- Nem hozzád jöttem .- vetettem oda az anyámnak,aki éppen a
recepciós pultnál állt és megpróbált magára erőltetni egy mosolyt,mikor meglátott.
Még nem mondtam? Ő a koreai Vogue igazgatója,és egyben főszerkesztője is. Nem annyira jó,mint
Még nem mondtam? Ő a koreai Vogue igazgatója,és egyben főszerkesztője is. Nem annyira jó,mint
- Nem is gondoltam rá. –húzta ki magát. Tekintete szigorúnak és lenézőnek tűnt .– Amúgy sem . . .
- Érsz rám. Tudom,és nem érdekel. Nyugodtan fordulj vissza a pulthoz,és tegyél úgy,mintha nem vettél volna észre .- fejeztem be a beszélgetést,majd,mint a szélvész,elsuhantam mellette,fel, Mei irodájához. Mosolyogva fogadott,bár kissé nyúzottnak tűnt,de úgy gondoltam nem firtatom. Így is biztos van elég gondja, és nem hiszem,hogy most akarná kibeszélni magából őket. Miután megbeszéltünk minden fontos dolgot ( és a lelkemre kötötte,hogy mindenképp küldjek egy sms-t,mikor elindultunk a buli helyszínre) a kávézó felé vettem az irányt.
Mivel Danbinak még se híre,se hamva nem volt,ezért úgy döntöttem,megvárom bent.
Az ajtó melletti asztalnál foglaltam helyet,hogy Bi rögtön észre vehessen.
- Szia Min ! Csak így,egyedül?- hallottam meg a hátam mögül Ha-Neul,az egyik pincérnő hangját. Arcán a szokásos mosoly ült. Sötétbarna haját lófarokba kötötte,így kerek arca még gömbölyűbbnek látszott. Mióta az eszemet tudom ( és mióta ide járunk Bi-vel) itt dolgozott.
- Szia Ha-Neul ! Nem, igazság szerint Bi-re várok. – az iménti mondatom hallatán felkuncogott.
- Most már mindent értek. Addig kérsz valamit?
- Nem,köszönöm. – ráztam meg a fejem. Ő csak kedvesen bólintott, majd visszament a többi vendéghez.
Az órámra néztem : 1:20. Én is késtem öt percet,szóval Bi-nek mostanra már itt kéne lennie. Lehet,hogy megdönti a saját rekordját?
- Szia Min ! Bocs,hogy késtem. Bár gondolom már hozzá szoktál .- szakította félbe a gondolatmenetem a forgószélként berohanó Danbi. Kabátját a szék támlájára terítette,ugyan így tett a táskájával is,majd az asztalra könyökölt .- Na mi az, meg sem ölelsz?
Mosollyal az arcomon felálltam,majd a nyakába ugrottam.
- Dehogynem! Nagyon hiányoztak már a késéseid,te lüke.
- YAA- hangzott a válasz,majd egyszerre felnevettünk. Nagy nehezen elengedtük egymást és visszaültünk az asztalhoz.
- Természetesen a számlát én állom .- szólalt meg Danbi, komolyságot erőltetve a hangjába.
- Ugyan már,erre semmi…
- Ragaszkodom hozzá. Tekintsd kiengesztelésnek a késéseim miatt .- mosolygott. Én csak vigyorogva bólintottam.
Ha-Neul vidám arccal jött vissza az immár Bi-vel kiegészült asztalhoz.
- Látom te is befutottál, Bi. Régen láttalak .- mondta,miközben elővette a jegyzetfüzetét,hogy felvegye a rendelésünket.
- Jobb később,mint soha. – kacsintott Bi .- Igen,elég régen voltam itt .- tette hozzá.
Mindhárman elmosolyodtunk.
- Sikerült kitalálni,hogy mit kértek?- fordult felém.
- Két cappuccinot.- válaszolt helyettem Bi.
- Szóval a szokásosat. Egy pillanat és hozom .- rakta el a jegyzetfüzetét, majd visszasietett a pulthoz.
- Na mesélj. Mi történt itthon, még nem voltam? Anyud? – fordult felém kíváncsi szemekkel Bi.
Nagyot sóhajtottam.
- Elég sok minden történt. Mostanában főként rossz. Oké, elmondom az én sztorim,de utána neked is mindent részletesen el kell mesélned .- jelentettem ki.
Bi gyorsan bólintott, amolyan „oké,persze,csak mesélj már” mozdulat volt. Eközben a cappuccinonk is megérkezett.
- Szóval .- könyököltem az asztalra .- Nem is tudom,hogy hol kezdjem. Nem akarom,hogy úgy tűnjön,panaszkodni akarok .- még egyet sóhajtottam. – Oké, tehát, hogy mi a helyzet anyukámmal? Jelenleg,ha meghallom azt a szót,hogy Vogue, kiráz a hideg. Mostanában nagyon eltávolodtunk egymástól. Olyan lett,mint egy rideg üzletasszony,akinek nincs magánélete,csak a munka a fontos,semmi más. Tudom,hogy régen sem volt felhőtlen a viszonyunk,de amióta előléptették,azóta 180 fokos fordulatot vett a kapcsolatunk. Két napja megbeszéltük,hogy bemegyek hozzá és leülünk beszélni. Nos, természetesen nem így történt. Tudod,hogy mit mondott? Még most sem hiszem el. „ Ne rabold az időmet”. A saját lányának. Érted? – egy pillanatra elhallgattam,majd folytattam. – Nekem az a nő már nem az anyám. Ő már csak egy ember,akivel a múltban,valamikor réges-régen fontosak voltunk egymásnak. Ja és az a személy,aki pénzt ad a számláimra,de ennek hamarosan véget vetek,majd elmondom ezt a sztorit is. Röviden ennyit róla. Bocsánat,hogy így rád zúdítottam .- kortyoltam bele a cappuccinomba,kerülve a szemkontaktust. - Semmi gond. Erre valók a barátok. tudod, hogy mindig meghallgatlak és segítek, ha kell .- szorította meg a kezem.
- Köszönöm. – mosolyodtam el .- de tényleg nem akarlak ezzel untatni.
- Jaj Min,te is tudod,hogy nem untatsz. És biztos vagyok benne,hogy anyukáddal minden rendeződni fog. De beszéljünk vidámabb dolgokról : mi a helyzet Sehunnal? Jól megvagytok? És történt valami érdekes a nyáron?
- Nagyon jól megvagyunk. Sehun az én szőke hercegem. Néha szó szerint. Vannak olyan pillanatok,mikor úgy érzem,hogy ő jobban hisz bennem,mint én saját magamban. Képzeld a nyáron vett egy lakást,két sarokra tőlem,csak azért,hogy,ha bármi van, egy perc alatt ott lehessek nála. Hát nem ez a leg önzetlenebb dolog a világon, Bi?
Barátném csak mosolyogva bólintott. Nem akart félbe szakítani.
- Szóval Sehun. Nagyon szerencsésnek érzem magam. Aztán ott vannak még a srácok, legfőképpen Baekhyun. Mostanában elég keveset tudtunk beszélni,de,ha bármi gondom volt,számíthattam rá. Bár mostanában úgy érzem,hogy nagyobb szükségem van rá,mint neki rám. Jó nagy idióta vagyok,mi ?- kérdeztem szórakozottan.
- Nem mondok semmit. Mesélj tovább. Majd a végén .- válaszolta Bi. Vettem a célzást,így hát folytattam.
- Na nézzük mi van még. A nyaram olyan semmilyen volt. Elmentünk Sehunnal Tokióba egy hétvégére. Kikapcsolódni,vásárolgatni,meg ilyenek. Én persze nem akartam,hogy ennyit költsön rám,de tudod,hogy milyen. Ja igen,jelentkeztem pincérnőnek a Skyfall kávézóba és étterembe,de eddig még nem jeleztek vissza. Pedig annyira szükségem lenne arra az állásra. Mostanában annyira szét vagyok csúszva, Bi. A lányokkal sem találkoztam,vagy ezer éve,szóval ne nagyon kérdezz róluk,mert nem tudok többet,mint te. Kivéve Mei,vele ma . . .-itt elhalgattam. Majdnem lebuktattam magunkat .- futottam össze,mert . . .bementem hozzá beszélgetni,mielőtt ide jöttem. Jelenleg egy csődtömegnek érzem magam. Hát ennyi. Sokat beszéltem. Mondtam,hogy nem történtek jó dolgok mostanában.
Bi kerek szemekkel bámult rám. Túl sok információ egyszerre.
- Ne is mondj semmit. Inkább mesélj te!- csaptam össze a tenyerem .- Milyen volt Írország ? És találkoztál már Chanyeollal?
Egy kissé elvörösödött a név hallatán,majd szóra nyitotta a száját és mesélni kezdett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése