre is lecsukni őket, de most valahogy biztonságban éreztem magam és tudtam, hogy B-ért nem kell aggódnom. Mei vigyázni fog rá…

Seo Young - aktív munkanélküli

Miután mindenki tele ette magát fagyival Luhannal elvonultunk a szobájába,hogy folytassuk a munka keresést. Nem mondanám,hogy sikerrel jártunk. Konkrétan semmit nem találtunk. Összesen 2 helyet hívtunk fel telefonon,de már betöltötték az állásokat.
- Szerintem mára nyugodtan feladhatjuk. Ennek semmi értelme – dőltem hátra az ágyon. Luhan mélyet sóhajtott, majd lehajtotta a laptopot és letette az asztalra.
- Sajnálom. De tényleg ne add még fel. Biztosan találni fogunk valamit. – tette a vállamra a kezét. Én hálásan rámosolyogtam ,de nem igazán hittem el amit mondott.
- Nagyon aranyos vagy ,hogy próbálsz lelkesíteni ,de a jelenlegi helyzet eléggé kiábrándító.
- Seo! Igenis találni fogsz egy normális állást! – csattant fel.
- Ez most parancs? – nevettem.
- Határozottan. –kacsintott.
- Legyen igazad. És tényleg köszönöm,hogy ennyit segítettél. Biztos jobb dolgod is lett volna, mint nekem telefonálgatni.
- Szívesen segítettem. Szeretek veled lenni . –felelte mosolyogva. Erre nem igazán tudtam mit mondani.
- Őőő izé…szerintem én kint hagytam a mobilom a konyhában. Gyorsan behozom,jó? – álltam fel az ágyról és meg sem várva Luhan válaszát, kisiettem az ajtón. A konyha most üres volt,viszont a mosogató tele volt az üres fagyis tálakkal.  Kíváncsi voltam ki fogja magára vállalni az elmosogatásukat. A telefonom a pulton volt. Gyorsan belecsúsztattam a zsebembe és visszaindultam Luhan szobájába. Ahogy bekanyarodtam a folyosóra valaki teljes erőből nekem jött.
- Jajj ne haragudj! Nem láttam hogy jössz. – kapta szája elé kezét a lány.
- Nem,semmi baj. Én sem néztem körül. Még  hozzá kell szoknom,hogy itt nagy a forgalom. – nevettem.
- Haha,hát igen. Viszont veled még nem találkoztam. – dőlt a falnak. Válaszra nyitottam a számat,mikor Kai lépett ki a szobájából.
- Soyun? Ennyire hiányoztam? – jött oda hozzánk. Szóval a lány neve Soyun volt. De honnan ismerte Kai-t?
- Túl sokat hiszel magadról. Csak  Xiumin táskáját és kulcsát hoztam vissza. –forgatta a fejét a mellettem álló.
 - Viszont kicsit maradhatnál,ha már itt vagy. Tényleg! Ti még nem is ismeritek egymást Seo-val! – karolt át.
- Seo? Akkor gondolom az te lennél. - mosolygott rám Soyun.
- Igen. – feleltem szintén mosollyal az arcomon.
- Látjátok? Én összehozom az embereket! – kacsintott Kkamjong.
- Idióta vagy. – löktem meg.
- Szóval ki is vagy te pontosan? – kérdezte a lány kedvesen.
- Ő az én gyerekkori szomszédom , legjobb barátom és fogadott húgom. – válaszolt Kai helyettem.
- Őőő igen, valami ilyesmi. – nevettem.
- Tényleg? Hogy – hogy eddig nem találkoztunk?
- 3 napja jöttem vissza Koreába. Eddig Tokyo-ban éltem. – feleltem.
- Komolyan? Akkor te amolyan világutazó vagy. – nevetett.
- Haha, azért azt nem mondanám. És ti honnan ismeritek egymást? – kérdeztem, a tekintetem közte és Kai között váltogatva. Mindketten szótlanok maradtak és inkább a földet bámulták,mint egymást. Éreztem ,hogy van valami a levegőben.
- Őőő van köztetek valami?
- Majd lesz. – súgta Kai. Soyun oldalba vágta.
 - Ne tegyél ilyen kijelentéseket! – tette karba a kezét.
- Most miért? Semmi rosszat nem mondtam. – dőlt a falnak Kai. Láttam rajta,hogy eléggé tetszik neki a lány és szerintem ezzel Soyun sem volt másképp. Viszont úgy tűnt eléggé nehezen vállalják fel az érzéseiket egymás előtt.
- Figyelj Kai? Most kicsit menj vissza a szobádba. Szeretnék közelebbről is megismerkedni Soyunnal. – toltam el a szobája elé.
- Hééé. Itt még mindig én vagyok itthon! Menjetek be ti Luhan szobájába és küldjétek ki őt. Nekem most dolgom van a nappaliban.- fordult felém Kkamjong. Égnek emeltem a kezem.
- Imádom,hogy ilyen együttműködő vagy. – néztem rá. Ő csak megvonta a vállát és egy puszit nyomott a fejemre.
- Csupa jó dolgot mondjál rólam! – fordult vissza a nappaliból.
- Honnan veszed, hogy rólad lesz szó? – sóhajtott Soyun.
- Megérzés! – kacsintott Kai.
- Najó. Gyere, küldjük ki Luhant. – húztam magam után a lányt. Mikor benyitottam a szobába, Luhan az ágyon ült a laptoppal az ölében.
- Megtaláltad a tel…óóóó szia Soyun. – nézett ránk zavartan.
- Igen,megtaláltam. Luhan? Nagyon nagy bunkóság lenne most azt kérni tőled,hogy kicsikét menj ki a szobából? Tudom,hogy itt én vagyok a vendég,de Kai befoglalta a nappalit és szeretnék nyugodtan beszélgetni Soyunnal. – csuktam be az ajtót.
- Őőő persze,semmi baj. – állt fel az ágyról.
- Köszi Lulu.- mosolygott rá a mellettem álló. Luhan viszonozta a gesztust és kiment az ajtón.

- Szóóóval mi van közted és Luhan között? – csattant fel Soyun,az ágyhoz húzva.
- Köztünk? Semmi. 2 napja ismerem,de nagyon aranyos. Segített munkát keresni. – feleltem lábaimat magam elé húzva.
- ahha. Szerintem meg van itt valami a levegőben. – dőlt hátra, két kezére támaszkodva.
- Én nem érzek semmit. – löktem meg mosolyogva.
- De most nem én vagyok a lényeg. Ne is próbáld tagadni,hogy tetszik Kai. Rögtön leszűrtem, ahogy egymásra néztetek.
- Ne-nem tudtam,hogy ez ennyire egyértelműen látszik. – felelte halkan,maga elé bámulva.
- Hát pedig igen. És ezzel Kai sincs másként. Miért nem mentek el randizni? – fordultam felé.
- Tegnap elhívott,de részeg volt úgyhogy…. – kezdte,de én félbe szakítottam.
- Tényleg??? És?
- Mondom,hogy részeg volt. Nem hiszem,hogy komolyan gondolta.
- Soyun! A részeg emberek mindig őszinték. Olyanok,mint a gyerekek. Úgyhogy hidd el nekem,hogy komolyan gondolta. – tettem a vállára a kezem.
- Mindketten nagyon makacsok vagytok. – dőltem hátra az ágyon.
- Háát az biztos. Te mióta ismered Kait?
- Húúúú … 4 éves korom óta. – feleltem kicsit elgondolkozva.
-  Tényleg? Az szép hosszú idő! És mindig ilyen hiperaktív volt?- nevetett.
- Haha eléggé. Soha sem bírt megülni a fenekén. De mindig imádtam vele lenni. – mosolyodtam el , visszagondolva a gyerekkoromra.
- Nekem Xiumin ilyen. –szólalt meg.
- Tényleg? Gyerek korod óta ismered?
- Igen. Sokkal több , mint egy egyszerű barát. Szerintem olyan,mint neked Kai. – felelte megszorítva kezemet.
- Soyun! Én segítek nektek összejönni! – csattantam fel.
- Nekem meg Xiuminnak? – kérdezte értetlenül.
- Neeeem. Neked meg Kainak! Gyere! -  fogtam meg a kezét,és meg sem várva a válaszát kihúztam az ajtón. A nappaliba érve Min-t pillantottam meg a fiúk gyűrűjében. Ahogy Sehun meglátta ,hogy kimentünk a szobából kézen fogta és maga után húzta. Gondolom örült,hogy végre övé a terep.
- Soyun? Hát te mikor jöttél? – szólaltak meg egyszerre az előttünk ülők.
- Hangtalanul járok,mint egy ninja. –nevetett a lány.
- Ti mióta vagytok jóban Seo-val? – kérdezte Chen.
- Kb 1 órája. – nevettem.
- Szóval Luhan ezért nem mehetett be a szobájába. –nevetett D.O.
- Kizártak a saját szobádból? – karolta át Baekhyun nevetve.
- Valahogy úgy. – nevetett Luhan is.
- De most szerintem egy darabig megint nem kéne bemenned. –kacsintott rá Kai.
- Van benne valami. – mondta Soyun.
- Kai. Beszélhetünk négyszemközt? – szólaltam meg.
- Mit akarsz csinálni? – suttogta a mellettem álló.
- Nyugi. Bízz bennem. –kacsintottam rá.
- Persze Seongy. – karolt át Kkamjong és a szobája felé terelt.
- Hallgatlak. – dőlt az ajtónak. Én leültem az ágyára.
- Szóval,tetszik neked Soyun,ugye?
- Erről akartál beszélni? Szóval ezért volt olyan fontos hírtelen kettesben lenni vele. – lökött meg.
- Hééé. Én csak segíteni akarok. Mert láthatólag olyan idióta vagy,hogy józanon el se mered hívni randizni. – dőltem a vállára.
- Ez azért ennél bonyolultabb. –sóhajtott.
- Hallgatlak. Időm mint a tenger. –néztem rá nevetve.

Kai-al vagy fél órát beszélgettünk. Elmondta,hogy Soyun már nagyon régóta tetszik neki,de eddig nem volt biztos a lány érzéseiben. Pedig szerintem elég egyértelműen látszanak. Végül megígértettem vele,hogy holnap randira hívja. Én nagyon szurkolok nekik.  Soyunnak közben mennie kellett, úgyhogy elbúcsúztunk , de előtte még számot cseréltünk. Nagyon kedves lány volt és eléggé megkedveltem.

- Luhan? Ne haragudj,hogy nem nagyon foglalkoztam veled. Nem volt szép dolog tőlem,mert végülis hozzád jöttem. – mentem oda hozzá a nappaliba. Ő csak a fejét forgatta.
- Ugyan,semmi baj. Örülök, hogy jóban lettetek Soyunnal. És nem ez volt az utolsó alkalom,hogy találkoztunk….legalábbis remélem. – mosolygott.
- Persze,hogy nem. – nevettem.
- Holnap este is átjöhetsz ha van kedved. Bocsánat,hogy mindig csak estefele érek rá,de nagyon sok a dolgunk. – dőlt a falnak.
- Persze,nem kell ezért bocsánatot kérned. Szívesen átjövök. – mosolyogtam.
- Holnap is jössz? – ugrott a nyakamba Kai.
- Igen ,de ha lehet ne fojts meg. –toltam el magamtól. Ő csak rám nyújtotta a nyelvét.
- Sikerült állást találni? - hallottam meg Xiumin hangját a hátam mögül.
- Még nem. De nem adom fel. Remélem találni fogok valamit. -sóhajtottam.
- Biztosan. - ölelt át Kai.
- Szerintem én viszont most megyek. Elég késő van,és holnap korán akarok kelni és megint munkát keresni.
- Rendben van. -mosolygott Luhan.
- Ne felejtsd el ,amiről beszéltünk. - súgtam oda Kkamjong-nak.

 

Luhan lekísért az utcára és hívott nekem egy taxit. Suho haza is akart fuvarozni, de az már túl nagy szívesség lett volna. Még a taxit is annak gondoltam,de Lulu hajthatatlan volt. Mikor haza értem Sunhee tényleg nem volt otthon. Fáradtan rúgtam le a cipőmet és ledőltem a kanapéra. Munka ügyben a mai nap sem jártam sikerrel,de szereztem egy új barátot. És ki tudja még,hogy mit tartogat a holnap?

Mei - Don't Panic

Azt hiszem nincs szebb napkelte, az őszi napkelténél. A hideg csípi az arcom, a hajam szél fésüli, a testem minden egyes porcikáján kellemes bizsergéssel végig szalad a hideg. A fák színei lenyűgöznek, hol izzó piros, hol szelíd narancssárga, vagy éppen még éretlen zöld. Az embereket figyeltem, akik épp munkába indultak, vagy kutyáikat vitték el sétálni. Az én ébredő városom a legszebb.

Mélázásom, telefonom halk zizegése törte meg. A kijelzőre pillantva a szívem csordultig telt boldogsággal, arcomra pedig apró mosoly húzódott.

-Jó reggelt! - köszöntem halkan.

-Hol vagy? - jött a rekedtes hang, amin jót kuncogtam.

-A tetőn. - adtam rövid választ és megszakítottam a hívást.

Lay párperccel a hívás után meg is jelent, két csésze forrón gőzölgő kávéval teli bögrével a kezében.

Elszürcsöltem a tökéletesen elkészített, zaccal teli fekete éltetőt, majd kissé átfagyva visszaballagtunk a lakásomba. Újdonsült párom azonnal az ágyba húzott és támadásba lendült. Úgy éreztem egy tökéletes napnak nézünk elébe. Reggeli ágytornánk után, Lay az éjjeli szekrényen lévő képet kezdte fixírozni.

-Ki van a képen? - mutatott Lay az eddig figyelt porfogóra.

-Én....

-És miért van egy kép a mamuszodról?

-Mert azt a képet Kris készítette, mikor ketten elszöktünk New Yorkba.

-Mit kerestetek ti ott? - nagy levegőt vettem, aztán hosszan kifújtam.

-Lay...- kezdtem nagy komolyan - Valamit el kell mondanom. Kris és Én...igazából mi ketten nem ikrek vagyunk, hanem jegyben járunk. Sajnálom, tudom, hogy hamarabb kellett volna elmondanom, de... - az Unikornis szemei hatalmasra kerekedtek.

-Hogy mi? Tessék? Jegyben? Akkor azért van az a gyűrű? - mutatott a kezemre - Ezért nem veszed le soha? Jesszusom Mei, hogy tehettél ilyet velem…velünk? Hogyan játszhattál a többiekkel, de legfőképpen velem. Egy arcizmod se rándul mikor Krist a bátyádnak hívod.

-Lay...Féltékeny vagy?

Az a bizonyos kép 

-Nem...csalódott. - és idáig bírtam, kipukkadt belőlem a nevetés - Ne nevess ki, nem szép dolog. Elmegyek.

-Várj már, te Gyagyakornis. Fordíts meg a képet. Szedd ki a keretből és fordítsd meg.

Tette amire kértem, a kép hátulján ez állt: 

~A Hugicám készül ezerrel A kép készítője: világ legjobb testvéreA Juliard....~        

-Mielőtt ide jöttem sokáig táncoltam. Kiskorom óta az volt az álmom, hogy profi leszek, és a nagyok között fogok csillogni a Broadwayen. A legfőbb közönségem akkoriban Yemin és Kris volt, meg persze a szüleim. De aztán történt valami....- a hangom ok nélkül is elcsuklott.

-Mi volt az?

-Kris kitalálta, hogy visszatér a "gyökereihez", és haza utazik Kínába Yeminnel együtt, aki régóta velünk lakott, de ezt te is tudod. A bátyám olyan volt nekem, mint egy múzsa, ha velem volt szinte szárnyaltam a színpadon. Az a kép - mutattam Lay keze felé - akkor készült mikor a Juliardra készültem és New Yorkba utaztunk a felvételire. Csak ő meg én. Anyuék úgy tudták, hogy a tánc, számomra csak egy hobbi, teljesen biztosak voltak, hogy New York-i Egyetemre megyek megírni a felvételim, vagy a Princetonra, már nem is tudom. A lényeg, hogy titok volt, igazából hova is megyek. Aznap este mondta el, hogy elmegy, én pedig lelkileg összetörtem. Hónapokig nem álltam szóba vele. Ha hívott kinyomtam, ha Yeminen keresztül próbált elérni, inkább szegény lányt is hanyagoltam. Úgy éreztem, hogy miután elment egy nagy űr maradt bennem. Krissel nagyon közel állunk egymáshoz. - Lay letette a képet, közelebb jött hozzám és a csuklómnál fogva magához húzott.

-Én örülök, hogy otthagyott téged. Hisz, ha ott marad, te nem tudod hova követni őt és akkor én.... én most nem tarthatnálak a karjaimban. Nem tudnám mi is az igaz szerelem.

-És a reggeli ágytorna.... - vicceltem el a romantikus pillanatot.

-Arról nem is beszélve. - nevetett.

A kaputelefon fülsiketítő nyavíkolása törte meg végleg a pillanatunk. Felpattantam az ágyból, magamra kaptam Lay pólóját a földről és az ajtóhoz rohantam.

-Szia Yeolly.  Mi a helyzet? – kérdeztem vidáman, ám Chanyeol arca semmi jóra nem utalt.

-Be engednél kérlek?

-Hol van B? – egyből valami rossz érzés támadt bennem, éreztem, hogy valami nincs rendben. „Mit csinált megint az a lány?!” – gondoltam magamban, közben vártam, hogy Yeolly végre felérjen. Az ajtóban toporogtam. Elég érdekesen nézhettem ki, hisz Yaolly egy pillanatra megtorpant az ajtóban, de aztán nem érdekelve semmi, magához húzott, mintha csak valami támaszték lennék.

-Mei….Mei….- könnyei eláztatták a pólót.

-Hol van Danbi? – az én szemeim is könnyekkel teltek meg abban a pillanatban.

- Baleset….

-Istenem Chanyeol beszélj már érthetően! – akadtam ki – HOL VAN DANBI? – löktem el magamtól. A  rémült fiú kitörölte szemeiből a könnyeket, nem zavartatva magát elindult a konyha felé. Ismerte a járást, hisz B lakása ugyan olyan, mint az enyém… egy háztömbben élünk. Leült az egyik székre és a pultra borult. Mellé ültem, hogy szembe kerüljek vele, én is rádőltem a pultra.

-Beszélsz végre?

-Egy pár órával az után, hogy elmentél baleset történt a kocsma előtt. B- nek nem esett baja, csak egy pár zúzódás van a testén, meg persze a sokk. Egy srác időben elrántotta őt, de volt ott egy idős hölgy, akit már nem tudtak megmenteni. A sofőr állítólag ittas volt, ott a helyszínen le is tartóztatták. Éjszakára bent tartották B-t, de nem engedtek be hozzá, csak miután elaludt. Annyira féltem Mei, azt hittem elveszítem. Most meg el kell, hogy utazzam, de nem akarom őt itt hagyni. Az orvos hajnalban azt mondta, rémálmai vannak, hangosan kiabál és sír. Valószínű a trauma miatt.

-Mikor lehet haza hozni? – kérdeztem halkan.

-A doki azt mondta 10 óra fele.

-Elviszelek….jó? – Chanyeol csak bólintott és lehunyta szemeit. Jól tudom, hogy egy percet nem aludt, az utóbbi 48 órában. Lay jött ki a szobámból, én pedig intettem neki és nagy nehezen becipeltük Yeolly-t a vendégszobába.

-Jó súlyba van…pedig milyen kis gizdának látszik. – törölte meg homlokát Unikornis.

-Te sem vagy éppen izom pacsirta. – viccelődtem.

-Ha ideges vagy ratyi a humorod. Mi történt? – sétáltunk a konyha felé.

-Danbinak balesete volt, szerencsére ő nem sérült meg testileg, inkább csak lelkileg. Egy nénit a szemei láttára gázoltak el. Yeollyval bemegyünk majd érte a kórházba. Lehet, hogy párnapra beköltöztetem a vendégszobába, nehogy valami őrültséget csináljon.

-Képes lenne rá?

-B mindenre képes…. – mosolyogtam.

A hős szerelmest hagytam aludni, inkább felcsörgettem a farkas lakot, hogy jöjjön el valaki velem a kórházba.  Suho lett a kiválasztott, hisz se Kris, se senki más nem volt hajlandó nekem felvenni a telefont, Lay pedig nem szereti vezetni a kis buszt, meg ő inkább nálam maradt Csipkerózsikával.

A kórházban gyorsan kitöltöttem pár papírt, addig Suho rendbe tette B holmiját. Majd én is csatlakoztam hozzájuk. 

-Ha tudom mi történt, hamarabb jövök. – szorítottam magamhoz legjobb barátnőm.

-Ha tudod, hogy mi történt, akkor itt kukorékoltál volna mellettem és fölöslegesen aggódtál volna, amit meg utálok. – nevetett ki.

-Ez igaz. – ált mellé Suho.

-Jól van naaa~. Túl jól ismertek. – nevettem.

A lakásom ajtajába Lay fogadott, pedig azt hittem Yeolly már ébren lesz.

-Mit keresel te itt? – fogadta nem túl kedvesen B szegény fiút.

-B a tegnap este….ahhh~ majd mesélek, inkább irány be a vendégszoba és szűzies csókkal ébreszd fel Yeollyt.

-Chanyeol itt van? – kérdezte döbbenten B.

-Ühüm, ma reggel jött, de alig aludt így elaludt, a pulton, aztán bevittük Layel a vendégszobába.

-Mi ez a nagy összhang köztetek? – kérdezte Suho.

-Haaaa~ - jött az isteni szikra Danbinak  - Ti…ti…ti….Mei erről később beszélünk, most megnézem a pasim. –Danbi beviharzott a szobába.

-Mi van? – kérdezte Suho egy 10 perces kínos csend után.

-Semmi. Szerintem mi menjünk. – mondta Lay és elkezdte szegény leadert az ajtó felé lökdösni – Majd hívlak.

-Sziasztok! – vigyorogtam.

A nap további része munkával telt. Az asztalon hagytam egy üzit a gerléimnek, akik feltűnően sokáig turbékoltak a szobában, hogy kaja a hűtőben. És irány a Vogue székház.

Min - Kissé tanácstalanul ...

A mai nap miatt érzett boldogságom kezdett halványulni,mikor eszembe jutott,hogy nem mentem be az egyetemre. Teljesen kiment a fejemből. Valahogy össze kellett egyeztetnem a munkát és a tanulást. Miközben a Dorm felé vezettem,rezgést éreztem a zsebemben. Egy pillanatra átfutott az agyamon,hogy talán anya az,de gyorsan letettem erről a lehetőségről. Biztos vagyok benne,hogy a büszkesége nem engedné,hogy a telefonján megnyomja a „hívás” gombot a nevem alatt.
Mire előkotortam a telefont a zsebemből,elhallgatott. Ahogy sejtettem : nem anya volt,hanem

Baekhyun. A lámpa pirosra váltott,így volt időm megnézni a nem fogadott hívásaim listáját. Elkerekedtek a szemeim: 6 nem fogadott hívás,kettő Sehuntól, egy Suhotól, egy Laytől, kettő Baektől (fogalmam sincs,hogy miért hívtak ennyiszer ) és ami a legjobban megdöbbentett: 15:44: anya. Annyira meglepődtem,hogy elfelejtettem a lámpát nézni. A hátam mögötti dudálás jelezte,hogy indulnom kéne. A maradék utat úgy vezettem végig,mint egy viaszbábú : mereven az utat nézve. Anya felhívott. Ő. Az a nő,aki még egy pakisztáni kiképzőtisztnél is keményebb és a büszkesége egy 100 emeletes épület plafonját verdesi. Felhívott. Felhívott. Ismételgettem magamban. Remegő kezekkel kanyarodtam be  a dormhoz. Csak a folyosón vettem a kezembe a telefont ismét. Percekig csak álltam és a „hívás” gombot bámultam. Nem. Nem fogom felhívni. Ha tényleg akar valamit,akkor rá tudja venni magát az újrahívás lehetőségére. Az ajtó elé érve mélyet sóhajtottam,majd bekopogtam. Még nem mondom el senkinek. Döntöttem el.
- Nyitva van ! –hangzott a „válasz” bentről.
Alighogy beléptem ,szembe találtam magam Baekhyunnal.
- Jézusom ! Megijesztettél. Máskor légy szíves ne állj ilyen közel az ajtóhoz. – mondtam,miközben levettem a cipőmet.
- Ne haragudj,csak azt hittem,illetve hittük,hogy valami baj történt,mert egész nap nem válaszoltál a hívásokra.- felelte,majd kézen fogott és behúzott a nappaliba.- Na,mesélj, mi volt a kiállításon? Sehun tájékoztatott.
- Nagyon jól sikerült. Élveztem, és YeMint is nagyon megkedveltem.
- Örülök. És annak is,hogy végre mosolyogsz.- ölelt át.
- Épp ideje volt .- feleltem. Az agyam még mindig azon a bizonyos telefonhíváson kattogott. Még ne mondd el neki.- És mi van veled mostanában ? Olyan rég beszéltünk már normálisan. – néztem rá kíváncsian. Ő csak tovább mosolygott.
- Semmi különös. Csak a szokásos. Próbák,interjúk,fotózás,próbák. – sorolta. – Illetve,már el akartam mondani …- hirtelen elhallgatott. Egy kissé el is pirult.
- Héé, Baek,ismerem ezt a nézést. Tetszik valaki,ugye ? –fogtam meg a két kezét izgatottan.
- Nem mondtam semmit. –nevetett.
- Nem úszod meg ilyen könnyen. Hogy hívják? Hol ismerted meg ?Byeol mutatta be ?
- Túl sok a kérdés, Minnie. –fogta be a szám,gyengéden. – Majd később elmesélem,ha biztosabb lesz a dolog,oké ?
Bólintottam,majd elvettem a kezét a számról.
- Most beszéljünk másról. Mit szólsz Danbi balesetéhez? –A mondat hallatán ledermedtem.
- Danbi miéhez? –kérdeztem ijedten.
- Nyugi,semmi komoly. Illetve… szegény Byeol.- sóhajtott. Itt egy pillanatra elhallgatott. Nem igazán értettem,hogy miről beszél. – egy pillanat,szavad ne feledd, mindjárt visszajövök. –puszilta meg a homlokom,majd felállt,és berohant a szobájába. Én csak értetlenül bámultam utána.
- Min ! Végre itt vagy ! –hallottam meg a hátam mögül Sehun és Suho hangját. A következő pillanatban már mindketten mellettem ültek és kíváncsi szemekkel pislogtak rám. Időközben előkerültek a többiek is,már akik itthon voltak.
- Már mindenki tudja ?- fordultam Sehunhoz. Ő óvatosan bólintott.
- Gondoltam megosztom a többiekkel is a jó hírt. Remélem nem baj. Csak,hogy legyen minek örülni a próbán. –vigyorgott. A többiek csak hevesen bólogattak.
- Mindenek előtt – csaptam össze a tenyerem. –meséljetek csak mi történt tegnap,miután elmentem ?
- Majd én elmondom .- szólalt meg Suho. –Én még valamennyire józan voltam. –fordult a többiek felé,akik hirtelen nagyon érdekesnek találták a plafont,vagy a padlót. –Bár a legjobban Chanyeol tudná elmesélni,de ugye ő most már a repülőn ül. Vagy még nem ? –nézett kérdőn Kaira.
- Pont tőlem kérdezed ? Miért nem a menedzsertől ? – nézett rá meglepetten.
- Azért,mert te állsz előttem. Ezért meg nem fogom felhívni a menedzsert .- tette hozzá. Kai csak megrántotta a vállát.
- Oké,ez most nem lényeg. Szóval …
- Állj,állj,állj. – szakítottam félbe. –Channie most utazik ? Teljesen kiment a fejemből .- csattantam fel. – és mi van Danbival ? Balesete volt ? Jól van ? – néztem kérdően,hol az egyik,hol a másik oldalamra.
- Ezt próbálom elmondani. –tette a vállamra a kezét Suho.
A srácok végül elmesélték az egész sztorit. Megkönnyebbültem,mikor kiderült,hogy Bi él és virul,viszont sajnáltam a „valódi” áldozatot is.
- Húúúha .- csak ennyit tudtam kinyögni.
- Nem akartunk megijeszteni. – karolt át Sehun. – Inkább mesélj te. Jól kijöttök YeMinnel ?
- Persze,nagyon megkedveltem. És a munka is tetszik, egész jól csináltam, szerintem,bár nem tudom,hogy a későbbiekben mi lesz. De bizakodó vagyok .- mosolyogtam.
- Az jó. Örülünk neked, Min .- simogatta meg a fejemet Xiumin.
- Sajnos a fagyiról lemaradtál .- szólalt meg Luhan.
- Volt fagyi ? El tudom képzelni mi ment a konyhában. –feleltem szórakozottan.
- Bocsi,de Seo megelőzött,így övé lett a részed. – szólalt meg Xiumin.
- Itt van Seo ? Ezt eddig miért nem mondtátok ? – néztem rá Luhanra. Ő csak vállat vont.
- Miért kellett volna mondanom? Most amúgy is ki vagyok zárva a szobából. Éppen csajos megbeszélést folytatnak Soyunnal.
- Soyun is itt van ? – kérdeztem. Lulu csak bólintott.
- Oké,van még itt valaki,akiről nem tudok ? –a srácok megrázták a fejüket.- Seo miattad van itt,ugye ? –mosolyogtam Luhanra. Ő szégyenlősen bólintott.
Időközben Baekhyun is kijött a szobájából. Szótlanul leült az egyik fotelbe.
- Mi a baj Baek ? – kérdezte Sehun.
- Semmi. Csak álmos vagyok. Szerintem most átmegyek Byeolhoz,remélem nem baj. Természetesen reggelre ott leszek a próbán. Min,a beszélgetést pedig mindenképpen pótoljuk. –mosolygott rám,de láttam a szemén,hogy nem fáradtságról van szó. Túl régóta ismerem már ahhoz,hogy tudjam mikor van valami baja.
- Ha van valami, telefonálj. –szólt utána Chen. Ő csak bólintott,majd kilépett az ajtón. Aggódtam érte. Biztos voltam benne,hogy Byeollal van valami,mégpedig a tegnap este miatt. Majd holnap utána járok.
- Ez fura volt .- szólalt meg Xiumin.
- Biztos nincs semmi baj .- mondtam. Reméltem,hogy így van. Közben Seo és Soyun is csatlakoztak hozzánk.
- Na végre. Azt hittem már soha nem jöttök ki. –szólalt meg Sehun,majd kézen fogva behúzott a szobába. Gyorsan odaintettem Seoéknak,de köszönni már nem volt időm.
- Mi volt ennyire sürgős ? Még köszönni akartam. –ültem le az ágyra.
- Bocsi,csak egész nap azt vártam,hogy végre kettesben legyünk.- ült le mellém.- Van valami hír anyukádról ? –kérdezte, a szemembe nézve. Hát ennyire ismerne ?
- N-nincs. –csavargattam a takarót. Nem értettem,hogy miért nem mondom el neki.
- Akkor mi a baj ? – emelte fel a fejem.
- Honnan veszed,hogy baj van ? –próbáltam közömbös maradni. Nem nagyon sikerült.
- Ismerlek. Ha nem akarod,nem kell beszélnünk még róla. Ha úgy érzed valakinek el akarod mondani,én itt vagyok.- húzott magához. Beszívtam az illatát.
- Tudom. Köszönöm. –suttogtam.
- Mondanám,hogy aludj itt,de holnap korán kelünk,mert próba van,és nem akarlak felébreszteni. Hazavihetlek,ha akarod. Ugye visszahoztad a kocsit ? –kérdezte hirtelen.
- Szerinted mivel jöttem ? –húztam fel a szemöldökömet.
- Jöhettél volna máshogyan is. –borzolta össze a hajam. – Mára még kölcsönadom,ha szeretnéd. Úgy sincs időm mostanában használni.
- Köszi,az jó lesz. Akkor én azt hiszem most megyek, Hunnie. Vigyázz magadra. A többieknek is üzenem. – csókoltam meg. Legszívesebben itt maradtam volna vele,de tudtam,hogy túl elfoglalt hozzá.
Miután magamra kaptam kinti ruháim,elköszöntem a többiektől. Úgy tűnt,hogy Soyun és Seo még maradnak. A srácok kérdezték én miért nem,azt feleltem dolgom van. Csak még nem tudtam pontosan,hogy mi. Hunnie lekísért a parkolóig, körülbelül 5x elmondta,hogy,ha valami bánt,akár az éjszaka közepén is hívhatom,majd mikor 5ödjére is mondtam,hogy „oké,persze,de menj vissza,mert megfázol.” ,nehezen ugyan,de elköszöntünk egymástól és visszament az épületbe.
Beültem az autóba és csak néztem magam elé. Nem volt kedvem haza menni. Tudtam,hogy úgy is csak anyán kattogna az agyam. Ránéztem az órámra 23:20. Először arra gondoltam,hogy felhívom Bi-t,de végül mégsem tettem. Úgy éreztem zavarnám,most,hogy Chanyeol elment forgatni,biztos nincs szüksége arra,hogy mások gondjait hallgassa. Végül úgy döntöttem,hogy felhívom YeMint. Nem tudom,hogy miért jutott eszembe ez az ötlet. Talán úgy éreztem,hogy most az ő társaságára van szükségem.
Kettőt kicsengett,majd felvette.
- Szia,Min !
- Szia ! Bocsi,hogy ilyen későn hívlak. Remélem nem zavarok.
- Nem,persze,mondjad. – hangzott a válasz.
- Öhmm,igazából nem is tudom,hogy miért hívtalak. Esetleg átmehetnék most hozzád ? Persze,csak,ha nem baj.
- Persze,hogy nem,gyere nyugodtan ! Tao is itt van.
- Oh,Biztos ? Nem akarok zavarni.
- Dehogy zavarsz .-kis szünet- Ugye nincs semmi baj ?
- Nincs…vagyis…nem igazán tudom.
- Ééértem. Majd itt elmondod. Siess,pont most csináltunk popcornt,és még meleg.
- Oké,sietek. És köszönöm. Szia.
- Szia.
Visszacsúsztattam a mobilt a zsebembe. Nem tudom,hogy miért hívtam YeMint,de örültem neki. Valakinek el kellett mondanom ezt az egészet,és úgy éreztem ő értene meg most a legjobban.
10 perc alatt ott voltam a házánál.
Csengettem. Tao nyitott ajtót.
-Szia,a ház úrnője megkért,hogy engedjelek be. –vigyorgott.
- Oh,milyen kedves. –hajoltam meg,mint a mesékben.
- Tudom.- válaszolt.
- Erre nem kell válaszolni. –löktem meg kedvesen. Ő csak nevetett.
YeMin a nappaliban ült két nagy tál popcorn társaságában. Mikor meglátott,egy mosoly jelent meg az arcán.
- Szia munkatárs. –állt fel,majd kezeit kitárva megölelt.
- Szia.Köszönöm,hogy megengedted,hogy átjöjjek. – mondtam,miközben megöleltem.
- Ne viccelj már,ez csak természetes. Gyere,menjünk be a hálóba.- fogta meg a kezem. –Tao,ugye nem gond ? Az egyik tálat itt hagytam. – dobott felé egy puszit Min. Ő csak megrázta a fejét,amolyan „persze,hogy nem” mozdulat volt.
Miután bementünk a hálóba, YeMin kerek szemekkel ült le mellém az ágyra.
- Történt valami ? –kérdezte érdeklődve.
- Hát,úgy is mondhatjuk .- sóhajtottam.- anya felhívott délután. Csak este vettem észre. Nem tudom,hogy most mit csináljak. Teljesen össze vagyok zavarodva. Te vagy az első,akinek elmondtam.- sütöttem le a szemeim.
YeMin először nem szólt semmit,csak megfogta a kezeim.- Köszönöm,hogy elmondtad .-Én csak a kezünket bámultam,nem tudtam megszólalni. YeMin szóra nyitotta a száját. Nem hiszem,hogy ma este fogunk aludni.