- Jézusom !- kaptam a szám elé a kezem. Kissé túl hangosra sikeredett,mert a mögöttem fekvő mocorogni kezdett,majd karok fonódtak körém,egy arcra puszi kíséretében.
- Neked is jó reggelt. – mormolta a hajamba.
- Hát a reggelről már kicsit lekéstünk .- mutattam az órára. Sehun szemei elkerekedtek.
- Kicsit elaludtunk .- vakarta meg a fejét.
- Nem kicsit. Miért nem szóltak a srácok? – kérdeztem,inkább magamtól,miközben feltápászkodtam,magam után húzva kómás szőke hercegem.
Rekord sebességgel összeszedtük a ruháinkat ( némelyiket igazi kihívás volt megtalálni), még gyorsabban magunkra kaptuk őket,majd úgy ,ahogy voltunk,kócosan és másnaposan, kibattyogtunk a konyhába.
A ház jóformán üres volt, csak Luhant , Suho-t és Baekhyun-t „találtuk” meg. Mindhárman elég álmosnak néztek ki.
- Jó délutánt, hétalvók ! Azt hittük már soha nem keltek fel. Eléggé hiányzott az ágyam .- mondta Luhan vigyorogva.
- Ha mondjuk valamelyikőtök bejött volna szólni, talán hamarabb visszakaptad volna .- néztem rá cinikusan.
- Nem mertünk bemenni,mert nem voltunk biztosak benne,hogy elég ruha van rajtatok. – röhögött Baekhyun.
- hahaha. Tényleg,Luhan,te hol aludtál? – kérdeztem hirtelen. Kicsit sajnáltam szegényt,amiért kirekesztettük a szobából.
- A kanapén. Nem volt valami kényelmes. Jöttök nekem eggyel .- mondta, tettetett komolysággal a hangjában.
- Szeretnéd .- válaszolt a mellettem álló felhőkarcoló.
- Majd meglátjuk .- kacsintott Luhan.
- Van valami kaja? Szétmegy a fejem .- ültem le melléjük,figyelmen kívül hagyva a fiúk előbbi szócsatáját. Sehun is követte a példámat.
- Nem nagyon. a reggelit már lekéstétek. – forgatta a fejét Suho.
- Mindegy,amúgy sem vagyok valami éhes. A többiek hol vannak ? – néztem körbe.
- Már elmentek. Csak Xiumin van itt, de hozzá most inkább ne menjetek be. Eléggé rossz bőrben van a tegnap miatt.- válaszolt Suho.
- Kicsit sokat ivott. –súgta oda Baek.
- Én viszont megnézem hogy van .- szólalt meg Luhan, majd elcsoszogott Xiumin szobojához.
- Bárcsak emlékeznék valamire. A francba,pedig nem akartam ennyit inni .- kulcsoltam össze a kezeim a halántékomon.
A srácok elfehéredtek.
- Mi az ? – kérdeztem meglepetten.
- Tényleg semmire nem emlékszel ? – kérdezte óvatosan Sehun. Megráztam a fejem.
Síri csend.
- Mondjatok már valamit ! – csattantam fel.
- Ezt elég nehéz elmondani .- vakarta meg a halántékát Baekhyun. Válaszul éles pillantásokat vetettem felé. Sehunra néztem,amolyan „mondj már valamit” pillantással. Ő erőltetetten rám mosolygott,majd az asztal sarkát kezdte tanulmányozni. Kezdtem ideges lenni.
- Apropó, Min ! Büszke vagyok rád ! Amit tegnap este csináltál,az nem volt semmi. Én biztos nem mertem volna így beszélni vele. Mondjuk én alapból félek anyukádtól .- jött vissza Luhan, nevetve.
Ledermedtem,majd kérdően rá bámultam. Ő ijedten megtorpant.
- Ó,hogy te nem . . . óóó .- rogyott le a kanapéra döbbenten,majd a mögöttem lapító srácokra nézett.
- Nem bizony .- suttogta Suho.
- Na jó, most már tényleg mondja el valaki,hogy mi folyik itt ! –álltam fel idegesen.
- Majd én .- állt fel Sehun is. – Ígérd meg, hogy nem akadsz ki nagyon. Biztos vagyok benne, hogy még vissza lehet csinálni.
- Én kétlem .- motyogta Luhan.
- Mi a francról beszéltek srácok ? – kezdtem egyre jobban összezavarodni.
Sehun nyelt egy nagyot,majd a szemembe nézett.
- Tegnap felhívtad anyukádat és közölted vele,hogy nincs tovább szükséged az anyagi támogatására,mert mostantól a saját lábadra fogsz állni .- kikerekedett szemekkel bámultam rá.
- Hogy-mi-csoda ? – rogytam vissza a székre.
- Mondtál még mást is,de azt inkább ne akard tudni .- harapott az ajkába Baekhyun.
- Nem,ez biztos csak valami vicc. Ugye csak vicceltek ? Nyilván ti is részegek voltatok,különben megállítottatok volna. Ugye ?? – néztem újra a mellettem állóra.
Sehun lesütötte a szemeit.
- Igazság szerint mi nem voltunk még annyira részegek . . . de csakis azért hagytuk,hogy ezt megcsináld,mert azt hittük,hogy komolyan gondolod. – tette hozzá gyorsan.
- Szerinted abban az állapotban én ezt komolyan gondoltam? – kérdeztem ingerülten. – Jézusom Sehun,miért nem állítottál meg ? Vagy te, Baek,vagy bármelyikőtök,aki ott volt? Pontosan tudtátok,hogy jelenleg nincs állásom. Az egy dolog,hogy magamban azt kívánom,bárcsak ne anyámra kéne támaszkodjak,de amíg nincs munkám,addig nincs más választásom. Csodálatos. Most már biztos,hogy fiatalon fogok meghalni,munkanélküliként az utcán,mert az ezer százalék,hogy anyám többet nekem nem fog pénzt adni. – a hangom remegett, és annyira szerencsétlennek éreztem magam. Megint. Az iménti monológom úgy hangzott ,mint egy elkényeztetett kislányé,aki világ életében anyuci szoknyájába kapaszkodott és semmi értékelhetőt nem tett még le az asztalra. És én nem akartam,hogy ezt gondolják rólam.
- Ha ez vigasztal,én személy szerint csodáltalak abban a pillanatban .- szólalt meg Luhan. Nem nagyon sikerült felvidítania.
- Nyugi Min, biztos anyukád is tudja, hogy nem gondoltad komolyan .- tette a vállamra a kezét Suho.
- Szerintem pedig egy életre elvágtam magam nála. Hogy lehetek ennyire idióta ? –dőltem rá az asztalra.
A fiúk csak hallgattak. Meg tudtam érteni őket. Én sem tettem volna máshogy a helyükben.
- Sajnálom, Min. Igazad van. Nem lett volna szabad engednünk .- törte meg a csendet Baekhyun.
- Igazság szerint miután elmesélted mit mondott anyukád,szóval . . . utána történt ez az egész. A lányok nem hallották,csak mi, és azt hiszem még Kris, Chen, D.O.,Tao és Chanyeol.
- Szóval a fél terem. Ezzel most nagyon megnyugtattál. – sóhajtottam.
- Szerintem az lenne a legjobb,ha újra beszélnél anyukáddal. Hívd fel telefonon. Csak próbáld meg. Jobb,mint a semmi. –javasolta Suho.
- Nagyon nincs más választásom .- motyogtam. Felálltam,majd a háló felé vettem az irányt. Előkerestem a mobilomat. Leültem az ágyra és megnyitottam a híváslistát : anya ; 01:25.
Szóval tényleg megcsináltam. Idióta,idióta,idióta Min. Megnyomtam a hívás gombot,nagyot nyeltem, majd lassan a fülemhez emeltem a telefont. A hangposta vette fel,így hát kinyomtam.
Ledobtam a készüléket az ágyra,majd a kezembe temettem az arcom. Furcsa módon,ami a legjobban fájt,az az,hogy Sehun tulajdonképpen nem mondott semmit. Nem próbált vigasztalni, nem bíztatott,hogy „minden rendben lesz Min,én majd segítek”,csak állt mellettem,mint egy faszent. Nem értettem a viselkedését.
Miután végeztem az önsajnálattal,összeszedtem a cuccaim és visszamasíroztam a konyhába.
- Én azt hiszem,most hazamegyek .- néztem a srácokra.
- Nem akarsz inkább itt maradni ? – fogta meg a karom Baek. Megráztam a fejem.
- Nem,jobb lesz most egyedül. Na meg, bele kell húznom a munkakeresésbe,ha holnap is akarok még vacsorázni .- mondtam szórakozottan.
- Majd én hazaviszlek .- indult el Sehun az ajtó felé.
- Oké .- válaszoltam. – Köszi.
Luhan felállt a kanapéról,majd megölelt. Suho is így tett.
- Srácok,megfulladok. – nevettem.
- Hé,nevet,ez jó jel .- mosolygott Baek,majd ő is követte a példájukat.
- Minden rendben lesz Min. Nem fogjuk hagyni,hogy éhezz .- kacsintott Suho,miután elengedtek.
- Köszönöm srácok. Jó tudni,hogy mindig számíthatok rátok.
- Ez csak természetes .- vigyorgott Bacon.
- Akkor most megyek. Ja és, valamikor elmesélhetnétek a buli többi részét is . – néztem vissza rájuk,mosolyt erőltetve az arcomra.
- Feltétlenül .- bólintott Luhan.
Sehun indulásra készen állt az ajtóban.
Egész úton meg sem szólalt,csak mereven nézte az utat. Szerintem csalódott bennem. Teljesen meg tudtam érteni. Én is csalódtam magamban. Méghozzá óriásit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése