 |
| a legeslegjobb este volt Írországban. :3 |
Egy kis boxban ültünk. Hogy kikkel is voltam együtt?Nem
emlékszem….Oké,oké, most kivételesen jó kislány voltam és csak a kólák és egyéb
káros üdítők társaságát élveztem, mint például a gyömbér. Semmi alkoholos még
csak a kezem ügyébe se került, kivéve akkor mikor valaki elém tolta a poharát,
de még akkor se engedtem a csábításnak, be akartam bizonyítani, hogy nem
változtam semmit, hogy nem lettem egy alkoholista ribanc. Írországban sok minden történt velem, ami nem
épp a túl jó irányba terelgetett. Sok barátom lett kint és bár én szerettem
egytől egyig őket, azt meg kell hagyni, hogy az életstílusuk merőben különbözik
az enyémtől. Hétköznapi életben ugyanolyan
emberek, diákok voltak, mint én. Semmi kirívó öltözet, színes haj vagy valami.
Azok az igazi anyuci féltett kincsei voltak. De a hétvégén a jellemük 180-os
fordulatot vett és a kis szende szűz tanulókból party állatok lettek. Az első bulira félénken, kívül állóként mentem
el velük, de, ahogy átléptem a ház kapuját és belekerültem abba az izzadtságtól
és alkoholtól bűzlő füstgomolyagba( igen a mai napig emlékszem rá, milyen
undorító is volt józanon az a látván és szag, ami fogadott), ami a házban
terjengett először felfordult a gyomrom. Egyből hátat fordítottam és haza
akartam menni, de valaki visszatartott. Kezembe nyomtak egy poharat és addig
nem engedtek,amíg ki nem ürítettem a csordultig lévő műanyagot. És innentől
kezdve már nem zavart semmi. Az alkohol,
ahogy bekerült a testembe ellazított… az ott töltő idő alatt egész sok ilyenbe
volt részem és bár nem vagyok rá büszke, de baromira élveztem őket…
- B…- hozott vissza valaki a jelenbe. – Minden rendben?
- Persze, csak gondolkoztam. – mosolyodta el halványan és
a poharamban lévő szívószállal kezdtem játszani. - Szerintem én hazamegyek. – álltam fel pillanatokkal később az asztaltól, melynek tagjai percről percre
változtak és rajtam kívül sose volt állandó vendége senki.
- Várj,elkísérlek. – mondta Chanyeol.
- Nem kell. Motorral vagyok.
- De…
- Egy korty alkoholt se ittam, nyugi - ráztam le ezzel a mondattal és elköszöntem
mindenkitől, aki még ott volt. Lényegében csak a lányok száma csökkent, a fiúk , Lay kivételével mindannyian ott ücsörögtek még. Mit
fognak kapni holnap a menedzsertől, ha olyanok lesznek, mint egy felmosórongy
még fénykorában. Nem ez egy nagyon rossz hasonlat volt, de ennél rosszabbat az
ő esetünk nem tudok elképzelni. Ők nem lehetnek olyanok, mint egy felmosórongy
használt állapotban, ahhoz ők túl tökéletesek… Sikítás, fékcsikorgás és fényszórók. Ez az,
amire még emlékszem a be nem fejezett mondatom után.
- Valaki… - jött be egy rémült tizenéves a kis kocsmába. –
elütötték. – Ennyit volt képes mondani.
A rémülettől nehezen fejezte ki magát,
de a lényeget elmondta. Döbbenet és félelem ült ki a legtöbb ember arcára, aki
a kis helyiségben volt. HyunAe ugrott elsőként. Követte a fiút, és szinte mindenki
ment utána. Csak Suho és én maradtunk bent.
- Chanyeol, minden rendben?
- Mi van, ha… - akadt össze nyelvem és még kimondani se
tudtam. Bármennyire is haragudtam rá, bármennyire is hidegen akartam vele
sikerül, nem ment. Aggódtam érte. Mi van
ha vele történt? Mi van, ha őt ütötték el? Tettem fel magamban a kérdést, de
hangosan már képtelen voltam. A gyomrom görcsbe rándult és könnycsatornáim
egyre gyengébbek lettek.
- Ebbe bele se gondolj. B, már elég régen elment.
- Úgy 5 perce. – kezdtem el vele ordibálni.
- Chanyeol, nyugi.
- Nem, hogy lehetnék nyugodt?
- Először bizonyosodj meg arról, hogy ki az és utána
akadj ki. –ugyanúgy ültem tovább. Csak bambán bámultam előre, mint Madame
Tussauds egyik frissen készült viasz bábuja. Még arra sem eszméltem fel, hogy
Suho a vállamnál fogva ráz. Végül egy adag hideg víz az arcomban eljuttatta az
agyamig, hogy beszéljek, pislogjak és ami a legfontosabb lélegezzek.
-Ugye nem ő az.
Suho, mond, hogy....Kérlek, csak ne őt...ne őt....- kapaszkodtam szegény leader
pulcsijába és halk sírásba kezdtem. Nem mondott semmit, csak tartotta bennem
azt a kis lángnyi lelket, ami megmaradt bennem. Segített feltántorogni a
lépcsőn, hisz a lábaim remegtek. Elértük a hatalmas tömeget, az első embertől
akit meglátott azonnali segítséget kért. A vak is látta, hogy enyhe sokkot
kaptam...
- Baek.
- Mond, hogy nem ő az. – kérleltem őt is rekedtes
hangomon.
- Nem láttunk még semmit. – és itt elszakadt bennem valami. Remegő lábbakkal rogytam térdre és
kétségbeesve kezdtem ütögetni a földet. Körülöttem az emberek susogása, a
szirénák hangja és a pánik uralkodott.
- Chanyeol.
- Mi van?
- Három sebesült van. Az egyik egy fiatal lány. – közölte
Kris.
- Oda akarok menni. – álltam fel és mindenkit ellöktem magam mellől, akik eddig
támogattak. Az embereket kerülgetve próbáltam közelebb kerülni, de nem ment. Ha
egy embert kikerültem kettő másik elém állt.
A jó modort félre rakva lökdöstem az embereket az utamból és kerültem
egyre közelebb, miközben reménykedtem, hogy nem ő van ott. Hogy nem őt teszik
éppen a mentőbe vagy a halottas kocsiba, ami időközben látóterembe került…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése