Mei - Don't Panic

Azt hiszem nincs szebb napkelte, az őszi napkelténél. A hideg csípi az arcom, a hajam szél fésüli, a testem minden egyes porcikáján kellemes bizsergéssel végig szalad a hideg. A fák színei lenyűgöznek, hol izzó piros, hol szelíd narancssárga, vagy éppen még éretlen zöld. Az embereket figyeltem, akik épp munkába indultak, vagy kutyáikat vitték el sétálni. Az én ébredő városom a legszebb.

Mélázásom, telefonom halk zizegése törte meg. A kijelzőre pillantva a szívem csordultig telt boldogsággal, arcomra pedig apró mosoly húzódott.

-Jó reggelt! - köszöntem halkan.

-Hol vagy? - jött a rekedtes hang, amin jót kuncogtam.

-A tetőn. - adtam rövid választ és megszakítottam a hívást.

Lay párperccel a hívás után meg is jelent, két csésze forrón gőzölgő kávéval teli bögrével a kezében.

Elszürcsöltem a tökéletesen elkészített, zaccal teli fekete éltetőt, majd kissé átfagyva visszaballagtunk a lakásomba. Újdonsült párom azonnal az ágyba húzott és támadásba lendült. Úgy éreztem egy tökéletes napnak nézünk elébe. Reggeli ágytornánk után, Lay az éjjeli szekrényen lévő képet kezdte fixírozni.

-Ki van a képen? - mutatott Lay az eddig figyelt porfogóra.

-Én....

-És miért van egy kép a mamuszodról?

-Mert azt a képet Kris készítette, mikor ketten elszöktünk New Yorkba.

-Mit kerestetek ti ott? - nagy levegőt vettem, aztán hosszan kifújtam.

-Lay...- kezdtem nagy komolyan - Valamit el kell mondanom. Kris és Én...igazából mi ketten nem ikrek vagyunk, hanem jegyben járunk. Sajnálom, tudom, hogy hamarabb kellett volna elmondanom, de... - az Unikornis szemei hatalmasra kerekedtek.

-Hogy mi? Tessék? Jegyben? Akkor azért van az a gyűrű? - mutatott a kezemre - Ezért nem veszed le soha? Jesszusom Mei, hogy tehettél ilyet velem…velünk? Hogyan játszhattál a többiekkel, de legfőképpen velem. Egy arcizmod se rándul mikor Krist a bátyádnak hívod.

-Lay...Féltékeny vagy?

Az a bizonyos kép 

-Nem...csalódott. - és idáig bírtam, kipukkadt belőlem a nevetés - Ne nevess ki, nem szép dolog. Elmegyek.

-Várj már, te Gyagyakornis. Fordíts meg a képet. Szedd ki a keretből és fordítsd meg.

Tette amire kértem, a kép hátulján ez állt: 

~A Hugicám készül ezerrel A kép készítője: világ legjobb testvéreA Juliard....~        

-Mielőtt ide jöttem sokáig táncoltam. Kiskorom óta az volt az álmom, hogy profi leszek, és a nagyok között fogok csillogni a Broadwayen. A legfőbb közönségem akkoriban Yemin és Kris volt, meg persze a szüleim. De aztán történt valami....- a hangom ok nélkül is elcsuklott.

-Mi volt az?

-Kris kitalálta, hogy visszatér a "gyökereihez", és haza utazik Kínába Yeminnel együtt, aki régóta velünk lakott, de ezt te is tudod. A bátyám olyan volt nekem, mint egy múzsa, ha velem volt szinte szárnyaltam a színpadon. Az a kép - mutattam Lay keze felé - akkor készült mikor a Juliardra készültem és New Yorkba utaztunk a felvételire. Csak ő meg én. Anyuék úgy tudták, hogy a tánc, számomra csak egy hobbi, teljesen biztosak voltak, hogy New York-i Egyetemre megyek megírni a felvételim, vagy a Princetonra, már nem is tudom. A lényeg, hogy titok volt, igazából hova is megyek. Aznap este mondta el, hogy elmegy, én pedig lelkileg összetörtem. Hónapokig nem álltam szóba vele. Ha hívott kinyomtam, ha Yeminen keresztül próbált elérni, inkább szegény lányt is hanyagoltam. Úgy éreztem, hogy miután elment egy nagy űr maradt bennem. Krissel nagyon közel állunk egymáshoz. - Lay letette a képet, közelebb jött hozzám és a csuklómnál fogva magához húzott.

-Én örülök, hogy otthagyott téged. Hisz, ha ott marad, te nem tudod hova követni őt és akkor én.... én most nem tarthatnálak a karjaimban. Nem tudnám mi is az igaz szerelem.

-És a reggeli ágytorna.... - vicceltem el a romantikus pillanatot.

-Arról nem is beszélve. - nevetett.

A kaputelefon fülsiketítő nyavíkolása törte meg végleg a pillanatunk. Felpattantam az ágyból, magamra kaptam Lay pólóját a földről és az ajtóhoz rohantam.

-Szia Yeolly.  Mi a helyzet? – kérdeztem vidáman, ám Chanyeol arca semmi jóra nem utalt.

-Be engednél kérlek?

-Hol van B? – egyből valami rossz érzés támadt bennem, éreztem, hogy valami nincs rendben. „Mit csinált megint az a lány?!” – gondoltam magamban, közben vártam, hogy Yeolly végre felérjen. Az ajtóban toporogtam. Elég érdekesen nézhettem ki, hisz Yaolly egy pillanatra megtorpant az ajtóban, de aztán nem érdekelve semmi, magához húzott, mintha csak valami támaszték lennék.

-Mei….Mei….- könnyei eláztatták a pólót.

-Hol van Danbi? – az én szemeim is könnyekkel teltek meg abban a pillanatban.

- Baleset….

-Istenem Chanyeol beszélj már érthetően! – akadtam ki – HOL VAN DANBI? – löktem el magamtól. A  rémült fiú kitörölte szemeiből a könnyeket, nem zavartatva magát elindult a konyha felé. Ismerte a járást, hisz B lakása ugyan olyan, mint az enyém… egy háztömbben élünk. Leült az egyik székre és a pultra borult. Mellé ültem, hogy szembe kerüljek vele, én is rádőltem a pultra.

-Beszélsz végre?

-Egy pár órával az után, hogy elmentél baleset történt a kocsma előtt. B- nek nem esett baja, csak egy pár zúzódás van a testén, meg persze a sokk. Egy srác időben elrántotta őt, de volt ott egy idős hölgy, akit már nem tudtak megmenteni. A sofőr állítólag ittas volt, ott a helyszínen le is tartóztatták. Éjszakára bent tartották B-t, de nem engedtek be hozzá, csak miután elaludt. Annyira féltem Mei, azt hittem elveszítem. Most meg el kell, hogy utazzam, de nem akarom őt itt hagyni. Az orvos hajnalban azt mondta, rémálmai vannak, hangosan kiabál és sír. Valószínű a trauma miatt.

-Mikor lehet haza hozni? – kérdeztem halkan.

-A doki azt mondta 10 óra fele.

-Elviszelek….jó? – Chanyeol csak bólintott és lehunyta szemeit. Jól tudom, hogy egy percet nem aludt, az utóbbi 48 órában. Lay jött ki a szobámból, én pedig intettem neki és nagy nehezen becipeltük Yeolly-t a vendégszobába.

-Jó súlyba van…pedig milyen kis gizdának látszik. – törölte meg homlokát Unikornis.

-Te sem vagy éppen izom pacsirta. – viccelődtem.

-Ha ideges vagy ratyi a humorod. Mi történt? – sétáltunk a konyha felé.

-Danbinak balesete volt, szerencsére ő nem sérült meg testileg, inkább csak lelkileg. Egy nénit a szemei láttára gázoltak el. Yeollyval bemegyünk majd érte a kórházba. Lehet, hogy párnapra beköltöztetem a vendégszobába, nehogy valami őrültséget csináljon.

-Képes lenne rá?

-B mindenre képes…. – mosolyogtam.

A hős szerelmest hagytam aludni, inkább felcsörgettem a farkas lakot, hogy jöjjön el valaki velem a kórházba.  Suho lett a kiválasztott, hisz se Kris, se senki más nem volt hajlandó nekem felvenni a telefont, Lay pedig nem szereti vezetni a kis buszt, meg ő inkább nálam maradt Csipkerózsikával.

A kórházban gyorsan kitöltöttem pár papírt, addig Suho rendbe tette B holmiját. Majd én is csatlakoztam hozzájuk. 

-Ha tudom mi történt, hamarabb jövök. – szorítottam magamhoz legjobb barátnőm.

-Ha tudod, hogy mi történt, akkor itt kukorékoltál volna mellettem és fölöslegesen aggódtál volna, amit meg utálok. – nevetett ki.

-Ez igaz. – ált mellé Suho.

-Jól van naaa~. Túl jól ismertek. – nevettem.

A lakásom ajtajába Lay fogadott, pedig azt hittem Yeolly már ébren lesz.

-Mit keresel te itt? – fogadta nem túl kedvesen B szegény fiút.

-B a tegnap este….ahhh~ majd mesélek, inkább irány be a vendégszoba és szűzies csókkal ébreszd fel Yeollyt.

-Chanyeol itt van? – kérdezte döbbenten B.

-Ühüm, ma reggel jött, de alig aludt így elaludt, a pulton, aztán bevittük Layel a vendégszobába.

-Mi ez a nagy összhang köztetek? – kérdezte Suho.

-Haaaa~ - jött az isteni szikra Danbinak  - Ti…ti…ti….Mei erről később beszélünk, most megnézem a pasim. –Danbi beviharzott a szobába.

-Mi van? – kérdezte Suho egy 10 perces kínos csend után.

-Semmi. Szerintem mi menjünk. – mondta Lay és elkezdte szegény leadert az ajtó felé lökdösni – Majd hívlak.

-Sziasztok! – vigyorogtam.

A nap további része munkával telt. Az asztalon hagytam egy üzit a gerléimnek, akik feltűnően sokáig turbékoltak a szobában, hogy kaja a hűtőben. És irány a Vogue székház.