Szinte harapni lehetett a csendet. Az egyetlen hangforrás a
motor zúgása volt,ami már kezdett az agyamra menni. Nem bírtam tovább,valamit
mondanom kellett.
- Na jó. Mi bajod van ? Haragszol rám valamiért , Vagy csak egyszerűen megnémultál ? –fordultam a- kormányt-két-kézzel-markoló-és-az-utat-görcsösen-figyelő Sehun felé.Semmi válasz,csak egy sóhajtás. Közben bekanyarodtunk a parkolóba.
- Jó,akkor ne beszélgessünk. Komolyan nem értelek. – emeltem égnek a kezeim.
- Nem,nem haragszom, és nem ,nem vagyok csalódott. – szólalt meg végül,mikor leparkolta a kocsit. -Egyszerűen csak nem értelek, Min. – ingatta a fejét.
- Ezt hogy érted ? – néztem rá kérdő tekintettel.
- Tegnap,mikor anyukáddal beszéltél,úgy éreztem,hogy végre kimondod,amit gondolsz és a sarkadra állsz. Persze, tudom, hogy részeg voltál,de ez most nem mindegy ? Én örültem,hogy meg merted csinálni. Kit érdekel, hogy nem támogat anyagilag? Majd szerzel munkát és mi is segítünk. Min,én csak azt akarom,hogy végre megint boldog legyél. És látni,hogy te ezt az egészet nem is gondoltad komolyan . . . igen,talán egy kicsit elszomorító. – a hangja határozott volt,de mégis gyengéd.
- Sehun én …- egy pillanatra elhallgattam,majd újra belekezdtem. – Itt nem a pénzről van szó. Igazából nem. Tudom,hogy ez még nem a világ,és tudom,hogy csak keresnem kell és szerzek munkát. A lényeg az,hogy...- az ajkamba haraptam. Nehéz volt megfogalmazni mindazt,amit mondani akartam .- …hogy a tegnap este történtek után örökre elfelejthetem,hogy az anyámmal újra akár csak a közelében is leszünk annak,amit „anya-lánya kapcsolat”-nak neveznek. Ismerem magam. Tisztában vagyok vele,hogy miket vághattam a fejéhez. Kész. Vége. Elrontottam. Pedig én nem akartam olyan lenni . . . Én nem akarok olyan lenni,mint ő. – itt elcsuklott a hangom. Lehunytam a szemeim. A gyomrom görcsbe rándult és a tegnap este halvány emlékfoszlányai kezdtek elő tűnni az elmémben. Éreztem,hogy a szemem megtelik könnyekkel. Ne sírj, ne sírj. A következő pillanatban Sehun puha kabátját éreztem az arcomon. Karjai körém fonódtak, mint egy biztonságos fal,én pedig annyira gyengének éreztem magam.
- Sajnálom. Igazad van. Ne haragudj rám. Minden rendben lesz. Ígérem .- suttogta a fülembe. Lassan bólintottam. Abban a pillanatban mindegy volt mit mond, mindent elhittem volna neki.
- Na jó. Mi bajod van ? Haragszol rám valamiért , Vagy csak egyszerűen megnémultál ? –fordultam a- kormányt-két-kézzel-markoló-és-az-utat-görcsösen-figyelő Sehun felé.Semmi válasz,csak egy sóhajtás. Közben bekanyarodtunk a parkolóba.
- Jó,akkor ne beszélgessünk. Komolyan nem értelek. – emeltem égnek a kezeim.
- Nem,nem haragszom, és nem ,nem vagyok csalódott. – szólalt meg végül,mikor leparkolta a kocsit. -Egyszerűen csak nem értelek, Min. – ingatta a fejét.
- Ezt hogy érted ? – néztem rá kérdő tekintettel.
- Tegnap,mikor anyukáddal beszéltél,úgy éreztem,hogy végre kimondod,amit gondolsz és a sarkadra állsz. Persze, tudom, hogy részeg voltál,de ez most nem mindegy ? Én örültem,hogy meg merted csinálni. Kit érdekel, hogy nem támogat anyagilag? Majd szerzel munkát és mi is segítünk. Min,én csak azt akarom,hogy végre megint boldog legyél. És látni,hogy te ezt az egészet nem is gondoltad komolyan . . . igen,talán egy kicsit elszomorító. – a hangja határozott volt,de mégis gyengéd.
- Sehun én …- egy pillanatra elhallgattam,majd újra belekezdtem. – Itt nem a pénzről van szó. Igazából nem. Tudom,hogy ez még nem a világ,és tudom,hogy csak keresnem kell és szerzek munkát. A lényeg az,hogy...- az ajkamba haraptam. Nehéz volt megfogalmazni mindazt,amit mondani akartam .- …hogy a tegnap este történtek után örökre elfelejthetem,hogy az anyámmal újra akár csak a közelében is leszünk annak,amit „anya-lánya kapcsolat”-nak neveznek. Ismerem magam. Tisztában vagyok vele,hogy miket vághattam a fejéhez. Kész. Vége. Elrontottam. Pedig én nem akartam olyan lenni . . . Én nem akarok olyan lenni,mint ő. – itt elcsuklott a hangom. Lehunytam a szemeim. A gyomrom görcsbe rándult és a tegnap este halvány emlékfoszlányai kezdtek elő tűnni az elmémben. Éreztem,hogy a szemem megtelik könnyekkel. Ne sírj, ne sírj. A következő pillanatban Sehun puha kabátját éreztem az arcomon. Karjai körém fonódtak, mint egy biztonságos fal,én pedig annyira gyengének éreztem magam.
- Sajnálom. Igazad van. Ne haragudj rám. Minden rendben lesz. Ígérem .- suttogta a fülembe. Lassan bólintottam. Abban a pillanatban mindegy volt mit mond, mindent elhittem volna neki.
Egymás karjaiba fonódva lépcsőztünk fel a lakásomig. Igazi
kihívás volt megtalálni a kulcsot, majd a zárba dugni azt, ugyanis a
könnyeimtől alig láttam valamit. Sehun megfogta a kezem,majd levette a
kulcsról. Óvatosan elfordította, majd, mikor kattant a zár,jelezvén,hogy
„nyitva”,elforgatta a kilincset és
gyengéden betolt az ajtón.
-Fáj a fejem.- Dünnyögtem a kanapén ülve. Szemeim még nedvesek voltak, de úgy tűnt az én könnycsatornáim is végesek. Sehunnie mellettem ült,karjait körém fonva. Jól esett érezni halk szuszogását. Tényleg ő volt az én védőangyalom.
- Hozok fájdalomcsillapítót .- puszilt meg,majd eltűnt a konyhában. Szóra nyitottam a számat,de végül nem mondtam semmit. Eszembe jutott,hogy Sehun úgy ismeri azt a helyiséget,mint a tenyerét. ( Sőt,szerintem a sütőt is többször használta már,mint én.)
A nap többi részét egymás szeretgetésével töltöttük. Jobban mondva Hunnie szeretgetett engem,én pedig,mint egy doromboló,szeretethiányos kiscica, élveztem a közelségét.
- Nagyon szeretlek,tudod ? Te kis idióta .- suttogta,két csók között.
- Aki mondja .- haraptam az alsó ajkába. Ő csak elmosolyodott, majd a pólóm alá nyúlt,gyengéden cirógatva gerincem vonalát. Libabőr futott végig rajtam. Kezeimet a nyaka köré fontam,majd ismét az ajkaira tapadtam. Csókjaink kezdtek egyre hevesebbek lenni. Sehun lassan felült,maga után húzva. A csókunk nem szakadt meg. Kezét kihúzta a pólóm alól,majd a másikat is segítségül hívva, levette azt. Ugyanígy tettem az övével. Végigsimítottam szálkás mellkasán,majd puha csókot leheltem rá. Szőke hercegemen enyhe borzongás futott végig. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam és még szorosabban magamhoz húztam . Kezdtem úgy érezni,hogy túl sok ruha van rajtunk. Kezeimmel Sehun övét kezdtem kihúzni. Műveletemet a telefonom csörgése szakította félbe. A hangtól mindketten összerezzentünk.
- Nem veszem fel .- jelentettem ki határozottan,majd folytattam előbbi cselekedetemet.
- Mi van,ha anyukád az ? – fogta meg a kezem. Nagyot sóhajtva kimásztam az öléből és a telefonomért nyúltam : Bi.
- Szia .- próbáltam nyugodtságot erőltetni a hangomba.
- Szia. Két óra múlva találkozunk a meccsemen,a szokásos helyen. Sehunt is hozd. Puszi. – imádom Bi random, választ nem váró telefonhívásait.
- Két óra múlva ott kell lennünk Bi meccsén,úgyhogy el kell halasztanunk … ezt.- mutattam szerelmem nemesebbik felére. Ő csalódottan pislogott rám. Kezeimet a mellkasára nyomva hátradöntöttem a kanapén.
- Ígérem bepótoljuk .- csókoltam meg,majd szemeimmel az imént eldobott ruhadarabjainkat kezdtem kutatni.
- Két óra sok mindenre elég .- mondta duzzogva,miközben visszaöltöztünk.
- Megzavart a csörgés. Majd legközelebb .- kacsintottam rá. Félreértés ne essék, mindennél jobban szerettem volna folytatni,amit elkezdtünk,de mindenek előtt rendbe kell hoznom az életemet. Aztán következhetett csak a szórakozás.
- És mit akarsz csinálni 2 órán keresztül ?- húzott maga mellé Hunnie.
- Mondjuk elmondhatnád,hogy mi történt még a tegnap este folyamán. – bújtam hozzá. Szíve még mindig hevesen vert a mellkasában. Azért sajnáltam,amiért csak úgy khm … abbahagytam.
Kezével megborzolta a haját,majd átkarolt.
- Nem nagyon beszélgettél senkivel,inkább csak a fiúkkal. Mondjuk a többiek is elvoltak foglalva. Úgy látszik mostanában mindenkinek van valami gondja. Jó is,hogy olyan gyorsan részeg lettél,legalább nem láttad Danbi alakítását. De ezt majd inkább ő elmeséli. Szóval nem volt semmi érdekes. Ennyi. Még van 1 óránk és 45 percünk. – nyomta az orrom alá a karóráját. Én megpusziltam a karját,majd visszatoltam a mellkasomra.
- Mit csinált már megint Bi ? – ingattam a fejem szórakozottan. – Csak el ne felejtsem megkérdezni. Oké,következő téma : szükségem van egy kocsira. Illetve először egy munkára.
- Egyet értek. –bólintott.
- Ahjj istenem kellett nekem össze vesznem anyámmal. Leshetem,hogy mikor fogja legközelebb kölcsönadni a kocsiját. – haraptam az ajkamba.
- Néha kölcsönadom az enyémet,ha gondolod. Vagy kapsz tőlem egy motort. Mit szólsz ? Olcsóbb ,mint egy autó és arra is van jogsid,nem ?
- Hmm, egy motor ? Nem is rossz ötlet…de nem engedhetem,hogy mindent te fizess nekem. A saját lábamra kell állnom végre. –csaptam össze a tenyerem.
- Te tudod .- puszilta meg a homlokom. – A munkában pedig tudod,hogy segíteni fogok. nyugi. –borzolt bele a hajamba. Én csak nevettem.
- A másik dolog pedig … úgy érzem mostanában elszigetelődtem mindenkitől,vagy ők tőlem. Ne nézz így rám .- pöcköltem meg kócos hercegem orrát. – úgy értem a csajok közül senkivel sem beszélek mostanában és nem is keresnek, Bi-n kívül. Biztos megunták a társaságom. Meg tudom érteni őket. –sóhajtottam. Gyenge ütést éreztem a fejemen.
-Hé ! –fogtam meg az elkövető kezét .- Ezt most miért kaptam ?-Fáj a fejem.- Dünnyögtem a kanapén ülve. Szemeim még nedvesek voltak, de úgy tűnt az én könnycsatornáim is végesek. Sehunnie mellettem ült,karjait körém fonva. Jól esett érezni halk szuszogását. Tényleg ő volt az én védőangyalom.
- Hozok fájdalomcsillapítót .- puszilt meg,majd eltűnt a konyhában. Szóra nyitottam a számat,de végül nem mondtam semmit. Eszembe jutott,hogy Sehun úgy ismeri azt a helyiséget,mint a tenyerét. ( Sőt,szerintem a sütőt is többször használta már,mint én.)
A nap többi részét egymás szeretgetésével töltöttük. Jobban mondva Hunnie szeretgetett engem,én pedig,mint egy doromboló,szeretethiányos kiscica, élveztem a közelségét.
- Nagyon szeretlek,tudod ? Te kis idióta .- suttogta,két csók között.
- Aki mondja .- haraptam az alsó ajkába. Ő csak elmosolyodott, majd a pólóm alá nyúlt,gyengéden cirógatva gerincem vonalát. Libabőr futott végig rajtam. Kezeimet a nyaka köré fontam,majd ismét az ajkaira tapadtam. Csókjaink kezdtek egyre hevesebbek lenni. Sehun lassan felült,maga után húzva. A csókunk nem szakadt meg. Kezét kihúzta a pólóm alól,majd a másikat is segítségül hívva, levette azt. Ugyanígy tettem az övével. Végigsimítottam szálkás mellkasán,majd puha csókot leheltem rá. Szőke hercegemen enyhe borzongás futott végig. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam és még szorosabban magamhoz húztam . Kezdtem úgy érezni,hogy túl sok ruha van rajtunk. Kezeimmel Sehun övét kezdtem kihúzni. Műveletemet a telefonom csörgése szakította félbe. A hangtól mindketten összerezzentünk.
- Nem veszem fel .- jelentettem ki határozottan,majd folytattam előbbi cselekedetemet.
- Mi van,ha anyukád az ? – fogta meg a kezem. Nagyot sóhajtva kimásztam az öléből és a telefonomért nyúltam : Bi.
- Szia .- próbáltam nyugodtságot erőltetni a hangomba.
- Szia. Két óra múlva találkozunk a meccsemen,a szokásos helyen. Sehunt is hozd. Puszi. – imádom Bi random, választ nem váró telefonhívásait.
- Két óra múlva ott kell lennünk Bi meccsén,úgyhogy el kell halasztanunk … ezt.- mutattam szerelmem nemesebbik felére. Ő csalódottan pislogott rám. Kezeimet a mellkasára nyomva hátradöntöttem a kanapén.
- Ígérem bepótoljuk .- csókoltam meg,majd szemeimmel az imént eldobott ruhadarabjainkat kezdtem kutatni.
- Két óra sok mindenre elég .- mondta duzzogva,miközben visszaöltöztünk.
- Megzavart a csörgés. Majd legközelebb .- kacsintottam rá. Félreértés ne essék, mindennél jobban szerettem volna folytatni,amit elkezdtünk,de mindenek előtt rendbe kell hoznom az életemet. Aztán következhetett csak a szórakozás.
- És mit akarsz csinálni 2 órán keresztül ?- húzott maga mellé Hunnie.
- Mondjuk elmondhatnád,hogy mi történt még a tegnap este folyamán. – bújtam hozzá. Szíve még mindig hevesen vert a mellkasában. Azért sajnáltam,amiért csak úgy khm … abbahagytam.
Kezével megborzolta a haját,majd átkarolt.
- Nem nagyon beszélgettél senkivel,inkább csak a fiúkkal. Mondjuk a többiek is elvoltak foglalva. Úgy látszik mostanában mindenkinek van valami gondja. Jó is,hogy olyan gyorsan részeg lettél,legalább nem láttad Danbi alakítását. De ezt majd inkább ő elmeséli. Szóval nem volt semmi érdekes. Ennyi. Még van 1 óránk és 45 percünk. – nyomta az orrom alá a karóráját. Én megpusziltam a karját,majd visszatoltam a mellkasomra.
- Mit csinált már megint Bi ? – ingattam a fejem szórakozottan. – Csak el ne felejtsem megkérdezni. Oké,következő téma : szükségem van egy kocsira. Illetve először egy munkára.
- Egyet értek. –bólintott.
- Ahjj istenem kellett nekem össze vesznem anyámmal. Leshetem,hogy mikor fogja legközelebb kölcsönadni a kocsiját. – haraptam az ajkamba.
- Néha kölcsönadom az enyémet,ha gondolod. Vagy kapsz tőlem egy motort. Mit szólsz ? Olcsóbb ,mint egy autó és arra is van jogsid,nem ?
- Hmm, egy motor ? Nem is rossz ötlet…de nem engedhetem,hogy mindent te fizess nekem. A saját lábamra kell állnom végre. –csaptam össze a tenyerem.
- Te tudod .- puszilta meg a homlokom. – A munkában pedig tudod,hogy segíteni fogok. nyugi. –borzolt bele a hajamba. Én csak nevettem.
- A másik dolog pedig … úgy érzem mostanában elszigetelődtem mindenkitől,vagy ők tőlem. Ne nézz így rám .- pöcköltem meg kócos hercegem orrát. – úgy értem a csajok közül senkivel sem beszélek mostanában és nem is keresnek, Bi-n kívül. Biztos megunták a társaságom. Meg tudom érteni őket. –sóhajtottam. Gyenge ütést éreztem a fejemen.
- Mert butaságokat beszélsz. Tudod mit ? Ma beszélni fogsz a többiekkel. Ott lesznek a meccsen,nem ?
- Nem tudom. Mei és Byeol biztos. Oké, tudom,hogy nekem is tennem kell érte,mielőtt még kimondanád. – néztem rá cinikusan. Ő csak mosolyogva bólintott.
- Így van. Most pedig csinálok neked valami kaját. – puszilt meg,majd a konyha felé indult.
- Spórolj a hozzávalókkal. Tudod, lehet,hogy holnap már nem lesz mit ennem .- kiabáltam utána rekedten.
Válaszképpen egy hüvelykujj lendült magasra a konyha felől.
10 perc múlva készen is volt az omlett. Nem volt nehéz kitalálni,hogy mit készít,mivel nagyjából csak tojás volt itthon. Na meg tej és müzli. Nem vagyok egy nagyétkű ember.
- Nagyon finom .- dicsértem meg az előttem lévő sárga finomságot.
- Örülök. Körülbelül harmadjára mondod el. –kuncogott az előttem ülő.
- Nem baj,ha kell elmondom negyedjére is. –mutogattam a villámmal.
- Maradt még 1 óránk. Szerintem induljunk el hamarabb,ha jó helyet akarunk. – javasoltam.
- Oké. Felhívom Krist,hogy ők mikor jönnek .- indult a telefonjáért.
 |
| imádom ezt a dzsekit ^^ |
A stadion előtt találkoztunk Meivel, Byeollal és a srácokkal. A gyomromban furcsa görcsöt éreztem,mikor arra gondoltam,hogy már biztosan mindenki tud a tegnsp történtekről.
- Sziasztok !- integetett Sehun.
- Sziasztok ! – jött a válasz,szinte egyszerre.
- Jobban vagy már,Minnie .-lépett közelebb Baekhyun. Byeol kíváncsian pillantott rám.
- Sziasztok ! – jött a válasz,szinte egyszerre.
- Jobban vagy már,Minnie .-lépett közelebb Baekhyun. Byeol kíváncsian pillantott rám.
-
Történt valami ? –kérdezte kedvesen.
-
Majd később megbeszéljük. Most menjünk be.-
lépett mellém Kris . Hálásan pillantottam rá. Ő csak mosolyogva bólintott,majd
elindult a bejárat felé, oldalán Byeollal. A vak is látta,hogy van köztük
valami.
-
Már jobban .- sugtam oda mosolyogva Baeknek,aki
megkönnyebbülve sóhajtott,majd a többiek után indult.
-
Már mindenki tudja ? –kérdeztem Sehunt,miközben
beértünk.
-
Valószínű,hogy a srácok már igen. De szerintem
ez nem baj. – fogta meg a kezem.
-
Szerintem sem .- néztem magam elé.
Nem sok ember volt,így könnyen
találtunk helyet. Szemeimmel Bi-t kerestem. A csapatok már elkezdték a
bemelegítést. Nem sok időbe telt és ő is feltűnt. A szemem sarkából
észrevettem,hogy Luhan nem hozzánk ült,hanem a sor másik végébe,egy lányhoz.
Nem sok időm volt gondolkodni a dolgon,mert már kezdődött is a meccs. Izgalmas
volt,a srácok folyton kiabáltak ( néha akkor is,mikor nem kellett volna). A
lányokkal csak nevettünk. Végre,hosszú idő után,jól éreztem magam,bár nem
nagyon tudtam beszélni a többiekkel. Majd legközelebb.
Meccs után megvártuk Bit az öltözőnél.
Kis idő múlva megjelent Luhan, azzal a bizonyos lánnyal az oldalán.
- Lulu , te hol voltál az egész meccs alatt? – lépett oda hozzá Sehun,átkarolva a vállát.
- A másik oldalon ültem. Próbáltam jelezni nektek,de nem igazán akartatok észrevenni. De mindegy is,mert így legalább megtanultam a szabályokat. – mosolygott diadalíttasan.
- Ezt hogy érted ? – kérdeztem.
- Szeretnék bemutatni nektek valakit. – tolt maga elé a lányt.
- Ő itt Seo, Sunhee húga. A nézőtéren ismertem meg. – ő csak félénken bólintott,majd bemutatkozott. A neve Hwang Soe Young volt. Szimpatikusnak tűnt.
Eközben Bi és Sunhee is megérkeztek. Bi kedvenc kocsmája felé vettük az irányt. Kissé deja vu érzésem támadt,de gyorsan elhessegettem a gondolataimból. Sehun úgy szorította a kezemet,mintha attól félne,ha elenged,akkor soha többé nem látjuk egymást. Milyen költőien hangzik. Egész úton szórakoztatott,be nem állt a szája. Nem győztem a szám elé rakni a kezemet,nehogy túl hangosra sikeredjenek a kuncogásaim.
Végignéztem a kis csapatunkon. Chanyeol ment elől,akit Bi irányított hátulról,kiabálva. Nagyon szórakoztató volt. Kris és Byeol egymás mellett sétáltak,nagyon aranyosak voltak. Mei Bi mellett,illetve velünk jött még Sunhee, Bi csapattársa is. A többiek pedig egymás mellett,illetve mögött haladtak. Kait nem láttam sehol,biztos dolga akadt. Szemeim ismét Seora és Luhanra tévedtek. Jó volt őket nézni,igazán összeillettek. Bár fogalmam sem volt,hogy ők miként vélekednek erről.
A kocsmához érve D.O. felmordult.
- Most komolyan a tegnap este után ide hozott?
Bi mit sem törődve vele, lement a lépcsőn. Mi követtük a példáját. Nagyon reméltem,hogy ez a nap végre jól fog alakulni. Ki tudja ? Talán még anya is felhív. Bár ennek az esélye egy volt a 100.000-hez.
Meccs után megvártuk Bit az öltözőnél.
Kis idő múlva megjelent Luhan, azzal a bizonyos lánnyal az oldalán.
- Lulu , te hol voltál az egész meccs alatt? – lépett oda hozzá Sehun,átkarolva a vállát.
- A másik oldalon ültem. Próbáltam jelezni nektek,de nem igazán akartatok észrevenni. De mindegy is,mert így legalább megtanultam a szabályokat. – mosolygott diadalíttasan.
- Ezt hogy érted ? – kérdeztem.
- Szeretnék bemutatni nektek valakit. – tolt maga elé a lányt.
- Ő itt Seo, Sunhee húga. A nézőtéren ismertem meg. – ő csak félénken bólintott,majd bemutatkozott. A neve Hwang Soe Young volt. Szimpatikusnak tűnt.
Eközben Bi és Sunhee is megérkeztek. Bi kedvenc kocsmája felé vettük az irányt. Kissé deja vu érzésem támadt,de gyorsan elhessegettem a gondolataimból. Sehun úgy szorította a kezemet,mintha attól félne,ha elenged,akkor soha többé nem látjuk egymást. Milyen költőien hangzik. Egész úton szórakoztatott,be nem állt a szája. Nem győztem a szám elé rakni a kezemet,nehogy túl hangosra sikeredjenek a kuncogásaim.
Végignéztem a kis csapatunkon. Chanyeol ment elől,akit Bi irányított hátulról,kiabálva. Nagyon szórakoztató volt. Kris és Byeol egymás mellett sétáltak,nagyon aranyosak voltak. Mei Bi mellett,illetve velünk jött még Sunhee, Bi csapattársa is. A többiek pedig egymás mellett,illetve mögött haladtak. Kait nem láttam sehol,biztos dolga akadt. Szemeim ismét Seora és Luhanra tévedtek. Jó volt őket nézni,igazán összeillettek. Bár fogalmam sem volt,hogy ők miként vélekednek erről.
A kocsmához érve D.O. felmordult.
- Most komolyan a tegnap este után ide hozott?
Bi mit sem törődve vele, lement a lépcsőn. Mi követtük a példáját. Nagyon reméltem,hogy ez a nap végre jól fog alakulni. Ki tudja ? Talán még anya is felhív. Bár ennek az esélye egy volt a 100.000-hez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése