- B … - éreztem bőrömön finom leheletét.
- Hmmm? – fordultam át másik oldalra.
- Reggel van. Nem kell suliba menned?
- Még 5 perc. - húztam fejemre a takarót és próbáltam
visszazuhanni az álmok mezejére. Éppen egy békés réten feküdtem a sok virág
között. Kellemes szellő simogatta halovány bőröm és a nap sugarai próbáltak kis
pirosságot rávarázsolni. Ülő mozdulatba tornáztam magam. Hátam mögött,
tenyereimen támaszkodtam. Arcomat az ég fele fordítottam és néztem az apró
felhőket, ahogy lassan haladnak el fölöttem. Behunytam egy pillanatra a szemem
és élveztem, hogy egyedül vagyok a semmi közepén…
- YAAAAAA.- ültem fel a hirtelen jött hideg érzésre, de
amilyennel lendülettel ülő helyzetbe tornáztam magam olyan gyorsan estem vissza
a puha párnák közé egy Chanyeol-lal magamon. – Normális vagy?!
- B… ne csináld már. Ez csak narancslé.
- CSAK?!- kezdtem ordibálni miközben löktem le magamról,
de ő csak mellém mászva az ágyon foglalt helyett és bűnbánóan nézett. – Nézd
meg. – mutattam a fehér lepedőre. - Minden úszik a narancslében. Még haza se
értem és már moshatok. Tudod, hogy mennyire utálom… erre tessék. – szinte már
kiabáltam.
- Sajnálom. - hajtotta le a fejét. Hangosan sóhajtottam egyet és próbáltam
elfelejteni a dolgot. Lábaimmal lassan érintettem a padlót, de a puha szőnyeg
helyett teljesen más ért meztelen talpamhoz.
Körülnéztem. A szobám egy
csatamezőhöz hasonlított. Mintha bombát robbantottak volna az éjjel. Mondjuk
nem tudom mit csodálkozok ezen hiszen az este hasonlított egy túlfűtött érzelmi
háborúhoz, de ezt most inkább nem részletezem….kicsit elkalandoztam.
- Kelj fel.- kikászálódtam az ágyból és átsétáltam a
túloldalára, hogy mérgem kiváltójával szembe lehessek. Megfogtam csuklóját és
szinte rángattam magam után. Szó nélkül nyitottam ki a bejárati ajtót és
kitoltam rajta, úgy ahogy volt. Egy szál alsógatyában állt a küszöb előtt és
nézett rám hatalmas szemeivel. – Nem hatsz meg. – csaptam orrára az ajtót és
visszabújtam az ágyba. Vagyis csak bújtam volna, ha percekkel ezelőtt nem
landol rajta egy pohár narancslé. Lassan
odabattyogtam az ágyamhoz szemben lévő szekrénysorhoz. A hifi elé léptem. Halkan bekapcsoltam, majd egy kedvemhez illő
számhoz tekertem és felcsavartam egy picit a hangerőt. Erőt vettem magamon és a
földön lévő ruhahalmazt szépen kivittem a fürdőbe. Bedobtam a mosógépbe és
elindítottam. Visszacsoszogtam a szobába és lehúztam az ágyneműt. A földre dobtam és a konyhába mentem.
Összeütöttem egy kis reggelit magamnak, bár elég szegényes volt mivel a
főzőtudásom egyenlő a nullával. Ittam egy
csésze forrócsokit és magam után elpakolva újra szobámba szambáztam
vissza. Felszedtem a földről a koszos ágyneműt és a kádba vizet engedve
leáztattam. Közben rendbe szedtem magam. Feldobtam egy enyhe sminket,
megfésülködtem, fogat mostam , majd felöltöztem. Mikor nagyjából megelégedtem magammal leültem
a konyhapult előtt lévő székre fogtam egy papírt és ceruzát és körmölni
kezdtem.
„ A ruhád a mosógépben. A tárcád és az igazolványod a
konyhapulton. Ha valami kell vagy nem találsz hívj. Nem biztos , hogy
felveszem. A pótkulcsot bedobtam Mei postaládájába… Telefonod az ágyban.
Danbi”
Félbe hajtottam a lapot, felkaptam egy vékony kabátot,
belebújtam cipőmbe és indulásra készen topogtam az ajtóban.
- Telefon…a zsebemben. Elemzés… a táskában.
Iratok…megvannak. Akkor minden meg van. - mentem volna ki az ajtó, de mielőtt
még becsaptam volna magam után. – A kulcsok… idióta B. - kezdtem el homlokomat
csapkodni és visszasiettem a kulcsomért.
Becsaptam magam mögött az ajtót. A házban lakok utálták ezt a
szokásom,de mindig késében voltam. A
kezemben lévő papírt becsúsztattam a szomszéd ajtó alatt és megnyomtam a csengőt,
majd azonnal el is tűntem. Kiérve az épületből egyből rohanni kezdtem az
egyetemre. Beadtam az elemzést és már siettem is tovább. A buszmegállóba érve
elővettem telefonomat és megnéztem kinek hiányoztam. Mosoly húzódott arcomra
miközben hallgattam a kusza üzenetet, de
a lényeget sikerült kivennem. Gyors pötyögni kezdtem egy sms-t Min-nek.
„ Szia. Mit szólsz
a holnaphoz? Én egész nap ráérek. Majd írj neked mikor jó. Puszi Bi. „
- BI.- üvöltötte az edző a nevemet.
- Igen? – futottam oda hozzá.
- Csinálj valamit a telefonoddal. Halkítsd le, kapcsold
ki vagy vedd fel. Tök mindegy mit csinálsz vele csak tudasd a rajongóddal, hogy
most nem érsz rá. – kiabált velem idegesen. Odasétáltam a padhoz és
kikapcsoltam a készüléket, majd csatlakoztam a többiekhez…
- BI.- üvöltött rám megint egy kis idő múlva. – Mi van
veled ma?! Kiesik a labda a kezedből. A passzaid pontatlanok. A légy rászarik a labdára a lövésed közben.
Még öreganyám is gyorsabban fut a piacra, mint amit ma te produkálsz. Mi van az
ír levegő nem tett jót neked? – csendben tűrtem az egészet és újult erővel
álltam neki az újabb feladatnak, de az se ment valami jól. – Menj fuss 20 kört
és közben gondolkozz mi a baj. Hallani szeretném edzés végén a választ. –
küldött el. Lassú tempóban futottam
végig az egészet, de még így is hamarabb végeztem, mint ahogy az edzésünknek vége
lett volna. Odasétáltam a kulacsokhoz felnyaláboltam a sajátom és leültem a
padra. Onnan néztem, ahogy a többiek dolgoznak. – Na…történt valami?
- Semmi.
- Kicsi lány engem ezzel nem versz át. Na kinyögöd végre
mi a baj?
- Írországban nem nagyon volt időm sportolni. Eljártam
minden nap futni, de az nem ugyanaz, mint az itteni edzés. nehéz visszaszokni,
de…
- Nem ez az egyetlen baj. – fejezte be helyettem a
mondatot. Igen, az edzőnk egyben a lelki szemetesünk is volt. Amolyan sport
pszichiáter.
- Összevesztem a barátommal… ugye tagnap jöttem haza és
nálam aludt. Reggel a kedvemben akart járni, de ahelyett, hogy megköszöntem
volna neki, csak leüvöltöttem a fejét és kizártam a lakásból, nem túl
időjáráshoz illő öltözetben.
- Akkor ő keresett. Menj tusolj le és beszélj vele. -
küldött el fél órával hamarabb. Rohantam
az öltözőbe. Pillanatok alatt levarázsoltam magamról a hatszázmillió edzős
dolgot és már a tus alatt álltam.
Életemben leggyorsabb fürdésén voltam túl és már az öltözőben kapkodtam
magamra ruháim. A földön heverő büdös
cuccaimat behánytam a táskába, cipőmet és labdámat bezártam a szekrénybe és már
rohantam is. Kifele menet beköszöntem a többieknek és már el is tűntem. A
buszon ültem. Előhalásztam telefonom. Bekapcsoltam ás már tárcsáztam is a
számot, mely kismilliószor keresett. Két sípolás után felvette. Nem hagytam
neki időt, hogy köszönjön. Beléfojtva a szót tettem fel a kérdésem:
- Felmehetnék hozzátok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése