Min - Ismét reménykedve

Kis csapatunk kettes sorokban lépcsőzött le a helységbe. Szemem sarkából észrevettem,hogy Kai ( aki időközben csatlakozott hozzánk), Seo és Luhan nem követik a példánkat. Biztos csak bemutatkozik Kainak. Nem értettem,hogy miért izgat ennyire az új lány és a srácok kapcsolata. Talán csak túlságosan unatkozom mostanában.
Miután mindenki rendelt,Sehun,Baekhyun,Tao és én leültünk egy négyes asztalhoz.

- Csak narancslevet iszol? –bökte meg a poharamat Tao.
- Igen,nem szívesen ismételném meg a tegnap estét.- feleltem szórakozottan.
- Az bizony nem lenne szerencsés .- szólalt meg Baek. -Van már valami fejlemény?
- Semmi .- ráztam meg a fejem. –de most nem szeretnék erről beszélni. Érezzük jól magunkat,rendben?- Emeltem fel a poharam. A többiek is így tettek, majd koccintottunk.
Az este többi része igazan érdekesen telt.
Észrevettem,hogy Tao egyfolytában az óráját nézi.
- Vársz valakit? –kérdeztem kíváncsian.
- Igen, a barátnőmet. Szerintem már találkoztatok. Baek és Sehun már biztosan.
Ők csak bólintottak.
Tao tekintete a bejáratra tévedt,amiből arra következtettem,hogy megjött,akire várt.
- Sziasztok .- köszönt a lány,miután Taoval üdvözölték egymást.
- Sehun barátnője vagy,igaz ? Még be sem mutatkoztunk egymásnak,pedig már találkoztunk. Bong YeMin vagyok. –nyújtotta felém a kezét,mosolyogva.
- Igen,nem is értem,hogy eddig hogyan sikerült elkerülnünk a bemutatkozást. Nam MinJung vagyok. –álltam fel,majd egy mosoly kíséretében kezet ráztunk. Nagyon aranyos lánynak tűnt,és még a nevünk is majdnem ugyanaz volt.
- Gyere,ülj le .- csúszott arrébb Tao. – Szerencse,hogy nem vagy kövér,különben most szegény Baeknek máshová kellene ülnie. – viccelődött,miközben egyik kezével átkarolta a lányt. Nagyon aranyosak voltak.
- Hahaha .- lökte meg Tao vállát Baekhyun.
- Amúgy miért rohangál ide-oda Luhan Kaiék asztala és a többieké között ? –szólalt meg Sehun, az imént említett személyt nézve.
- Nem tudom .- rántottam meg a vállam. A többiek csak nevettek.
Az este második felében többek között megtudtuk,hogy Kai és Seo gyerekkori barátok,hogy Byeolnak erős a jobb egyenese, és,hogy Sehun egy levegővel meg tud inni egy egész pohár Jack Daniels-t… vagy kettőt. YeMin időközben hazament,mert holnap valami fontos eseményre kell mennie.Legalábbis ennyit bírtam kivenni a szája mozgásából,ugyanis elég nagy volt a zaj.
- Sehun !- csaptam hirtelen az asztalra.
- Jézusom,mi van ?!- fordult felém ijedten. A többiek is követték a példáját.
- Nekem holnap állásinterjúra kell mennem ! Teljesen kiment a fejemből. Ne haragudjatok,de most mennem kell. Nem szeretnék kómásan megjelenni holnap. – pattantam fel hirtelen. A srácok csak pislogva bámultak rám. Egyikük sem volt már a „helyzet magaslatán”,hogy úgy mondjam.
- Neked,holnap, állá … ááá értem. Sok szerencsét. Elviheted a kocsim,a stadionnál hagytam. Ráérsz holnap délután visszaadni, reggeltől úgy is próbán vagyok .- nyomta a kezembe a kulcsot.
- Sok sikert, Min ! – mutatta fel a mutatóujját a másik kettő.
- Köszönöm,srácok ! Ja,és óvatosan az ivászattal. Nem jó másnaposan táncolni. – ők csak bólogattak,bár nem voltam biztos benne,hogy fel is fogták. Nyomtam egy puszit Sehun szájára,elköszöntem a többiektől is,majd a stadion felé vettem az irányt. Ennek most sikerülnie kell.

Másnap reggel már reggel 7kor fent voltam,bár nem tudom minek,mert csak 10-re kellett mennem.  Nem tudtam visszaaludni,annyira izgultam. Előkerestem egy elegánsabb összeállítást,feldobtam egy halvány sminket,összepakoltam a cuccaim,még egyszer megnéztem a címet, és már lent is voltam a kocsinál. Hálás voltam Sehunnienak, amiért kölcsön adta az autóját. Sokkal kényelmesebb így a

talán kissé túl rövid szoknyát választottam ><

közlekedés,mint tömegközlekedéssel. Szerencsére ismertem a helyet,ahová ,mennem kellett,így nem kellett használnom a GPS-t ( pedig Sehunnak igazán spéci kis készüléke volt). Leparkoltam a kocsit az épület előtt,majd egy nagy levegővétel kíséretében bementem a helységbe. Rajtam kívül még egy lány várakozott. Nem igazán tudtam,hogy ez most jó-e vagy rossz. Reméltem,hogy inkább az első. Először őt hívták be. Nem sok időt töltött bent, ezt jó jelnek vettem. Bizonyára nem felelt meg,ezért végzett olyan gyorsan. Én következtem. Nyugi, nyugi. Kopogtam, majd beléptem az ajtón. Takaros kis iroda volt,nem túl nagy,de nem is túl kicsi. A velem szemben lévő asztal mögött egy lány ( remélhetőleg a leendő főnököm) ült,és éppen a kezében lévő papírokat tanulmányozta.
- Nam MinJung, igaz?- hangzott az első kérdés. A hang ismerősen csengett.
- Igen. –válaszoltam. A lány lerakta a papírokat, majd a kezdeti meglepettség után egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Én ugyanígy nézhettem ki. Tao barátnője ült velem szemben. Hirtelen felállt,majd a nyakamba ugrott. Én csak nevettem, miközben viszonoztam az ölelését.
- Szóval akkor mit szeretnél tudni? Nem igazán voltam még interjún szóval nem tudom...- kezdtem ,miután elengedtük egymást
- Erre igazán semmi szükség. Fel vagy véve!- vágott a szavamba, fülig érő vigyorral. Még mindig nem hittem el ezt az egészet.
- Tényleg? Köszönöm.- mondtam, kissé dadogva. Képzelem, hogy mennyire meglepett fejet vághattam.
- Akkor indulhatunk?- kérdezte hirtelen, majd a csuklómnál fogva maga után húzott.
- Igen, de hová megyünk? – kérdeztem vissza.
- Természetesen vásárolni .- válaszolta úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Beültünk Yemin kocsijába ( majd később visszajövök Hunnie autójáért) és a pláza felé vettük az irányt. Még mindig le voltam döbbenve. Van munkám. Méghozzá a lehető legjobb helyen,a lehető legjobb embernél. Az odaút alatt végig a biztonsági övbe kapaszkodtam. Én sem vezetek úgy,mint egy kisangyal,de YeMin vezetési stílusa mindenkit lekörözött. Szerencsére épségben megérkeztünk úticélunkhoz.
Yemin a kezembe nyomott egy ruhát,majd mosolyogva megszólalt : -Min ezt próbáld fel.
-Én?-néztem rá meglepetten.
-Persze! Látsz itt még egy Min-t? rajtam kívül...- válaszolta nevetve,majd betolt a próbafülkébe.
Nagyon csinos ruha volt,de nem tudtam volna most megengedni magamnak.
- Na ? –kérdezte kintről.
- Hát ilyen .- léptem ki az öltözőből. Szemei elkerekedtek.
-Hűha Min. Mintha rád szabták volna. Ezt megvesszük. -jelentette ki.
Én csak mosolyogtam,fel sem fogtam,amit mond. Gyorsan visszaöltöztem,majd a pénztár felé vettük az irányt. Újdonsült barátnőm kivette a kezemből a ruhát,majd új szerzeményével együtt az eladó felé nyújtotta.
-Igazán nem kellett volna. Köszönöm.-mondtam, hálásan.
-Nincs mit köszönnöd. Vedd úgy, hogy ez a mai munka ruhád.-kacsintott rám. A meglepettségtől ( és meghatódottságtól) csak mosolyogni tudtam,mint egy idióta.
Még bementünk egy két boltba kiegészítőkért, majd elindultunk hozzá,készülődni. Illetve előtte még visszamentünk a műteremhez,az autómért.
YeMin lakása előtt Tao várt minket.
-Hát ti?-lepődött meg mikor meglátott.
-Had mutassam be az új asszisztensemet.- mondta YeMin, tettetett komolysággal,majd elnevette magát.

Az este felé közeledve egyre idegesebb lett. Tao és én próbáltuk nyugtatni,több-kevesebb sikerrel. Én is ideges voltam,mert még soha nem csináltam ehhez hasonlót. Reméltem,hogy az este a lehető legjobban fog alakulni. És igazam lett. Jobban nem is mehetett volna. Rengeteg képet adtunk el, és egyszer sem botlottam meg a magas sarkúmban. Büszke voltam YeMinre. Sehunnak is írtam sms-t,amiben elújságoltam neki mindkét jó hírt.
A kiállítás végén Taoval egymás után ugrottunk barátnőnk nyakába és gratuláltunk neki.
- Nélkületek nem ment volna .- mondta,két ölelés között.

A kiállítás után még sétáltunk egyet YeMinnel a közeli parkban. Kiderült,hogy nem csak a nevünkben hasonlítunk,hanem rengeteg közös van bennünk. Ő mesélt nekem az ő családjáról,én pedig az enyémről.Szerencsés vagyok,hogy megismertem. Hosszú idő után végre újra boldognak éreztem magam. Köszönöm YeMin !