Seo Young - Tényleg te vagy az?

Nem késhetsz el Seo. Gondolkodj. Ha itt lefordulsz balra akkor a kézilabda pályánál kell lenned. Legalábbis nagyon úgy rémlik. Két napja voltam újra Koreában,de máris kész csődtömegnek éreztem magam.
Eddig csak háromszor ütettem el magam majdnem. Még nem szoktam hozzá,hogy itt a másik oldalt mennek az autók. Pedig 14 éves koromig itt éltem. Viszont Seoul városi forgataga nagyon hasonlított Tokyo-éhoz. Itt is ugyanolyan elveszettnek és kicsinek éreztem magam a tömegben. Viszont a nővérem kézilabda meccsét semmiképpen nem akartam lekésni. Határozott léptekkel haladtam,mintha tisztában lettem volna azzal,hogy jó irányba tartok. Végül megpillantottam egy stadion szerű épületet. Ez lesz az! Ránéztem az órámra. Alig 10 perc volt a meccs kezdetéig. Gyorsítottam a lépteimen.

Pont a bemelegítéskor értem oda. Próbáltam megkeresni a nővéremet. Végül megláttam,éppen Bi-vel beszélgetett. Őt is nagyon régen láttam már. Sunhee legjobb barátnője volt a csapatból. Mosolyogva indultam meg feléjük. Mikor megláttak integetve rohantak felém és a nyakamba ugrottak.
- Csakhogy ide értél! Már azt hittem nem jössz! – nézett rám a nővérem egy kicsit rosszallóan.
- Bocsi! Én tényleg siettem, de nem olyan könnyű átvergődni az egész városon, térkép nélkül. – feleltem kicsit sértődötten.
- De a lényeg,hogy itt vagy! Nekünk most vissza kell mennünk bemelegíteni , de te ülj le a nézőtérre! – kacsintott rám Bi, majd Sunhee-t karon fogva vissza futott a csapathoz.
Felsétáltam a lépcsőn és leültem a 6. sorba. Szépen, lassan kezdett gyűlni a tömeg.
- Bocsi,szabad ez a hely? – vetődött rám egy árnyék. Felnéztem és egy szőke hajú fiút pillantottam meg,a kezében egy kólával.
- Ő persze! – csúsztam kicsit arrébb. Ő mosolyogva leült mellém,majd integetni kezdett az ajtóban álló 3 srácnak. Ők nem nagyon akarták észrevenni,mert a másik irányba indultak el és leültek az 5. sorba. A mellettem ülő csalódottan engedte le a kezét. A nézőtér kezdett megtelni és a csapatok is
befejezték a bemelegítést.
- Melyik csapatnak szurkolsz? – szólalt meg hírtelen a szőke srác.
- Őőő.. én a helyieknek. – feleltem eléggé szaggatottan. Egy kicsit furcsa volt a kiejtése,de nem különösebben volt feltűnő.
- Értem. Én is! Még egy meccsen sem láttalak. Pedig sokat eljövünk megnézni. – mosolygott. Nem értettem a többes számot. Lehet,hogy skizofrén?
- Jövünk? – néztem rá.
- Óóó igen. A többiek valahol máshol ültek le. Ismersz valakit a csapatból? – ivott bele a kólájába. A nagy zajban alig hallottam mit mond,ezért közelebb hajoltam hozzá.
 - Tessék? Nem igazán értem,hogy mit mondasz. Túl nagy a ricsaj! – próbáltam kicsit artikulálva beszélni,hátha úgy érthetőbb. A szőke fiú arcán egy apró mosoly jelent meg,majd a fülemhez hajolt.
- Ismersz valakit a csapatból? – ismételte meg a kérdést.
- Áááá. Igen, a nővérem is játszik. A neve Sunhee. – feleltem.
- Őt ismerem. Bi legjobb barátnője a csapatban! – csillant fel a szeme.
 - Úgy érted Danbi? – néztem rá.
- Igen. Miatta vagyok itt. – nevetett.
- Értem. Szóval ismeritek egymást .- mondtam,csak úgy magamnak.
- Hát már 2 éve a legjobb barátom. Ha tehetném minden meccsén ott lennék. Csak a szabályokkal nem vagyok tisztában. – dülöngélt jobbra-balra.
 - Elmondhatok párat,ha gondolod. – mosolyogtam.
- Tényleg? Juujj köszönöm szépen! Amúgy még be sem mutatkoztam. Luhan vagyok. – nézett rám megint mosolyogva.
- Nagyon örülök Luhan. Az én nevem Hwang Seo Young. De szólíts Seo-nak.
- Rendben Seo. Akkor magyarázd el nekem,hogy mire valók azok a vonalak! – mutatott a pályára nevetve.

A meccs végeztével Luhan ragaszkodott hozzá,hogy bemutasson a „többieknek” , akikről még mindig halvány fogalmam sem volt,hogy kik lehetnek. Lementünk a nézőtérről és az öltözők felé indultunk,hogy megvárjuk Sunhee-t és Danbi-t.  Az ajtó előtt egy kisebb csapat álldogált. Eléggé jókedvűnek tűntek. Mikor észrevettek minket integetni kezdtek.
- Ááá ott vannak. Gyere! – húzott maga után Luhan.
- Lulu , te hol voltál az egész meccs alatt? – karolta át a vállát egy magas,szőke srác.
- A másik oldalon ültem. Próbáltam jelezni nektek,de nem igazán akartatok észrevenni. De mindegy is,mert így legalább megtanultam a szabályokat. – mosolygott diadalmasan. Az előttünk állók értetlenkedve néztek egymásra.
- Ezt,hogy érted? – kérdezte az egyik lány,aki a magas szőke srác kezét szorongatta.
- Szeretnék bemutatni nektek valakit. – tolt maga elé.
- Ő itt Seo, Sunhee húga. A nézőtéren ismertem meg. - én félénken bólintottam és magamra erőltettem egy halvány mosolyt.
- Óóó most már világos. Örülünk a találkozásnak Seo! – lépett előre egy másik srác.

Miután mindenki bemutatkozott, végre felbukkant Danbi és Sunhee is. Danbi kitalálta,hogy menjünk el a kedvenc kocsmájába megünnepelni a meccset. Mindenki ragaszkodott hozzá,hogy én is velük tartsak, így hát nem ellenkeztem. Legalább megismerek még egy helyet Seoulban és talán így nem fogok eltévedni. Mikor kiértünk az utcára a kis csapat balra indult el. Én Luhan mellett ballagtam. Annyi hülyeséget bírt összehordani,hogy már fájt a hasam a nevetéstől. A nővérem elöl sétált, Chanyeol mögött. A többiek utánunk kullogtak.
- Kai a kocsmához jön,mert volt egy kis dolga a meccs után. –szólalt meg D.O.  Nem tudtam ki az a Kai,de gyanítottam,hogy ő is az EXO tagja. Igen,mint kiderült ők mind egy bandában vannak. Nagyon kínosan éreztem magam,mert még soha életemben nem hallottam róluk. Pedig,ahogy Luhan mesélte eléggé híresek voltak. Úgy tűnt Tokyo-ban nem terjednek el úgy a hírek.
- Chan,Itt balra! – üvöltött előre Bi. Befordultunk egy utcába, majd megálltunk egy kocsma előtt. A mögöttem lévő fiúk felmordultak,amolyan „ már megint mit keresünk itt” hangon. Bi,tudomást sem véve róluk indult el az ajtó felé. A bejárat előtt egy szőke hajú srác álldogált zsebre dugott kézzel
- Ááá,ott van Kai. Gyere Seo, bemutatlak neki.- húzott ki a csapatból Luhan és a srác felé indultunk. Ő érdeklődve lépett előre egyet.
- Sziasztok! – mosolyogott engem fürkészve,amolyan „ te meg ki vagy” pillantással.
- Szia Kai! Jó,hogy vissza értél .- mondta Luhan.
- Háát,eléggé siettem. De látom nem csökkent a lét szám .- nevetett.
- hehe ő itt Seo, Sunhee húga. – tolt maga elé Luhan
- Seo? – nézett rám furcsán,mintha felismert volna. Én csak bólintottam es Luhanra néztem. Ő tovább mosolygott és a bejárat felé indult. Én is követtem,de Kai megfogta a karomat. Értetlenül néztem rá.
- Nem ismersz meg ? – kérdezte , szinte csalódottan.
- Ne haragudj, én nem ismertem eddig az EXO-t. De innentől kezdve tudni fogom,hogy ki vagy. – mosolyogtam rá. Ő a fejét forgatta.
- Nem,nem úgy értem. Hwang Seo Young a teljes neved, ugye? – nézett a szemembe.
 - Őőőőő igen, de te ezt honnan tudod? – tettem karba a kezem. Ő válasz helyett magához ölelt. Köpni nyelni nem tudtam. Erre tényleg nem számítottam.
- Őő Kai? Ennyire azért ne legyél közvetlen. –szólalt meg Luhan. Kai elengedett és arcán hatalmas mosoly jelent meg.
- Még mindig ugyan olyan kis törékeny vagy,mint régen Seongy! – nevetett. A név hallatára megdermedtem. Csak egyetlen egy ember hívott így világ életemben.
- Kkamjong? Úristen,tényleg te vagy az? – ugrottam a nyakába. Ő megpörgetett.
- Najó! Valaki elmondaná, hogy mi folyik itt pontosan? – állt elénk Luhan karba tett kézzel.
- 4 éves korunk óta ismerjük egymást. Szomszédok voltunk, egészen addig,amíg 14 éves korában Japánba költözött. Azt hittem,soha többet nem látlak,erre itt találkozunk! – nevetett Kai.
- Szóval ismeritek egymást? Ez de durva! Tisztára ,mint egy filmben. – csapta össze a tenyerét Luhan. Én csak mosolyogva bólintottam.
- Rengeteget kell mesélned! – fogott kézen Kai.
- Ezt inkább nekem kéne mondanom. „Kai” – bokszoltam bele a mellkasába.
- Akkor gondolom most ketten akartok lenni. Nem zavarok, biztos sok mindent kell megbeszélnetek . - szólalt meg Luhan, enyhe csalódottsággal a hangjában és a bejárat felé indult.
- Luhan! – futottam utána.
- Igen?
-  Én…őőő majd találkozunk bent.- csak ennyit tudtam kinyögni. Fogalmam sem volt,hogy miért éreztem úgy,hogy bocsánatot kell tőle kérnem. Hiszen nem is ismertem. Kkamjong pedig 10 évig a legjobb barátom volt, akit nagyon régen nem láttam. De mégis olyan furcsa érzés volt a gyomromban.
- Persze. Majd gyertek be. – mosolygott és bement a kocsmába.
- Mi is menjünk be.- karolt belém Kai és behúzott az ajtón.

Kaival vagy egy óráig csak beszélgettünk. Rengeteg mindenről. Elmesélte hogy került be az EXO-ba és,hogy a srácokat már a családjának tekinti. Nagyon jó volt hallgatni, hogy tényleg mennyire sikeresek és mennyien szeretik őket. De ugyanakkor furcsa is volt,hogy mindenki Kai-nak hívja, míg nekem nagyon nehezemre esett így szólítani. Én is meséltem neki. Egyszer sem szakított félbe. Végig érdeklődve és figyelmesen hallgatott.
- Szóval most a nővéreddel laksz?
- Igen. De ez csak átmeneti,amíg nem találok állást és el tudok költözni egy saját albérletbe.- sóhajtottam. Kai bólintott.
- Segíthetek munkát keresni! – szólalt meg hírtelen.
- Ááá nem kell. Biztos jobb dolgod is van annál,mint hogy nekem munkát keress. Majd megoldom. Csak egyenlőre még ötletem sincs,hogy hogyan.- dőltem hátra a székben. Kai a vállamra tette a kezét.
- Segítek Seongy! Megoldjuk valahogy! – mosolygott. Viszonoztam a gesztust. Nagyon jó volt,hogy ismertem még valakit a nővéremen és Bi-n kívül a városban. És hogy ez a valaki pont Kkamjong…vagyis Kai volt, az több,mint hihetetlen.
- Szóval ti ketten ismeritek egymást? – hallottam meg Danbi hangját a hátam mögül. Felé fordultam.
- Igen,ami azt illeti nagyon jól! – mosolyogtam.
- ÓÓÓ! – kapta a szája elé a kezét. Kai-val egyszerre kezdtük el forgatni a fejünket.
- Nem „úgy” Danbi! Mi nem jártunk. Ő olyan nekem,mintha a húgom lenne! – nevetett Kai.
- Jaa értem! Akkor biztos Luhan értett félre valamit.- vakarta meg a halántékát Bi.
- Luhan? Miert, mit mondott? – kérdezte a mellettem ülő.
- Semmit,semmit. Beszélgessetek csak nyugodtan. Nem zavarok. – fordult sarkon Bi és visszaindult a bárpult felé.
- Megkeresem Luhant! – álltam fel. Kai a kezem után nyúlt.
- Várj! Majd én beszélek vele. Elmagyarázom neki a helyzetet. – mosolygott,majd egy kacsintás kíséretében elindult a többiekhez.

- Szia hugi! – ült le mellém Sunhee.
- Szia! – mosolyogtam rá.
- Hallom az EXO Kai-ja a te Kkamjong-od.- nevetett.
- Hát igen. Alig hiszem el Sunhee. Nem hittem,hogy valaha újra látom,erre tessék.
- És mi van Luhannal? Ahogy elnéztem eléggé jól elvoltatok. – mélyet sóhajtva csúsztam lejjebb a székemen.
- Nagyon aranyos,sokat beszélgettünk. De van egy olyan érzésem,hogy nem vagyok a szíve csücske.- Sunhee értetlenkedve nézett rám.
- Ezt meg miből gondolod te lüke? Nekem nagyon úgy tűnt,hogy kedvel téged.
- Azt gondolja,hogy én meg Kkam..Kai régen jártunk.- sóhajtottam. A nővérem elnevette magát.
- Hiszen alig fél napja ismered. Ugyan hugi,ez még nem a világ vége. Magyarázd el neki,hogy mi a helyzet és hajrá!
- Kai már intézkedett ez ügyben. De hogy érted azt ,hogy hajrá?
- A vak is látja,hogy tetszik neked. És szerintem ezzel ő is így van. Szóval én a helyedben közelebbről is megismerkednék vele. – kacsintott.
- Te mindenkivel megismerkednél közelebbről Sunhee.- nevettem.
- Haha! Hát jó,te tudod, de én szóltam. – mondta,majd felállt és visszasétált a bárpulthoz. Közben Kait és Luhant pillantottam meg az ajtóban.